Az első pillanattól kezdve végtelen nyugalmat áraszt. A szállásunkként szolgáló farmház erkélyéről kinézve a környék a nap bármelyik szakában ráérős tempót sugall. Dolce far niente. Nincsenek sokemeletes házak, az építészet hagyományőrző, a vidéki házak egységesek, ízlésesek. A nyüzsgés a turistáktól megszállt nagyobb városokban, történelmi belvárosokban jellemző, a vidéken nyoma sincs. Emberléptékű, magához ölel, szinte beszippant a táj. A részévé válunk.

Firenzében megelevenednek a hajdani művészettörténet-órák fényképei. Beteljesült csodák.  Három nap sem elég rá, hogy akár csak nagyjából is bejárjuk a várost. A Ponte Vecchio (Öreg híd) aranyműves-boltjai, a Palazzo Vecchio a Medici-lakosztályokkal, előtte a Dávid-szobor, melynek meglepően monumentális eredetije az Accademia egyik termében látható. A dóm a messziről elénk táruló kupolájával Firenze jelképe. A keresztelőkápolna aranyozott domborműveivel, a Santa Croce templom a híres itáliaiak síremlékeivel. Az Uffizi-képtár a maga utolérhetetlen gazdagságú gyűjteményével.

Toszkána fővárosában már áprilisban hömpölyögnek a turisták, csakúgy, mint San Gimignano bájos középkori városában, amely tréfásan a „középkori New York” elnevezést is kiérdemelné, hiszen a városban még ma is több mint egy tucat, a saját korában hatalmasnak számító lakótorony áll. A középkorban még 72 toronyról szólt a fáma, a helyi hatalmasságok versenyeztek egymással, ki tud magasabbat építtetni. A toszkán „felhőkarcolók” már messziről kirajzolódnak a város sziluettjében.

További képek:

 {gallery}Toscana1{/gallery}

Weninger Nóra

2012. október 14.

Hozzászólások