„Ne kérj magadban bocsánatot másoktól, hogy van bátorságod belevágni valamibe! Ne érdekeljen, hogyan fognak vélekedni a szándékaidról és a teljesítményedről! Aki nem tanul meg a maga kormányosa és a maga bírája lenni, az mások véleményének rabszolgájaként fogja leélni az életét. Amíg nem zavarsz másokat a szabadságukban, ne korlátozzon a várható véleményük! Ahhoz, hogy boldog légy, szabadnak kell lenned, és a szabadság legmagasabb fokát az jelenti, hogy felszabadulsz a saját képzeleted emelte korlátoktól.”

Kellékek – Előtérben a szívkavics

Elmer Wheeler fönti szavai egy borítékban érkeztek hozzám egy pár biztató sor kíséretében akkor, amikor már megvolt a repülőjegyem Párizsig. Már nem lehetett volna erőszakkal sem visszatartani, pedig a gyerekeim többször megpróbálták. Féltettek. Ám én annyira erősnek éreztem ekkor már magam, annyira tudtam, hogy végig fogom csinálni, hiszen a lelkem már ott járt az Úton.

Az első részben már írtam, hogy amint elhatároztam magam, hogy elindulok, elkezdtek csodák történni velem. Legalábbis én sok mindent akként éltem meg. Március elején, egy szép hétvégén a kis unokámmal sétálgattunk kint az udvaron (ez még az elköltözésem előtt volt). Egyszer csak megpillantottam egy kavicsot, aminek szinte szabályos szív alakja volt. Nem véletlenül került a lábam elé, hiszen az egyik oldalán egy szépen kivehető „K” betű ékeskedett, a nevem kezdőbetűje. Mi ez, ha nem csoda?

A Caminóra minden zarándok visz magával otthonról egy követ, kavicsot, és ha eljön az ideje, egy bizonyos helyen leteszi azt, mintegy megszabadulva azoktól a terhektől, amiket magával hozott. Nos, fölvettem ezt a szívkavicsot, és arra gondoltam, hogy magammal viszem, és majd lerakom Cruz de Ferronál. Ez a kavics fogja jelképezni a szerelmet, amire titokban nagyon vágytam.

Csodaként éltem meg azt is, amikor a középső fiammal és barátnőjével Budapestre utaztam minden cél nélkül. A fiammal kíváncsiságból betértünk egy sportruházati üzletbe megnézni, van-e esetleg túraszandáljuk. Tudtam, hogy meleg lesz abban az időszakban, amikor a Caminót járom, és nem biztos, hogy végig a bakancsban kell gyalogolnom. Összesen két pár túraszandál volt akkor az üzletben (még nem érkeztek meg a nyári ruházatok). Az egyiket fölpróbáltam, és mintha a lábamra készítették volna. Pont jó volt, könnyű, pihe-puha bőrből készült. Ráadásul le volt árazva. Nagyon nagy hasznát vettem!

A harmadik csoda is véletlenül és váratlanul ért. Az egész út nem aggasztott annyira, mint az eleje. Párizs! Hogyan fogok én eljutni a repülőtérről az Austerlitz Pályaudvarra, ahonnan a vonatom indul majd? Hiába volt Párizs térképem, féltem a metróban való közlekedéstől. Na és a metróig hogy jutok el? Ekkor a facebookon megjelent az egyik alig-ismerősöm új háttere, ami nagyon a Caminóra hasonlított. Azonnal írtam neki (fogalma sem volt, hogy ki vagyok), de válaszolt, hogy igen, készül végigjárni az utat augusztus utolsó hetében.
– Tamás! Nem lehetne, hogy 25-én indulsz, amikor én is?
Lehetett! Megírtam a repülőjáratom számát, és ő eldöntötte, hogy velem jön. Ráadásul jól ismeri Párizst… Naná, hogy megnyugodtam.

Az indulás előtt még egy csoda történt velem. Megvolt már a vonatjegyem is, hiszen a TVG-re (gyorsvasút) előre meg kell venni a jegyet. Minél korábban veszi meg az ember, annál olcsóbb. Pár nappal az indulás előtt értesített a vasúti társaság, hogy probléma adódott a vasút egy bizonyos szakaszán, és nem megy végig Bayonne-ig a vonat. Korábban le kell szállnom, és egy szakaszon majd buszok viszik az utasokat. El voltam keseredve miatta nagyon. Azon az éjszakán alig aludtam. Az utazás előtt két nappal azonban érkezett egy újabb e-mail tőlük, hogy megjavították a vasúti pályát, nem kell átszállnom. Bayonnig közlekedik a vonat!

Folytatjuk…

 

Gyöngyösi Szabó Katalin

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások