’Digitális ugródeszka’ pályázat indul: oktatást segítő eszközökhöz és képzéshez juthatnak hátrányos helyzetű települések iskolái. Akár 2 millió forint értékű, a digitális oktatást segítő tablet-, valamint notebook csomaghoz juthatnak hátrányos helyzetű települések felső tagozattal rendelkező alapfokú oktatási intézményei a Telenor és a Magyar Református Szeretetszolgálat közös pályázatán.

Az összesen 10 millió forintos keretből elnyerhető technikai eszközök mellett a nyertes intézmények ingyenes, 30 órás akkreditált HiperSuli Digitális Módszertani Képzést is kapnak.

A járványhelyzetben kiemelt figyelem hárul a digitális oktatásra, a tanítás online térbe kerülése egy teljesen új élethelyzetet teremtett a tanároknak, a diákoknak és a szülőknek is. Az elmúlt hónapokban ezért rengeteg intézmény és család számára vált szükségessé a távoktatáshoz elengedhetetlen technikai háttér. Így például a megfelelő internetkapcsolat és a digitális eszközök beszerzése.

Bár sokan vették sikerrel az eléjük gördülő akadályokat, országszerte vannak még olyan települések, ahol az iskoláknak nagy segítséget jelenthet a távoktatáshoz szükséges eszközpark kibővítése, illetve a használatához szükséges oktatáshoz való hozzájutás.

A Magyar Református Szeretetszolgálat és a Telenor HiperSuli programja ezért most ’Digitális ugródeszka’ néven pályázatot hirdet társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból nehéz helyzetben lévő, illetve jelentős munkanélküliséggel sújtott településeken működő, felső tagozattal rendelkező általános iskolák számára.

Olyan intézmények jelentkezését várják, ahol a digitális oktatás feltételei az eszköztámogatás révén biztosíthatók, valamint nyitottak arra, hogy a tudásátadás és az információmegosztás új módjait vezessék be pedagógiai programjukba.

Az iskolák az oktatási tevékenység ellátásához szükséges számú tablet és notebook eszközökre nyújthatnak be igényt, intézményenként akár 2 millió forintig. A nyertesek emellett ingyenesen vehetnek részt a Telenor 30 órás akkreditált HiperSuli Digitális Módszertani Képzésén, ahol elsajátíthatják a digitális oktatáshoz szükséges képességeket.

„A Magyar Református Szeretetszolgálat stratégiai célkitűzése, hogy a technológiai fejlesztéseket és IT-eszközöket is “szeretetszolgálatba” állítsa és oda juttassa el, ahol a pedagógusoknak és diákoknak a legnagyobb szüksége van rá. Szeretetszolgálatunk Válaszút komplex digitális programjának tapasztalatai alapján pontosan tudjuk, milyen kihívásokkal néznek szembe a diákok és pedagógusaik a digitális oktatásra való átállás kapcsán, főként a hátrányos helyzetű településeken.

A Telenorral közös együttműködés keretében éppen ezért, a társadalmi-gazdasági és infrastrukturális szempontból fejlesztendő településeken működő intézményeket céloztuk meg a pályázati felhívással. Fontos célunknak tekintjük a digitális oktatás megvalósítását támogató, fejlett technológiai eszközök eljuttatását az iskolákba, ezért örömmel és aktívan veszünk részt ebben a közös kezdeményezésben” – mondta Lutár Balázs, a Magyar Református Szeretetszolgálat igazgatóhelyettese, szociális fejlesztési és adománykoordinációs vezetője.

„Digitális oktatási programunkkal, a HiperSulival, több mint 600 tanárral és több ezer diákkal állunk kapcsolatban. A velük szerzett tapasztalataink és a vírushelyzet ráerősített arra, hogy a megfelelő digitális oktatás kulcsa a pedagógusok felkészítése.

A HiperSuli programmal a járványhelyzet alatt számos területen segítettük az intézményeket és a családokat, így többek közt tanároknak és szülőknek szóló közhasznú információcsomagot állítottunk össze. Továbbá, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal egyeztetve oktatási célú honlapok adatforgalmi díjmentes elérését tettük lehetővé.

A Magyar Református Szeretetszolgálattal való jó kapcsolatunkra építve bízunk benne, hogy a mostani segítségnyújtásunk eljuthat a távoktatás feltételei terén leginkább hiányt szenvedő településekre, ahol a digitális oktatáshoz szükséges eszközellátottság jelenleg nem megfelelő” – mondta Mészáros Attila, a Telenor vállalati kommunikációs igazgatója.

A pályázatok leadási határideje 2021. február 16., kedd, éjfél. A részletes kiírás a Telenor hiperSuli weboldalán, valamint a Magyar Református Szeretetszolgálat honlapján olvasható.

forrás: Noguchi Porter Novelli

A Montázsmagazin mindig szívesen ad hírt különféle jótékonysági akciókról. Ezek közül egyről itt olvashat.

 

Hozzászólások