Svájc kicsit másképp 3. – Férfias játékok

Ahogy az előző beszámolómban utaltam rá, ebben a cikkben elsősorban a férfi olvasóknak kedvezek. Olyan érdekességeket szeretnék bemutatni, amelyek témájukat tekintve inkább a férfiak érdeklődését kelthetik fel. Legalábbis látszólag!

Mint ismeretes, Svájc katonailag semleges ország, 200 éve nem vettek részt semmilyen fegyveres, katonai konfliktusban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy elhanyagolják az ország védelmét. Sőt, Európa egyik legerősebb haderejével rendelkeznek, a legmodernebb hadászati eszközök állnak a hadsereg szolgálatában. Jelentős Svájc hadiipara, nem csak a kézifegyverek gyártásában. A 18-49 év közötti férfiak sorkötelesek, és bármikor behívhatók.

Hogy miért írok erről? Két olyan, ma már múzeumnak számító katonai bázisra látogattunk el, ami számunkra különlegesség volt. A gyanútlan turista úgy utazik, vagy gyalogosan vándorol az Alpok erdős, sziklás vidékein, hogy észre sem veszi azt a hatalmas bunkerrendszert, amit már a 19. század végén kezdtek kiépíteni az ország védelmére. Az első, majd leginkább a második világháborúban korszerűsítették ezeket a bázisokat, és sok még a mai napig aktív használatban van.

Mi két olyan erődbe látogattunk el, amelyeket 1998-ig használtak, rendszeres lőgyakorlatokat végeztek ott a sorkatonák. Aki járt már Budán a Sziklakórház Atombunker Múzeumban, annak képe lehet arról, milyen is egy sziklába vájt bunkerrendszer. Csak éppen a budai miniatűr változata annak, amit a svájci Alpokban láttunk. Az egyiket Graubündenben, a Festung Crestewaldban egy térkép segítségével önállóan fedeztük fel. A másikat, a Sasso San Gottardot több órás vezetéssel néztük meg a Sankt Gotthard-hágó gránitba vájt alagútjaiban.

Ezeket a sziklában kialakított katonai bázisokat fokozatosan felszámolja a svájci hadsereg. Néhányat megnyitottak a nagyközönség előtt, amiket egyesületek tartanak fent. Idős, veterán katonák, akik valaha ott szolgáltak, nagy lelkesedéssel vállalják a látogatók kiszolgálását: jegyet árulnak, idegenvezetést vállalnak, de még a kantinban is ők szolgálnak fel. És hogy mi minden látható a katonai barlangrendszerben?

Megnéztük az irányító helyiségeket, és filmet is láttunk egy lőgyakorlatról. Megfordultunk a tisztek és a közkatonák szálláshelyein, a mosdókban, kantinokban. Egészen közel férkőztünk az ágyúkhoz, a lőállásban a gépfegyvereket ráállíthattuk egy célpontra.

A Sasso San Gottardo egy többszintes barlangrendszer, melyben a muníciót siklón szállították a szintek között. A katonáknak mellette kellett gyalog közlekedni a keskeny meredek lépcsőn. Muníció hiányában a miniatűr sikló minket szállított a felső szintre, ahol ki tudtunk menni egy teraszra. Innen kívülről is megnézhettük a légvédelmi ágyúkat, és gyönyörködhettünk a hágó panorámájában. Kedvünket az sem szegte, hogy augusztus elején 5 fokban és havasesőben nézelődtünk.

Számomra a másik, látszólag férfias kiállítás nagyon is a nők szívéhez közelálló könnyűipari termékek bemutatójával indult. A Boden-tó partjára, egy hangulatos városkába, Arbonba látogattunk, ahol a Sauerer Museumot tekintettük meg. A Sauer család a 19. században szövőgépeket gyártott. A kor divatos dámái sok-sok kézzel készített csipkés és hímzett női ruhákban pompáztak. Ezekhez azonban a nem túl tehetős, középosztálybeli asszonyok nem juthattak hozzá, hiszen a kézimunka mindig is luxuscikknek számított.

A család tehetséges mérnökei olyan textilipari gépeket terveztek, amelyekkel csodás hímzett, madeira és csipkeanyagokat lehetett szőni. Ezzel a gépi eljárással olcsón, nagy mennyiségben elárasztották a piacot, így azok a hölgyek is hordhatták a legdivatosabb toaletteket, akik a drága anyagokat korábban nem tudták megvásárolni.

Majd a piaci lehetőségeket mérlegelve, a textilipari gépek mellett egy teljesen más gépgyártásra álltak át. Gépjárműveket kezdtek tervezni és gyártani, de nem személyautókra kell gondolni. Tehergépjárművek, tűzoltóautók, mentőautók, buszok és katonai járművek kerültek ki a gyárból.

Az utolsó Sauer teherautó 1983-ban gördült ki. Ezután különféle vállalati változások és egyesülés után 2002-ben bezárták a céget. A Sauer márkanév nem tűnt el, ma a világ egyik legnagyobb textilipari berendezések gyártmányait jelöli.

A kiállítás a muzeális értékű régi textilgyárban látható, ahol végigkövethetjük a cég történetét az alapítástól napjainkig. Több helyen QR kód segítségével a mobilunkon kapunk tájékoztatást. De a legnagyobb élmény még nekünk, felnőtt nőknek is az, hogy a csillogó, villogó teherautókba, buszokba beszállhatunk, kapcsolgathajtuk a gombokat, nyomkodhatjuk a pedálokat. A múzeumot a család, illetve a régi munkatársak által létrehozott egyesület tartja fenn.

Írásomban igyekeztem Svájc kevésbé ismert oldalát is bemutatni. Remélem, cikksorozatom felkeltette a kedves Olvasóban az olyan célpontok iránti érdeklődést, amik eddig nem voltak mindenki előtt ismertek.

 

Korompai Mónika

Fotók: Vasas Péter és a Szerző

 

A sorozat első két része itt olvasható:

Svájc kicsit másképp – A természet csodái

Svájc kicsit másképp II. – Épített örökség, kultúra és történelem