A repülés utáni vágy mindig ott élt az emberekben, és talán ennek megvalósulása az egyik legnagyobb fejlődés, amelyet elérhettünk a világon. Természetesen az óriási repülőket apró modellek is követték, így a gyerekek sem érezhetik távol magukat a témától. A távirányítós játékok ismeretlen repülős kalandokra hívják gyermekeinket, és fejlesztő hatással vannak számos képességükre is.

Egy kis történettel reprezentálnám, miért számít jó ötletnek távirányítós játékkal megajándékozni gyermekét! Ha készen áll, és bekapcsolta biztonsági övét, akkor felszállásra kész!

A repülés kezdete

Azért nagyszerűek az ilyen játékok, mert felkeltik a gyermek érdeklődését a téma iránt. Például elmesélheti neki, hogyan és miért keletkeztek az első repülők, így a játék alatt a tudásuk is bővülhet.

Az első feljegyzések a középkorból, Leonardo da Vinci írásaiból ismeretesek. Az emberi gyengeség miatt elvetette a szárnyszerű csatolmányokat, így ún. szárnymozgató gépezeteket, ornithoptereket tervezett. De ekkor még nem voltak könnyű anyagok. A Montgolfier fivérek terve alapján az első hőlégballonos repülést 1783-ban hajtották végre. A léghajózás elve, hogy a ballonba zárt, levegőnél kisebb sűrűségű gáz idézi elő az emelkedést, míg a szél okozza a vízszintes haladást.

A légcsavaros repülés első mozzanatai a Wright fivérek nevéhez köthetők, akik 1903-ban megalkották az első működőképes repülőgépet, a Wright Flyer-t. 1915-ben a német H. Junkers már sorozatban alkotta meg az önhordó szárnyakkal rendelkező gépeket, így az első világháborúra a repülőgép kiforrott találmány lett. Az első világháború után kiselejtezett bombázókból lettek a személyszállító gépek.

A ‘20-as években a hidroplános gépek terjedtek el. A sugárhajtású repülőgépek az 1940-es években jelentek meg, amelyeket nagy átáramlású gázturbinák hajtanak. Mivel a technológia nem ismer határokat, a jövő forradalmi “repülős eszköze” a drón, amelyek könnyen irányíthatóak az emberek által.

A távirányítós játékok előnye

Az ügyességi játékok kiemelt kategóriájának számítanak a távirányítós játékok. A vezetékkel irányított repülők, drónok, esetleg kisautók fejlesztik a gyerek térlátását, az agy-kéz koordinációt, a kezek motorikus funkcióit, valamint mindezek mellett kiváló kikapcsolódási program is. Másik előnyük még, hogy elsajátíthatják a kicsik a “stratégiai irányítást”, hiszen hibáikat kijavítva irányt válthatnak. Mindezeket szerepjátékokhoz is felhasználhatják.

A drónok a 21. század vívmányainak számítanak a játékok körében is. A jövő technológiájának hírnökei. Velük a határ egyenesen a “csillagos ég”.

“Szálljon magasba” gyermekével a Szoti játékbolt távirányítós drónkészletével, és ajándékozzon örök élményt segítségükkel gyermekének!

 

 

Hozzászólások