,,Aki hisz és remél, de legfőképpen bízik, annak általában adatik.” (Halász Margit)

Kedves Veronika, remélem, nem haragszol, ha megosztom a kettőnk történetét az olvasókkal: Veronika egy pár nappal ezelőtt családjának mutatta a Montázsmagazint, amelyben egyik kedves ismerősének interjúja volt olvasható. Veronika mosolyogva mondta a családjának: „Én is szívesen vállalnék egy ilyen interjút.” Amint Veronika visszaült a számítógép elé, egy üzenetet kapott. Az én kérésem volt! Veronika elmondta nekem a történetet. Aki hisz Istenben, az azt mondja, ez a Teremtő keze volt. Aki nem, az vajon mit tud erre felelni?

Veronikám, kérlek, mesélj magadról, életedről. Először a gyermekkort, a szülői fészek melegségének emlékeit elevenítsük fel!

Mielőtt mesélnék magamról, bemutatkozom. Molnár Gyuláné Sólya Veronikának hívnak, Dunaszentgyörgyön élek, amely a 6-os főút mellett van. 1942. szeptember 6-án születtem a falunkhoz közeli egyik tanyán. Később már a községben nevelkedtem fiútestvéremmel együtt, de két éven keresztül a pusztáról jártam iskolába. Vékony, törékeny kislány voltam, és félős természetű. Hogy a félelmemet elűzzem, történeteket találtam ki magamnak.

A természet és az állatok szeretete már kicsi koromban meghatározója volt életemnek. Képes voltam hosszú ideig bámulni a kék égen kúszó felhőket, s közben ábrándozni. Nyáron a libapásztorkodás közben rengeteg idő jutott játékra, télen pedig, amikor nagy hó esett, a szánkózás nyújtott nagy örömet. A szabadság öröme túlszárnyalt mindent, és ezt számos novellámban és versemben megjelenítettem. A sok szép élményt, a szüleimtől és a rokonaimtól hallott történeteket is megörökítettem az utókor számára. Természetesen az iskoláskorom időszakát, a szerelmet, a felnőtté válást is beleszőttem írásaimba.

Korán elkezdődött életemben a küzdelem. Fiatalon megözvegyültem, és jóformán egyedül neveltem fel öt gyermekemet, három fiút és két lányt Azóta eltelt harminc esztendő, a gyermekeim önálló életet élnek, ki távolabb, ki közelebb hozzám. Időközben megszaporodott a család, hat unokám született: három fiú, három lány – korban nagy különbséggel. A számítógép használatára legidősebb unokám és egyik lányom tanított meg.

Civilszervezetekben is tevékenykedem, valamint a református gyülekezet kórusában énekelek. Utazgatunk, színházba, koncertekre járunk a hozzám hasonló korúakkal. Otthon sok-sok virág és háziállat vesz körül, jó hogy itt vannak, így soha nem érzem egyedül magam.

Hol érettségiztél? Milyen polgári foglalkozást választottál?

Kertészeti technikumba jártam Bajára, de nem ennek megfelelő munkakörben dolgoztam. Voltam iskolában élelmezésvezető, óvodában dajka, bölcsődei gondozó, végül képesített könyvelő a helyi termelőszövetkezetben a nyugdíjazásomig.

Szeretted a munkádat, könnyen eligazodtál a számok világában?

Sosem panaszkodtam. Mindegyik munkakörömet örömmel töltöttem be, a számok világában is eligazodtam, huszonkét évig ültem az íróasztalnál, szinte részemmé vált.

Mikor írtad első versedet? Kinek mutattad meg először, és mikor merted a nyilvánosság elé vinni?

Az első versemet édesapám halálának emlékére „Csend” címmel, és első novellámat, egy süni történetét már nyugdíjasan, 2000-ben írtam. A novellám a Szentgyörgyi Hírhozóban hamarosan meg is jelent. A versemet viszont csak akkor mutattam meg a Tolnai Tollforgatók Klubja egyik tagjának, amikor már több is összegyűlt. Mivel ő nem foglalt állást mellette, így félretettem, és csak prózákat írogattam. A falu lakossága rendszerességgel olvashatta történeteimet a Hírhozóban. 2003-ban tagja lettem a Tolnai Tollforgatók Klubjának, s a „Kézjegy” antológiában évente jelentek és jelennek meg novelláim.

