,,A tehetség talán tünékeny. És lehet, hogy kevesen képesek mindvégig életben tartani. Csakhogy ami belőle születik, az meg időnként a lélek nagy nekirugaszkodásait szüli.” (Murakami Haruki)

Nem is olyan régen figyeltem fel az interneten a Tarjányi névre. Majd ízlelgettem a verseit. Még rá is kérdeztem, hogy milyen kötődése van Tarjányi Sándor költőhöz. Mint kiderült, csak névrokon. Nagy meglepetésemre megkaptam a nevét a zsűritagoktól, hogy ő a versíró pályázat első helyezettje. Nos, akkor ismerkedjünk meg Anitával, ezzel a szép, törékeny fiatal asszonykával!

 

tarjanyi_anita5

 

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Kezdjük a születésedtől…

Kecskeméten születtem, Nyárlőrincen cseperedtem fel, ott éltem meg egyszerű, de szép gyermekkoromat. Szüleim elváltak. Anyukám lett a minden. Tíz évvel utánam megszületett az öcsém, akit nagyon szeretek. Tizenévesen én vigyáztam rá, mára felnőtt férfi lett, és most van úgy, hogy ő félt és vigyáz rám.

Mire emlékszel szívesen a gyermekkorodból?

Sok gyermekkori élményem van. Kis apróságok, de mindig megmosolyogtatnak, ha visszaemlékszem rájuk. Sokat másztam fára. Jó volt fentről látni, kicsit távolabbra vágyni. Nagyon szerettem hintázni és énekelni. A hintában énekelve volt, hogy saját kis dalocskákat alkottam magamnak, szinte már versek voltak. Nekem összecsengő bolondos kis versek, gyermeklelkű dalszövegek.

 

tarjanyi_anita2

 

A díjkiosztó ünnepségen már találkoztunk személyesen. Elmondtad, hogy a főfoglalkozásod: édesanya. Nagy szeretettel beszéltél férjedről, aki nagyon sokat dolgozik, hogy biztosítsa a család megélhetését. Kérlek, pár szóban mutasd be a kis családodat!

Már 15 évesen megismertem a férjemet. Teljesen az ellentétem, de ez így jó! Megkapjuk egymástól azt, ami magunkból hiányzik. Nagyon sokat kapok és tanulok tőle. Huszonnyolc évesen szültem meg a kisfiamat, életem legszebb kincsét, Martint.

Nagyon sokáig nem írtam. De ahogy a kisfiamat az ölemben ringattam, énekelni és írni kezdtem. Most, ha eszembe jut valami, már leírom és megőrzöm. A kisfiam gyönyörűen szaval verseket. Iskolán kívül is szerepelt már. Egyszer azt mondta: – Bárcsak a te versedet mondhatnám, anya! Én is nagyon szeretném, ha majd az én versemet szavalná egy versmondó versenyen. Ezt a kívánságot meghallotta fiam tanárnője (Péter Ágota). Azóta az iskolában (Vásárhelyi Pál Általános Iskola) már többször hallottam a versemet aprócska gyerekszájakból. Gyönyörű pillanatok voltak! Ezúton is köszönöm!

 

tarjanyi_anita3

 

Mit jelent számodra az írás? Kinek mutattad meg első írásaidat?

Az írás kényszere nekem az érzelem kifejezésének fontossága. Az érzelem olyan energia, ami mindent mozgat, irányít és értelmet ad. Érzelmek nélkül az élet nem él. A verseimet anyukámnak és barátnőmnek (Németh Renáta) mutattam meg. Azt mondták, szépek. Én arra gondoltam, elfogultak. De írtam, mert jó volt kiírni magamból azt, amit másoknak féltem eddig megmutatni. Senki nincs a környezetemben, aki ír. Nem tudtam tanácsot kérni, és féltem, hogy kinevetnek.

Emlékszel még az első versed címére, szövegére? Volt, aki biztatott, hogy csak írj tovább?

