A Széchenyi István Sakkegylet igazolt játékosa volt haláláig, így 2001-ben is, amikor a csapat megnyerte az OB II. Tóth László csoportját, és feljutott az OB I/B-be. Bács-Kiskun megyében és Kecskeméten is elnökként számos sakkverseny szervezésében szerzett elévülhetetlen érdemeket, miközben a megyei ifjúsági sakkozók országos, illetve nemzetközi szinten is komoly eredményeket értek el. Így például Fodor Tamás (Solt) és Berkes Ferenc (Katymár) korcsoportos világbajnok lett.

A verseny helye: Hotel Juniperus, 6000 Kecskemét, Mártírok útja 86.

A verseny célja: A sakkbarátság elmélyítése és közös emlékezés Marosi Tiborra.
A verseny formája: Egyéni FIDE verseny, 9 fordulós, svájci rendszerű, 90 perc + lépésenként 30 másodperc   gondolkodási idővel, a FIDE versenyekre vonatkozó szabályainak alkalmazásával. A fordulók párosítása a FIDE által elfogadott párosító programmal  történik.

Díjazás: (A pénzdíjak nettó összegek.)
I. díj:        70.000,- Ft        
II. díj:        40.000,- Ft    
III. díj:        30.000,- Ft    
IV. – VI. díj:     10.000,- Ft
VII. – X. díj:      5.000,- Ft

A díjazás 50 fő felett garantált. A különdíjak kategóriánként mezőny ismeretében.
(várható értéke 100.000,- Ft), a 2. forduló előtt lesznek kihirdetve. A díjak nem kerülnek megosztásra.

PROGRAM:

Szeptember 11.
14.30 óráig: Beérkezés, regisztráció
15.00 óra: Megnyitó
16.00 óra: I. forduló
Szeptember 12.
09.00 óra: II. forduló
15.00 óra: III.. forduló
Szeptember 13.
09.00 óra: IV. forduló
15.00 óra: V. forduló
19.00 óra: Állófogadás Marosi Tibor emlékére, a szponzorok, játékosok tiszteletére.
Szeptember 14.
9.00 óra: VI. forduló
15.00 óra: koszorúzás Marosi Tibor sírjánál
16.30 óra: VII. forduló
Szeptember 15.
8.30 óra: VIII. forduló
14.00 óra: IX. forduló
19.00 óra: Eredményhirdetés, díjkiosztás
Minden résztvevő emléklapot, illetve aki részt vesz az eredményhirdetésen, emléktárgyat kap.

Helyezések eldöntése pontegyenlőség esetén:    
•      Buchholz számítás
•      Berger számítás
•      Progresszív  számítás
•      sorsolás  dönt

Versenybírók: Seres László és  Marosi Csaba
Óvásnál a bírók és a 3 tagú zsűri közösen dönt.
Óvás díja 10.000,- Ft, melyet a fordulót követő fél órán belül lehet benyújtani a bíróknál vagy a verseny szervezőjénél. Elfogadás esetén természetesen az összeget visszafizetjük.
A zsűrit a verseny kezdete előtt jelöljük ki.

Költségek: Nevezési díj:
FIDE értékszám nélküliek:     8.000,- Ft
1800 FIDE értékszámig:         7.000,- Ft
2000 FIDE értékszámig:          6.000,- Ft
2200 FIDE értékszámig:           5.000,- Ft
2350 FIDE értékszámig:            4.000,- Ft
2350 FIDE értékszám felett  ingyenes.
Az első 5 IM  nevezőnek, akinek értékszáma nem éri el a 2350 FIDE élőt,  a nevezési díja ingyenes. Egyéb kedvezményeket a versenyszervező biztosíthat. Szállást és étkezést igény szerint a szervező természetesen megoldja telefonon illetve e-mail-ben történő egyeztetés alapján.

Nevezés: Írásban, 2012. augusztus 25-ig kell eljuttatni a következő címre:
Marosi Csaba, 6000 Kecskemét, Daróczi köz 15. E-mail: marosicsaba67@gmail.com

Határidő utáni nevezéseket csak korlátozott számban tudnak fogadni, mivel az igényeket augusztus 26-án egyeztetniük kell az Intézmény Igazgatójával. Helyszínen történő nevezés esetén 2000,- Ft pótdíjat számolnak fel.

A nevezésnek tartalmaznia kell:
• A versenyző nevét, születési dátumát, értékszámát, elérhetőségét
• Szállás- és étkezési igényét.
Ezeket a szolgáltatásokat kizárólag a határidőre beérkezett nevezésben pontosan megadott igények alapján tudják biztosítani.

Minden nevezést visszaigazolnak, igény esetén térképmásolatot küldenek. További információ a 70/348-4621 telefonszámon kapható a versenyszervezőnél, Marosi Csabánál. Gyors nevezést és jó sakkozást kívánunk!

Weninger Endréné

Hozzászólások