A verseimmel is ismét próbálkoztam, de elutasítottak, ennek ellenére írogattam tovább. Közben szerkesztője lettem a Szentgyörgyi Hírhozónak. 2011-ben a HM, a Holnap Magazin főszerkesztője e-mailben megkeresett. Azonnal elküldtem neki a verseimet, és hamarosan biztatást kaptam. Azóta számos versem született már. Természetesen tudom, hogy vannak gyengébben sikerültek is, de mind az enyém. Az innen- onnan kapott elismerések pedig szárnyakat adnak. 

Kik a kedvenc költőid, íróid?

Nem vagyok válogatós, ami szép, ami igazán megfog, azt szívesen elolvasom, de néhányat megemlítek kedvenceim közül: József Attila, Dzsida Jenő, Radnóti Miklós és természetesen Petőfi Sándor. Előszeretettel olvasom még Herczeg László [Medve] csodálatosan szép szonettjeit. Az írók közül Fekete Istvánt semmi pénzért ki nem hagynám, rajongással olvastam és olvasom műveit. A sort Móricz Zsigmonddal folytatom, valamint Szabó Magdával, Márai Sándorral.

Hogyan találtál rá a Cserhát Művész Társaságra?

2011-ben egy pályázati kiírásban akadtam rá a Művész Körre, és pályáztam egy novellával. Az eredmény egy ART díj lett. A Művészeti Társaság internetes oldalára Bornemissza Attilától kaptam felkérést. 2013 óta rendszeresen olvashatóak alkotásaim, és láthatóak fotóim az oldalon.

Van példaképed, segítőd, aki tanácsot ad, hogy jobban eligazodj az irodalom világában?

Példaképnek konkrétan nem neveznék meg senkit, hallgatok a jó tanácsokra, és ezek alapján formálom írásaimat. Legfőbb segítőm a családban az egyik menyem, aki magyar-német szakos tanár, valamint a barátnőm, aki szintén magyar szakos nyugdíjas tanár. Bátran fordulhatok hozzájuk segítségért. Többnyire érzéseimre, lelkivilágomra hagyatkozom – és a megélt történésekre: a gyászra, a fájdalomra, az örömre, a szeretetre – mind-mind ihletője születendő verseimnek. Ezeken kívül a természet szépsége, vadsága sem marad ki az írásaimból.

Belefogtam a szonettírásba is. 2013 tavaszán Herczeg László, Medve meghívott a LAART oldalra, és az ő tanítása alapján megismertem a szonettek titkait. Az első költeményeimre kaptam tőle jó és rossz kritikákat, de mind a javamra szolgált. Mielőtt elköltözött a mennyek országába, hatalmas dicsérettel lepett meg. Akkor eldöntöttem: folytatni fogom a szonettírást. Ma már a tizediknél tartok.

Jelent meg már önálló köteted?

Boldogan elmondhatom, hogy 2013 januárjában megjelent az első önálló verses-novellás kötetem. A címe „Hazafelé”. 84 verset és 64 novellát tartalmaz. A kötetet, pontosabban a munkáim kiadását gyermekeimtől kaptam születésnapomra. Ezzel egy régen dédelgetett álmom teljesült.

Kaptál már valamilyen elismerést irodalmi munkásságodért?

Igennel válaszolhatok, ami nagy megtiszteltetés számomra. Az első egy különdíj volt, amit 2002-ben az „Ősszel is nyílik még virág” című, nyugdíjasoknak kiírt vers- és prózaíró pályázaton nyertem Tatabányán. Ugyanitt 2011-ben versemmel lettem díjazott, és szerepelek az „Őszidő III” antológiában. Továbbá indultam a VOKE Vasutas Művelődési Ház Vasutasok Otthona pécsi egyesület pályázatán, és 2007-ben különdíjban részesültem a „Vakvágányon” című novellámmal, valamint 2010-ben a „Kisvonat és a Göncölszekér” című mesémmel.

Publikáltam egy Tolna megyében megjelenő közéleti magazinban, ezen kívül megjelent írásom az ottani eseményekről egy horvátországi református évkönyvben, és még számos oklevéllel lettem gazdagabb az alkotásaim elismeréseképpen. Itt kell megjegyeznem, hogy a Holnap Magazin gondozásában megjelent négy kötetben is szerepelnek műveim, valamint a HM internetes oldalán és a nyomtatott magazinban is olvasható vagyok. Az internet művészi oldalait is rendszeresen frissítem fotóimmal és verseimmel.

