2022 utolsó hYVószava a LEZÁRÁS volt. Erről a szóról nekem egy csigaház metszete jelenik meg a gondolataimban.

Túl az aranymetszés és arányosság illusztrálásán, bennem felvetődött egyszer a kérdés: Hogyan élt ebben egyszer a csiga, minek kellettek ezek a rekeszek neki?!

Egy építész ismerősöm adta meg rá a választ: Amint nő a csiga, egyre nagyobb helyre van szüksége, így növekszik a külső héj a Fibonacci szerinti szisztémában. Viszont a régi területrész már felesleges, mert oda csak a piszok gyűlhet, ahogy nálunk embereknél a sarokban a “koszcica”…

Így a Jóistennek gondja volt rá, hogy az aranymetszést a “szoftverbe” építve, légmentesen záródó holdsarló formájú falat húz fel a csiga testnedveiből az isteni 3D-s nyomtató technológiájával. Aranymetszés szerinti időritmusban pedig szoftverfrissítés következik… Így gyarapodik a rekeszek száma, ahogy egyre növekszik a csiga.

A kecskeméti Fibonacci kútja

Ha tovább gondoljuk, példamutató lehet számunkra is e növekedés bizonyos korszakok lezárásával.

Az ember korszakait is ilyen módon kéne lezárni. Szépen rendet rakni a fejünkben is, katalógizálni, mi fontos, mi nem… Kisöpörni, ami már vállalhatatlan a felnőtté válás majd az életközép után a békés időskor megélésére… Végképp lezárni, és még kulcsot sem készíteni hozzá…

Mert ismerjük a botor ember gondolkodását, hogy hajlamos az összes gondosan összegyűjtött bút-bánatot-sértést, egyszóval “szmötyit” megőrizni, és adandó alkalommal az éppen aktuális társnak, gyereknek, kollégának a nyakába zúdítani… “Nem én, hanem te vagy a felelős mindezért” felkiáltással.

A “Január” hYVószónál volt egy Kulcsok című kép, amelynek egy újabb rétegére is rátaláltam, ez pedig nem más, mint egy idecitálható történet.

A Kékszakáll története, de nem az a változat, amiből a Bartók mű készült… Az egyébként tökéletesen lefedi a felelősség fentebb említett áthárítását Juditra.

Katona Áronnak van egy másik zománcképe, amelynek Kékszakáll a címe is.

A Figyelmem önéletrajza blogomban képkirakóst készítettem Clarissa Pincola Estés Farkasokkal Futó Asszonyok című könyvének A Betolakodó becserkészése: Megkezdődik a beavatás című fejezetében a Kékszakáll meséjének értelmezéséhez.

A mese így indul:

“A parasztasszonyok meséje egy olyanvalakiről szóló kis anekdotával indul, aki ismer valakit, aki ismer valakit, aki ismert valakit, aki látta Kékszakáll létezésének rettenetes bizonyítékát.

A messzi hegyekben élő fehérapácák őriznek kolostorukban egy szakállcsomót. Senki sem tudja, hogy került oda. Beszélik, hogy az apácák temették el viselőjének földi maradványait, mert senki sem akarta azokat érinteni. Azt nem tudni, hogy az apácák miért őrzik ezt a relikviát, de tény hogy őrzik. Barátnőm barátnője a saját szemével látta. Azt mondja, hogy a szakáll kék, indigó színű. Olyan kék, mint a sötét tó jege, mint a lyuk árnyéka éjszaka.. Hajdan olyan ember viselte, akiről azt beszélik, hogy elvetélt varázsló volt, egy óriás férfi, aki szerette az asszonyokat. Ezt a férfit mindenki Kékszakállnak hívta.

Azt mondják, egyszerre három lánynak udvarolt. De ők féltek a furcsa kék szakállától, s mindig elbújtak, ha hívta őket. Hogy meggyőzze őket szívélyességéről, az erdőbe hívta a lányokat kirándulni. Csengőkkel és piros szalagokkal ékesített lovakat vezetett eléjük. Felültette a nővéreket és anyjukat a lovakra, és könnyű vágtával az erdőbe lovagoltak. Csodálatosan érezték magukat, előttük és mellettük kutyáik futottak. Egy idő után megálltak egy óriási fánál, ahol Kékszakáll történetekkel szórakoztatta, és finom falatokkal vendégelte meg őket.

A nővérek így gondolkodtak: „Ez a Kékszakáll talán mégsem olyan rossz, mint hittük”.

Hazafelé jókedvűen fecsegtek arról, hogy milyen szép napot töltöttek együtt, és hogy ugye, milyen jól érezte magát mindenki. De a két idősebb nővér újfent gyanakodni kezdett, visszatért félelmük és megfogadták, hogy többé nem találkoznak Kékszakállal. A legkisebb lány azonban azt gondolta, hogy ha egy férfi ilyen elbűvölő tud lenni, akkor bizonyára nem is olyan rossz. Minél többet gondolkozott ezen, Kékszakáll annál kevésbé tűnt rettenetesnek, és a szakállát sem látta már olyan kéknek.

