Keresztény ikonográfia a kortárs magyar művészetben – Válogatás a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből – Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., PÉCSI GALÉRIA (Széchenyi tér) – 2014. november 29 – 2015. január 18. – A kiállítás megtekinthető naponta 10-17 óráig. Szünnap hétfő.  – Kurátor: ifj. Gyergyádesz László

pecs4

2014. november 29-én nyílt meg a Pécsi Galériában a kecskeméti kortárs keresztény gyűjtemény eddigi legnagyobb kiállítása, melyen 94 művész (köztük 9 MMA tag) 121 alkotását lehet megtekinteni ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteménye vezetőjének válogatásában. A fogadó város nevében Őri László, Pécs MJV alpolgármestere mondott köszönetet a kiállítás létrehozataláért, míg Balanyi Károly Ferenczy-díjas grafikus- és zománcművész, a Kecskeméti Képzőművészek Közösségének elnöke, Kecskemét nevében mondta el a jókívánságait.

pecs3

A műfajilag, technikailag is igen változatos anyagot (pl. textilművészet, festészet, üvegművészet, ötvösség, zománcművészet, grafika, szobrászat) ifj. Gyergyádesz László mutatta be, többek között II. János Pál pápa művészeknek írott leveléből (1999. április 4.) is idézve: „Nem mindenki hivatott arra, hogy a szó szoros értelmében művész legyen. A Teremtés könyvének kijelentése szerint azonban minden ember megkapta a feladatot, hogy saját életének mestere legyen: életéből mesterművet, műalkotást kell létrehoznia.”

pecs1

A tárlaton részt vevő művészek: Ábrahám Rafael; Aknay János; Ardai Ildikó; Balanyi Károly; Ballonyi Pál Margit; Barnóth Zoltán; Bátai Sándor; Bohus Áron; Csete Ildikó; Csollák Mihály; Damó István; Darázs József; Dárday Nikolett; Dobesch Máté; Dobos Éva; Dréher János; Fabók Gyula; Gáll Ádám; Ganczaugh Miklós; Gérné Mezősi Aranka; Gonda Zoltán; Gyalai Béla; H. Barakonyi Klára; Harsay Ilona; Herczeg László, Hévizi Éva; Homoki Anikó; Jászberényi Matild; J. Móker Zsuzsa, Kalmár Pál; Kántor József; Károlyi András; Katona Katalin; Katona Szabó Erzsébet; Kecseti Gabriella; Kelemen Dénes Lehel; Kertészfi Ágnes; Kiss Márta;

pecs6

Koszta Zsófia; Kótai József; Kovács Ferenc; Kovács Géza; Kudász Ferenc; Kun Éva; Láng Eszter; Láng-Miticzky Katalin; Lieb Roland Ferenc; Madarászné Kathy Margit; Makkai Márta; Makrai Zsuzsa; Marosi Kata; Máté János; Matzon Ákos; Mazalin Natália; Mészáros Marianna; Móder Rezső; Morvay Ibolya; Nagy Lajos Imre; Olajos György; Olescher Tamás; Orient Enikő; Orosz István; Orosz Péter; Pájer Emília; Papp György; Petri Katalin; Pistyúr Imre; Prutkay Péter; Remsey Flóra; Ruczek Zsófia; Sándor Edit; Sándor József – Attila; Schéffer Anna; Simon, Blaise; Skoda Éva; Somogyi Győző; Stefániay Edit; Stefanovits Péter; Szakács Imre; Szekeres Erzsébet; Széles Judit; Szemadám György;

pecs7

Szemereki Teréz; Szilágyi Imre; Szlávics László, ifj.; Szűcs József; Tóth „Bogyó” István; Tóth Csaba; Vén Zoltán; Wagner János; Wellisch Tehel Judit; Zalubel István; Zsigmond Aranka; Zsolczai Balázs.

A gyűjteménnyel és a kiállítással kapcsolatban érdeklődni ifj. Gyergyádesz Lászlótól lehet az alábbi címeken: gyergyadesz@gmail.com; 30/287-2549

Hozzászólások