December első hétvégéjén, 6-án és 7-én újra elindul a hatalmas népszerűségnek örvendő Mikulásvonat. A különvonaton a gyerekek és az őket kísérő szülők, nagyszülők két napon keresztül, szombaton és vasárnap együtt vonatozhatnak a Mikulással, akit most is elkísérnek a vidám, csínytevő krampuszok.

Mikulasvonat_sajto2

A különleges vonaton nem unatkoznak a gyerekek, közös énekléssel, versmondással várják a Mikulás érkezését. A krampuszok már az állomásokon is szórakoztatják a kicsiket: közös játékokat, táncolást szerveznek nekik. A jóságos Mikulásnak mindenkire jut ideje, az összes gyerkőc beszámolhat, hogyan viselkedett az elmúlt évben. A közös vonatozáson minden gyerek kap egy-egy mikuláscsomagot is, ami cukrot, diót, mogyorót és persze egy kis virgácsot is rejt.

A gyermekek sosem felejtik el a közös vonatozást a Mikulással, de az út a felnőtteknek is különleges élményt nyújt, a budai hegyek téli erdeiben gyönyörködhetnek.

Mikulasvonat_sajto1

A Gyermekvasút és a Gyermekvasutasokért Alapítvány idén is szeretettel vár minden kisgyereket, akik közösen szeretnének vonatozni a Mikulással.
A vonatok menetrend szerint csak a végállomáson állnak meg, menet közben le-, illetve felszállásra nincs lehetőség. A kocsikba az indulás előtt 15 perccel kell felszállni, a helyfoglalás érkezés szerint történik.

Mikulásvonatok indulnak:

Hűvösvölgy állomásról:

8:20, 9:20, 10:30, 12:20 és 13:45

Széchenyi-hegy állomásról:

9:15, 10:40, 12:10, 13:35 és 15:10.

Hozzászólások