Amikor Kékszakáll megkérte a kezét, igent mondott neki. Sokat gondolkozott a dolgon, és úgy érezte, nagyon előkelő ember felesége lesz. Össze is házasodtak, s ellovagoltak az erdőbe, Kékszakáll várába.

Egy nap így szólt hozzá a férje: Most el kell mennem egy hosszabb útra. Hívd ide a családodat, ha úgy tetszik. Lovagolhatsz az erdőben, utasíthatod a szakácsokat, hogy nagy lakomákat készítsenek, tehetsz bármit, amit tetszik, amit a szíved kíván. Fogd ezt a kulcscsomót. Kinyithatod bármelyik ajtót. Bemehetsz a kamrákba és a kincsesszobákba, váram bármelyik szobájába; de ezt az apró kulcsot, ezt a díszes fejűt ne használd.” – folytatása: itt.
…..

Az édesapámnak volt egy kézmozdulata a régi dolgok lezárására! Mindig demonstrálta is, amikor arról beszélt, ahogy az anyukámat megismerte és komolyra fordult a dolog kettejük közt, sőt már az anyukám készült is rá, hogy kiadja az útját, akkor ő lezárta minden addigi ilyen jellegű kapcsolatát.

Nála ez volt a kartávolságra elhelyezett 3D-s virtuális fal felhúzása kulcsok nélkül. Lezárás…

….

Majd Makovecz Imre rajzai között rátaláltam az egyik “minimál tér kísérletére”, amelyik az ember mozdulatainak terét ábrázolja. Az apukám karnyújtásnyi 3D-s virtuális fala létrehozásának az illusztrálására is alkalmas.


kép forrása

…..

Lezárás…

A nagyobb/magasabb dimenziókban pedig az ember ciklusait Szász Ilma honlapjának szerkesztése közben és a könyveiből merítve rajzoltam meg.

Nagy világcikusok rekeszeinek tartalma az ember szempontjából nézve, amelynek leges legalján tartunk, ha minden igaz, de már a kijövő szakaszban, a MOST-ban:

….

Lezárás…


A nagy látnok költő-festő, William Blake egyik képén is a csigaház metszet köszön vissza.

(Blake London című verséből, Radnóti Miklós fordításában:

„Sikátor mélyén lépdelek
A Temze partjához közel,
És minden arcon jel remeg,
Bűn és bánat marta jel.

Gyerekhangból, ha fél, eseng,
S ha jaj sikolt a férfiból,
Panaszból, átokból, ha zeng,
Az értelem bilincse szól.”

Blake saját verseihez maga szerezte a dallamokat és énekelte, később komoly zenei szerzőket, s a rock- és népzenészeket megihlette Blake költészete. Legismertebb ilyen műve, a “Jerusalem” (Az Ígéret utolsó éjszakája). Blake szövegét Hubert Perry zenésítette meg 1916-ban, mely később Anglia nemhivatalos himnuszaként lett ismert. A melódiát saját stílusában az Emerson Lake Palmer együttes is előadta. Ebben a versben szerepel a „tűzszekér” („chariot of fire”) kifejezés is, ami a világhírű Tűzszekerek film címét inspirálta; a Parry-féle korál-változat a film végén el is hangzik.)

Jeruzsálem

Érintették már szent lábak
Anglia ősi, zöld földjét?
Járt-e már Isten Báránya
E táj smaragd legelőjén?

Ragyogta már be isteni fény
Be e borús, dombos tájat?
Épült már itt Jeruzsálem
Vagy csak zord, sátáni árnyak?

Hozzatok hát aranylángot
Vágyak íját és nyilait
Mindent átvágó tűz-kardot
Az Úr tüzes szekereit!

Harcom nem adom fel sosem
Küzdelem lesz ez átkos lét
Míg nem épül Jeruzsálem
Anglia zöld és szent földjén!

fordította: Kántás Balázs

Emerson Lake Palmer együttes előadásában

Az első haiku-kalligráfiám egyikének ide aktualizált változata:

 

Antalffy Yvette

“2022 decemberében határoztam el, hogy minden egyes napomnak lesz egy úgynevezett “hívószava” – yvettesítve – “hYVószava”, ami megtalál, ahogy kinyitom a szemem. Ezeket rendre beírom a naptáramba. Majd nap-nap után várok és figyelek!
Ezekhez a hYVószavakhoz aztán rendre jelek, üzenetek, események, történések jelennek meg az én külön bejáratú “eseményhorizontomon”, hol a múltból, hol a jelenből, hol már a jövőből.
A Napi hYVószó.blogban kidolgozom a magam asszociációs módszerével azokat a hYVószavakat, amelyeket már kerek egésznek érzek, majd megosztom…”

Forrás: Napi hYVószó.blog

 

Korábbi hYVószó: Január