Mit szól a családod, hogy ilyen hasznos dologgal töltöd el az idődet? Szeretik a verseidet, büszkék rád? Bizonyára Dunaszentgyörgy lakosai is tudják, hogy van egy tollforgató a közösségükben, hiszen csak 2700 körül van a lakosok száma.

A családom nem tartja haszontalan dolognak az írással eltöltött időmet, mert ők is tisztában vannak vele, hogy leírni az érzéseimet és meglátni a szépet nemes feladat. Habár eleinte kicsit fenntartással fogadták e nem mindennapi tevékenységemet, legalábbis én úgy éreztem. De amikor elolvasták az apámról és unokámról szóló verset, tudatosult bennük, hogy valami rejtőzik bennem, ami csak most tört felszínre. Sok dicséretet kapok tőlük mostanában.

Büszkeségük leginkább abban nyilvánult meg, hogy a kötetem megjelenésekor falura szóló könyvbemutatót rendeztek számomra, teli meglepetésekkel, titkolódzással. Olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a könyvtár kicsinek bizonyult a megjelentek számára, így igénybe kellett venni a nagytermet. Lányaim asztallap nagyságú tortát készítettek, és mindenkit megvendégeltek belőle, az egyik fiam kihívta a tévét, rádiót. A faluban jól ismernek, a könyvemre is sokan tartottak igényt, a visszajelzésekből tudom, hogy szeretik írásaimat olvasni, sőt rendezvényeken, ahol iskolások szerepelnek, a verseim is elhangzottak már, ami nekem nagy elismerést jelent. A polgármester is örömét fejezte ki amiatt, hogy van a községünkben valaki, aki ilyen szép dolgokat cselekszik.

Az írás mellett szívesen fotózok, főleg természetképeket csinálok, de a falu rendezvényeiről sem maradok le a fényképezőgépemmel. Sokszor járom a határt, és megörökítek minden csodát. Azt hiszem, elég jól művelem, mert a fotóriporter fiam is elismeri képességeimet, és segítségemre van e hobbimban.

Boldog, elégedett embernek vallod magad? Milyen álmaid vannak, amelyeket szeretnél még megvalósítani?

Elmondhatom: boldog és elégedett embernek érzem magam, hiszen szeretettel vesz körül nagy családom a távolságok ellenére. A Mindenható – vagy nevezzük sorsnak – kettétörte szépen induló életem útját, de megtanultam továbbmenni. Az elégedettség és boldogság csak rajtunk múlik, sohasem az anyagiakon. Az én régen megálmodott világom már teljesült az önálló kötetemben. Hogy lesz-e második, nem tudom. Míg egészségem engedi, a „tollat” nem teszem le. És élek a hobbimnak, kedvtelésemnek, valamint élvezem a felém irányuló figyelmet. Köszönöm szépen a Montázsmagazinnak a lehetőséget, örömmel tettem eleget a felkérésnek.

Kedves Veronika! Magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked jó egészséget, alkotókedvet! Írjál még sok kedves verset, készíts még számtalan csodálatos fotót! Úgy gondolom, hogy ma egy álmod valóra vált. A Teremtő legyen veled továbbra is!

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

CSEND

Hosszú útra készült régen,
A szemével búcsút intett nékem.
Egy halvány csillag az égről lehullott.
Csend: amit maga után hagyott.

Fellobbanó gyertyák fénye előttem.
Alakja, mint ködfátyol tűnik el felettem.
Hallom szavát, olykor bölcset mondott.
Csend: amit maga után hagyott.

Időnek múlása fájdalmat feledtet,
Emlékei feloldozzák lelkemet.
S őrzöm szívemben az örökkévalóságot
Csend: amit maga után hagyott.

 

Csillagnak született

Ragyogó kék szemed
Csillagnak született,
Mint a gyémánt, ékességet
Ad kicsiny életednek.

Ragyogó kék szemed
Csillagnak született,
Arcodnak édes mosolya
Lelkemnek boldogsága.

Ragyogó kék szeme
Csillagnak született,
Fáklyaként fénylik messze
Világosság lakozik benne.

