Mozart

Salzburg Mozartról szól.
Szülőház. Egyszer  meg kell nézni, de a legérdekesebb a dokumentumtár és a múzeumshop. Ennél látványosabb a Mozart család lakóháza eredeti berendezésével, hangszereivel, dokumentumfilmekkel, zenei hanganyaggal.

Dóm

Itt dolgozott Leopold Mozart, majd rövid ideig a fia is. A kiváltságosok körülnézhetnek a sekrestyében, melynek gyönyörű intarziás bútorai között fordult meg a Mozart család. A híres, magyar származású Czifra János orgonaművész, a Dóm zenei vezetője szívesen megmutatja az orgonákat, vasárnaponként pedig gyönyörű énekes misét hallgathatunk a Dóm zenekarának és énekkarának közreműködésével.

Templomok

A Ferences templom gótikus ívei alatt legutóbb egy Palestrina mise szólt. A Szent Miklós templomban tiszteleghetünk Michael Haydn előtt, aki Nagyváradon is élt, dolgozott több évig.

Temetők
Nonberg temetőjében a kazamaták alatt a hegy lábánál kriptákat vájtak a sziklába. Aki látta a Muzsika hangja című zenés filmet, ismerős a hely. Itt bujkált a Trapp család.
A Salzach másik oldalán egy kolostor temetőfalai között nyugszik Mozart felesége.

Kapucziner Berg

Az ember megy az utcán, nézi a szép kirakatokat, és akkor egy kapualj tetején meglátja a kiírást: Lépcső a  Kapucziener Bergre. Az út két oldalán stációk, majd a kálvária, szép kilátás, sok-sok túraútvonal, remek Gasthaus a  volt Ferences rendház várszerű épületében.

Gasztronómia

Sörözők, sörfőzdék, kerthelyiségek: a Stiegel sörgyár interaktív múzeuma, Augustiener söröző, Das Weisse… Azok a jó csülkök, kolbászok, s rá a finom sörök! Vasárnap a Republik kávézóban zenés jazz reggeli, ugyanitt éjszakánként táncos estek. Jó időben jó kiülni a kávézók elé, nézni a sétálókat, sütkérezni a nap alatt.

Vásárlás

Kirakatnézés a Getreide Gassén: a világ egyik legdrágább utcája telis tele gyönyörűségekkel. A Salzach másik oldalának sétálóutcái. Ezek már pénztárcabarátibbak.  Mozartgolyó, Mozartbögre, és még sok-sok Mozart…. Aqvarellek Salzburgról egy japán házaspártól, hegyi kalap, sajtok, sonkák, só minden mennyiségben. Persze itt is van „pláza”, az Europark, csupa olyan üzlettel, ami nálunk is van.

Környék

Télen síelés, ingyenes síbusz az Europarkból és a Mirabell térről. Nyáron sok-sok túra útvonal , remek busz és vonatközlekedés. Sóbányák a környéken, melyeket meg lehet látogatni, várak, kastélyok, szabadtéri néprajzi múzeum.

Salzburg: mindig gyönyörű, mindig újabb felfedezések, mindig újabb élmények.

Korompai Mónika

Hozzászólások