Nekem a vers hang nélküli zene. Szívünk adja az ütemét, üzenetét. A dallamát pedig a képzelet és az életöröm szerkeszti meg. Tizenkét évesen már írtam verseket anyák napjára, iskolába, ballagásra stb. Ezek a versek már elkallódtak. Akkor még nem gondoltam rá, hogy egyszer jó lenne felidéző olvasásuk a jövőben, ami mára már a jelen.

 

tarjanyi_anita4

 

Hogyan találtál rá a Montázsmagazinban kiírt pályázatra? Hogyan született meg a pályázati versed? Ez számodra nem lehetett könnyű feladat, mert korodnál fogva csak hallomásból és a tanulmányaid folytán ismerhetted a háború borzalmait.

Renáta barátnőm hívta fel a figyelmemet a Montázsmagazinra. Ő szólt a Toll és Ecset Alapítvány versíró pályázatáról. Biztatott, hogy írjak és küldjek be verset. Dédikém sokat mesélt a háborúról. Már meghalt szegény, de emléke itt van velem.

 

Emberek, fegyverek

Tátongó hasadék, emberek, fegyverek,
padlók alá bújva most minden megremeg.
Hatalomtól ittas megrészegült rendszer,
gyűlölet, gyalázat, nem ember az ember.

Európa földjeit beveti a bú,
ember vérét önti egy újabb háború.
Gyöngytelen füzér, néma imán koszorú,
az egész világon tombol a háború.

Derékszögbe tartott nyitott tenyerek,
németül harsogó ferdült nézetek.
Süppedő mocsárba kéz így tiszteleg,
horgok a kereszten, vakult tisztelet.

Szöges dróton állva beteg kis madárka,
nem viszi a szárnya fekete világba.
Panaszosan csipog, társait keresi,
egy eltévedt golyó drótjáról leveti.

Szétgurult sötétség szegletében félnek,
csontszobrokról üres szemek égbe néznek.
Háborús országon sír nélkül fekszenek,
pusztult pusztákon, vérükben az emberek.

Tankok sétálnak, már minden színtelen,
bűzlő barakkok a halálszigeten.
Egy halott, kezében talált kenyér darab,
egy kapott reménnyel szebb utakon halad.

Anyák karjaiból kitépett gyermekek,
gyászos felhők ölén, füstbe ment életek.
Égnek tetejébe fekete felhők felől,
végnek tengerébe nem temet, mi megöl.

Túlélő gyötrődők borzalomból érve,
sebzett lelkük mélye, belé száll a béke.
Mint árva madárka, ingó dróton élve,
úgy keresgél, ha a háborúnak vége.

Felszáll a szabadság begyógyult szárnyakon,
de lelkén, mély sebén, örök a fájdalom.
Ökölnyi darabra megkövült remény,
sötét alagútban keresgél a fény.

 

 

tarjanyi_anita9

 

Az „Emberek, fegyverek” című versemet a filmek varázsa és képzeletem hozta igazán létre. Szerencsére nem tudom, milyen is igazán a háború. Nem gondoltam, hogy nyerni fogok a versemmel. Beküldtem, mert talán így visszajelzést kaphatok valamilyen formában, hogy jók-e a verseim vagy sem. De sokat képzelegtem róla, hogy majd egyszer felolvassák és megdicsérik az egyik alkotásomat. Álmomban jött egy mentor, aki szárnyai alá vett és biztatott, tanított.

Kimondhatatlan, leírhatatlan jó érzés, hogy első lett a versem. Érzés és erő, hogy írjak. Megígértem magamnak, hogy írok, bármi lesz is ezután.

 

tarjanyi_anita6

 

Sikerült! A díjkiosztáson elszavalták a versedet! Milyen érzés volt hallani?

Igen!! Sikerült! A verset csodálatos volt hallani, majd kiugrott a szívem, úgy kalapált! Pontosan úgy szavalták, ahogy én érzem, és ahogy én álmodtam. Nagyon szépen köszönöm Ujvári Ferenc versmondónak innen is, most is.