Ragyogó kék szemed
Csillagnak született,
Vibrál, vakít, szikrázik,
S repít a távoli holnapig.

ÁRVÁCSKA

Szonett 10.

A neve árvaságról árulkodik
Aki őt kedvelte, sírhalom rejti.
Hajnal harmatát a hantokra ejti,
Éjjel és nappal róla álmodik.

Vágyón tekint fel a magas égre
Mint ha mindig valakire várna.
Vásott bimbóját takarja hópárna
Tavasszal melegség hull tövére.

Halvány, de kecses virágot fakaszt
A Nap pompás színűre festi azt,
S bearanyozza a szirom levelét.

Nyári zápor könnyeit hullajtja
Az eltemetett szerelmet siratja
Árva kis virág, őrizd az emlékét.

(2014-02-18)

Megmozdult

Megmozdult a természet.
Tovatűntek
Mind a fellegek.
A márciusi szél,
Szárítgatja már a kerteket.
Megveti lábát a fény
A zöldellő dombokon
És ezernyi színével
Nevet ránk egy új világ.
Bokrok alatt
A földet nézi
Fehér arcával
Millió hóvirág.
Galambok búgása,
Mint távoli orgonaszó
Messzire száll,
S kinyílnak mind a szívek.
A fényében úszó
Égi mezőben
Fátyolfelhők fürdenek.
A lenge szellő
Fakadás illatát hozza,
S virágait a tavasz
Két kezével szórja.

(2013-03-03)

Üzenet

A hulló falevelekkel táncra perdülő őszi napsugár felidézi lelkemben a múlt gyönyörű emlékeit. Akkor is ősz volt, amikor örök hűséget esküdtünk egymásnak, kezemben a kála menyasszonyi csokorral. Sok éve annak, a virág az enyészeté és a párom is eltávozott rég. Minden évben november közepén kezdenek virágozni káláim a házassági évfordulónk napjára. Ha rápillantok a szobámban nyiladozó hófehér virágokra, fülembe cseng a boldogító igen, a „holtomiglan, holtodiglan”.
Nem tudom, a véletlen játszik-e velem, de nekem nagy boldogság. Mert a természet nyugalmában a frissen kinyílott pompás virágok üzenetet hoznak a múltból. Kecses formájukat csodálva, átélem a félévszázados történet emlékeit.
S ezek csak gyűlnek-gyűlnek, mint sokasodó felhők a novemberi égbolton.
Most megyek, hogy lélekben újra találkozzam vele a temető csendjében, és üzenettel szívemben gyertyát gyújtok sírján, emlékezve esküvőnk napjára. S a fellobbanó fény csendre inti lelkemet, hogy meg ne zavarjam örök nyugalmát.

Emlékező

A reggeli harmat
Könnyeit
A verőfényes Nap
Könnyedén felszárítja.
Érkezik már
A május.
Pompás virágaival
Elhozza nékem
A hétköznapok ígéretét
És az ünnepet,
Az édesanyákét,
Az emlékezőt,
Az emlékeztetőt,
S a lelkem csendjében
Megszólal a szívem
Magasra szálló
Templomi imával.
Isteni igével
Emlékezem
A csillagok csillagára,
A holtában is élő
Édesanyámra.

(2012-04-16)

Álmodtam egy világot

Álmodtam egy világot
Egy földi csodát.
Az élet rezdüléseiről,
A boldog pillanatokról,
A szeretet apró érzéseiről,
A hallgatag csendről,
A lélek fájdalmáról,
A természet szépségéről,
Az élet elmúlásáról,
Az Isten áldásáról,
Az alkotásaim kincseiből,
Megálmodott világom
Valóra vált.

(2013-02-20)

Nyári szerelem

Égen, földön
Fény ragyogott
S a szerelemnek
Édes nyara
Tombolt
Hatalmas tűzzel.
Csók csaták
Hevében
Szívem dobbanása
Jelezte, hogy
Nagyon szerettelek
Téged!
Azt hittem, nem ér
Véget soha,
De mégis
Kialudt a lángja.
És könnyeket csalt
Szemembe
A múlt boldogsága.
Szépsége, minden
Gyönyörűsége
A lelkeddel
Mennybe szállt.
Forró ajkad
Többé
Nem érinti számat,
Csak álmomban
Találkozom
Veled
Nyári szerelem.

(2011-07-15)

 

 

Hozzászólások