2016. november 24-én a csepeli Mátyás Király Általános Iskola 3-4. osztályos diákjainak „Janikovszky Éva nyomában…” címmel irodalmi foglalkozást tartottak az intézmény pedagógusai: Mácsai Erika és Horváthné Elszászer Ildikó abból az alkalomból, hogy 90 éves lenne Janikovszky Éva írónő…

Janikovszky Éva írónő

Először az írónő életével kapcsolatos adatokat, interjúkat, illetve az MTV által sugárzott filmrészleteket láthattak az érdeklődő gyerekek, majd a vetítést követően a filmhez kapcsolódó kérdések segítségével beszélgettek a látottakról. Nagyon tanulságosak lehetnek a felnőttek számára a gyerekek válaszai a következő kérdésekre:

1. Milyennek látod a felnőtteket?
2. Te milyen felnőtt leszel?
3. Milyen tanácsot tudnál adni a felnőtteknek?

Kellemes hangulatú, nyugodt légkörű délután volt. A gyerekek és a két tanító kollégám a tanteremben leterített szőnyegen ülve beszélgettek az írónő életéről, műveiről. A diákok őszintén megnyíltak, sok bölcsességet megfogalmaztak zsenge koruk ellenére. Jelzés értékű megállapításokat tettek arról, hogy milyennek látják a felnőtteket. Üzentek is nekünk, hogy mit tegyünk annak érdekében, hogy több időnk legyen a gyerekekre, türelmesebbek legyünk, többet mosolyogjunk stb. A megemlékezést kézműves foglalkozás zárta.

„Apukám sokszor mondja nekem,
hogy vigyázz, mert kihozol
a sodromból. De mindig későn szól,
mert olyankor már kint van.”

 

 

Iskolánk Csepelen, a Kolozsvári utcában található. Intézményünk névadója Mátyás király. Tantestületünk igyekszik az alapítók szellemiségét megőrizve, hagyományainkat megtartva a kor igényeinek is megfelelő, az iskola névadójához méltó oktatásban és nevelésben részesíteni a tanulókat. Az irodalom tantárgyra – névadónk szellemiségéhez híven – nagy hangsúlyt fektetünk, hiszen az irodalmi alkotásokban rejlő nevelőerőnek nagy szerepe van az ember későbbi életében is. Az irodalom élni segít.

Fontosnak tartjuk az irodalom és az élet kapcsolatát. Az irodalom a beleélés lehetősége és a hatáskeltés eszköze által segít az alapvető emberi helyzetekben való eligazodásban, és lehetőség van bizonyos viselkedési mintákkal való találkozásra. Így a gyerekek viselkedési, jellembeli, magatartási kérdésekre kapnak választ. Az irodalmi alkotások sokszínű és mély érzéseket, élményeket válthatnak ki az emberből. Ezek az élmények a szürke hétköznapokban érdekes kalandot, megnyugvást vagy katarzist jelentenek. A művek keltette esztétikai élmények felkelthetik a további hasonló élmények iránti igényt.

             

Természetesen fontosnak tartjuk az irodalmi ismeretek megszerzését, az írók, költők életének, személyiségének ismeretét, az elméleti fogalmak felismerését, használatát is. Hangsúlyt helyezünk az olvasás eszközjellege szerepének felismertetésére is, mely által önállóan gondolkodó, alkotásra, befogadásra és megújulásra kész személyiségekké nevelhetőek a tanulók.
Gyermekeink kezébe szép meséket, történeteket adunk, hogy nemesedjenek gondolataik, jó irányba fejlődjön anyanyelvük, tartsa ébren a képzelőerejüket, melengesse lelküket.

             

Szeretnénk, ha azokon a meséken növekednének diákjaink is, amelyeken mi magunk is felnőttünk. Ki ne ismerné Janikovszy Éva írónő humoros, életvidám történeteit? Bizony nekünk is vannak olyan növendékeink, akik számára ismerős helyzeteket villantanak fel az írónő művei, hiszen az írásai állandó témája: a felnőtt-gyerek kapcsolat, a mindennapi élet, azok élményei, konfliktusai. Az írónő írásainak témája, hangja és humora korhatár nélkül értő olvasókra talál.

Iskolánk nevelői és 3-4. osztályos tanulói egy irodalmi foglalkozással, majd ezt követő emlékkiállítással tisztelegtek az írónő emléke előtt.

 

Kozák Ágnes könyvtáros tanár

Csepeli Mátyás Király Általános Iskola

 

 

Hozzászólások