Anitám, hogyan lesz tovább? Bizonyára ez a megmérettetés önbizalmat adott neked.

Hogy hogyan tovább? Nagy örömet jelentene, ha az önök által kiadásra kerülő antológiában is szerepelhetnének a verseim. Szeretnék egyszer egy saját kötetet. Úgy remélem, útjára indult egy igazi álom. Nem kell az ébredés, csak egy olyan világ, ahol a szeretet olyan, mint a levegő. Álmodom és várom a mentorom.

 

tarjanyi_anita7

 

Gratulálok neked! Azt kívánom, hogy írj még nagyon sok szép verset, ha az alkotás számodra örömet jelent. Remélem, hamarosan köszönthetlek az első kötetes tollforgatók között.

 

Tarjányi Anita versei:

Mikor este van

Mikor este van és mindent befejeztél,
magához ölel, mit vártál és kerestél,
mikor este van és éj bontja szirmait,
mikor a csillagod elsírja titkait.

Mikor emléked lesz a mai pillanat,
mikor vörös könnyet sír odafenn a nap,
mikor holdad festi meg fényes csillagod,
és melletted fekszik, kivel szép volt napod.

Mikor ezer szépet látsz egy szál virágban,
mikor fiad kacaja szól a világban,
mikor átölel és hiányodat szólja,
és az este puha párnájára folyna.

Mikor már múlik és betakar az este,
mikor alszik a kín ki ráncaid leste,
mikor beléd kúszik az esti levegő,
és melletted pihen minden, mi szerető.

Mikor este van, a föld lassabban forog,
mikor a fejedben a dolog nem motyog,
mikor az elmében utat tör az álom,
becsukott szemmel is színeim találom.

Fázok

Oly hidegnek érzek mindent, fázok,
úgy siet a napfény, alig látok.
Kihűlt a föld, a mezítlábas nyár,
tudom, nem ígérte, hogy marad,vár,
de hiányzik melege testemnek.
Jégszív didereg a szerelemnek.

Hideg az ágyam, fészkem elfagyott.
Hol van a nyár? Nem köszönt, elhagyott.
Tűröm a hiányt. Mi mást tehetnék?
Gyűlölnék, mert eltűnt, mit szeretnék?
Ősz van, várok, pedig csak tél jöhet.
Nekem meleged kell, nem gyűlölet.

Fázok, reszkető ujjakkal írok,
kihűlt arcomon ég a könny, sírok.
Lassan már tél lesz, mindent hó lep el,
nem kapok választ, mit rontottam el.
Hol vagy, merre? Messze van a bárhol.
Nélküled fázik az ősz, hiányzol.

A harag

A harag pusztít, mint kiáradt folyó,
iszapba süpped az intuíció,
és a józanság is sötétben matat,
megtorpan az értelem, hátrébb halad.

A harag bukott hatalom, nem győzhet,
aki magához engedte, csak bősz lett,
összes álma és minden ébredése,
hazug erőt szól mindent felemésztve.

Gőgös harag, akit a düh siettet,
mohón felfalja azt, ami teremthet,
és görcsösen önmagába harapva,
hangosan szenved, halljuk, de tagadja.

De lassan magára maradva apad,
elfárad buta harcában a harag.
Minden könnyű lesz, ha messzire elszáll,
gyenge már, széttépi egy papírsárkány.

Minden baj

Minden baj elmúlik, hinném, hiszen tudom,
jövőmben a most csak tékozló tegnapom.
Semmi nem üt úgy, mint az élet pofonja,
saját bajod zsákját más már sose fogja.

Minden baj, mit másra fognék gyermetegen,
gyűrött leckém halmát másra nem tehetem.
Ólmom súlya alatt préselt lehetőség
fonnyad az idővel, nő a felelősség.

Minden baj súlyom, mivel szárnyaim nyúzom,
mert nem hasznom, leteszem, kevésbé húzzon.
Kiteszem, megérzem hiányát, haladok,
már több a kevesebb, mit magamnak hagyok.

 

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

 

Hozzászólások