Jönnek a hideg téli esték. Egy jó tea felmelegíti a testet és a lelket is, főként, ha gyömbérből készül.

gyombertea1

Gyömbérteát életemben először a Taron levő buddhista sztúpa melletti kis teázóban ittam. Aztán itthon kísérleteztem ki ezt a receptet.

Egy ujjbegynyi gyömbért alaposan megmosunk és lereszelünk, majd 1 liter forró vízzel leforrázzuk. Úgy 10 percet hagyjuk benne ázni. Leszűrjük.  Egy kisebb citrom levét kifacsarjuk, beleöntjük, majd 2-3 evőkanál rizssziruppal vagy mézzel édesítjük. (Édesítés nélkül is kiváló.)

A gyömbért már a Kr.e. 3000 körül keletkezett első kínai nagy füvészkönyv, a Pen Cao Csing fontos gyógyszerként említi. A gyömbér a kínai és az indiai ételek egyik alapfűszere, az indiaiak főzéshez és emésztési problémákra használták. Vallásos ünnepek előtt, hogy hagymaszagú leheletükkel ne sértsék meg isteneiket, friss gyömbért ettek, hogy leheletük édes, az istenek számára elfogadható legyen.

gyombertea2

Az ókori görögök emésztést elősegítő tulajdonsága miatt nagy étkezések után kenyérrel együtt ették. Később a gyömbért beledolgozták a kenyérbe, innen a gyömbérkenyér. A középkorban is jelentős szerepet játszott a fűszerkereskedelemben.
A görögök gyakran étkezés után fogyasztották, az indiai és kínai konyha pedig húsok, nehezebben emészthető ételek ízesítésére használta.

A gyömbér frissen a legaromásabb, de csípős íze miatt érdemes mértékkel használni.

Vass Ákos

Vass Ákos Recept-Blog

Hozzászólások