Június közepén egy különleges születésnapra voltunk hivatalosak a férjemmel. Az egyik barátunk édesanyjának ajándéka Casta Diva címmel egy zártkörű zenés irodalmi est volt a Klarissza-Házban, Piliscsabán, melyre összehívták a családot és a barátokat is.

plakát

Casta Diva – monodráma; Szerző: Baranyi Ferenc; Előadó: Pánti Anna; Zongorán kísér: Hegedűs Valér; A kétszáz éve született Schodelné Klein Rozália az Erkel-féle operatársulat egyetlen európai hírű énekesnője volt. A Hunyadi László ősbemutatóján ő énekelte Szilágyi Erzsébet szerepét, a Normafa is őmiatta Normafa. Hogy miért? – Erre is választ ad Baranyi Ferenc monodrámája. Forrás: Port.hu

 

10488226_694214237371963_4594945178403125527_n

A szerző, Baranyi Ferenc az est felvezetőjében elmesélte a személyes érintettségét a Casta Diva című monodráma megírása okán, s  azt is ahogyan a darabot aztán egyenesen Pánti Anna operaénekesnek testre szabottan dramatizálta.

CD 5
Pilis
Itt született 1937-ben Baranyi Ferenc, Kossuth-díjas költő, aki a  Nyáry-család közeli sírkertjében még gyerekkorában megpillantott két sírt, Schodelné Klein Rozália vörösmárvány- és Nyáry Pál sziklasírját. Majd felkutatta e két ember szerelmének a történetét, melynek egyik kulcshelyszíne a Normafa volt.

„A lárma fölé
Májusban mindig a budai hegyekbe hajt valami leküzdhetetlen erő. Fel, a szmog, a gondok, a lárma fölé. A nap, a csillagok közelébe. Kicsit kvaterkázni a Mindenséggel.
Igen, az ember mindig azzal áltatja magát, hogy ha felkaptat a budai hegyek valamelyikére, fölébe kerül a városnak, azaz legyőzi, maga alá gyűri azt. Aztán rendszerint fordítva sül el a dolog: “a lábunknál heverő” város a maga panoramikus, bontatlan teljességében még lenyűgözőbbé válik, még jobban meghódít bennünket. Ezt élem át mindig, ezt a gyönyörű vereséget, amikor a Széchenyi-hegyről a jánoshegyi kilátó felé igyekszem. Balról a budakeszi erdő sejtelmes susogása, jobbról a Zugliget irányába táguló és tárulkozó körkép. Tekintetem végigröppen a völgy felett, meg-megáll a Hunyadorom és a Tündér-hegy tájékán, hogy aztán, amikor végre magam elé nézek újra, beleütközzön a Jánoshegy haragoszöld tömbjébe. Ez az “ütközés” rendszerint a félúton, a Szabadsághegy legmagasabb pontján, a Normafánál következik be. Bele is bódulok ebbe az ütközésbe, olyannyira, hogy hosszasan elidőzöm ezen a helyen, padra roskadva, vagy a gyepre heveredve.
Az eredeti Normafának már csak a legendája létezik.
Az öreg tölgyfát, amelynek árnyat adó koronája alatt Mátyás király is megpihent annak idején, a múlt század végén villám sújtotta. A helyére ültetett bükk a harmincas években kidőlt. Mindenki sajnálta, még a megmentésére is történt kísérlet: csonka törzsét a Margitszigetre szállították s ott az artézi-medencébe helyezték. Úgy vélték, hogy a meszes víz majd tartósítja, mintegy bebalzsamozza a becses rönköt. Sajnos a remények nem igazolódtak: a második Normafa maradványa teljesen szétkorhadt a vízben.
Ám emlékét nemcsak a helyére 67-ben ültetett bükkcsemete élteti, hanem egy szép, másfél évszázados történet is. Akármilyen hihetetlenül hangzik is manapság, de volt idő, amikor a művészek még szerették egymást. Nem irtóztak egymás látásától, nem tettek keresztbe egymásnak a színházban és a társadalmi életben, hanem jó szívvel voltak együtt még a hétvégéken is. Közös kirándulásokat szerveztek a budai hegyekbe, letanyáztak itt, az öreg tölgyfa árnyékában és szavaltak, énekeltek egymás gyönyörűségére.

Schodelné Klein Rozália akkoriban a Nemzeti Színház egyetlen európai hírű primadonnája volt. Ő alakította Szilágyi Erzsébetet a Hunyadi László ősbemutatóján, 1844-ben.
Az egyik kirándulás alkalmával, művésztársai unszolására, elénekelte itt, ezen a helyen Bellini Norma című operájának a nagyáriáját. Casta Diva – szállt az ének a nap felé, mint áldozati füst. Caasta Diva, che inargenti queste sacre antiche piante – Szűzi Istennő, aki beezüstözöd ezeket a szent, öreg fákat. Szállt az ének és beezüstözte a kollégák, barátok kedélyét. Schodelné oly nagy tetszést aratott Norma híres áriájával a szabad ég alatt, hogy a jelenlévők az öreg tölgyet azonnyomban elnevezték Normafának.
Bizonyosan varázslatos volt az ének. Sajnos, hangrögzítés nem létezett még akkor, de a korabeli ítészek lelkendezéséből következtetni lehet az erdélyi származású énekesnő művészetének lenyűgöző voltára. A Honművész 1837. december 3-i számában például így írtak róla, éppen egy Bellini-bemutató után:
“Schodelné asszony meglepett művészi előadásával, egészen magunkon kívül ragadott. Úgy van, magunkon kívül ragadt; s ezt nem magasztaltság, nem dicséretre perdült szókeresés mondatja velünk, hanem tiszta kebelérzet. Mert ő csakugyan képes olvadó hangjával a lelket a végtelenbe fölemelni.”
Nekem egyébként személyes közöm is van Schodelnéhez. Pilisen születtem, de a szomszédos faluban, Nyáregyházán nevelkedtem. Schodelné falum egykori földesurának, Pest megye haladó gondolkodású alispánjának, Nyáry Pálnak volt a kedvese. Nyáryt a szabadságharc folyamán kifejtett aktivitása miatt Königgrätz várába zárták a világosi összeomlás után. Schodelné, lemondva a sikerről, a világot jelentő deszkákról, a hódolattal felérő ünneplésekről, Nyáregyházára költözött, vezette a Nyáryak birtokát és küzdött szerelmese kiszabadításáért, amit nem érhetett meg: 1854-ben, negyvenhárom esztendős korában meghalt. Sírja most is meg van a nyáregyházi akácerdőben, diszkrét távolságban Nyáry Pál sziklasírjától.
A két sír és a hozzájuk kötődő romantikus történet nyitotta rá először a lelkemet az opera műfajára. Schodelnének is köszönhető, hogy megszerettem az operát – s hogy ezt az operaszeretetet időnként a képernyőn is kiélem. És a Normafa így kötődik az én kicsiny falumhoz. Ezért, ha rámtör a honvágy, mindig feljövök ide, ha már hazamenni, elbocsátó közegembe visszaruccanni csak ritkán enged az idő múlásával egyre inkább elhatalmasodó nehézkesség, meg a mind sűrűbbnek tetsző élet. A Normafa oldja békévé bennem a falu és a város századok óta szított ostoba viszályát és teszi hazámmá az ország egészét.
No, meg egy másik “lokálpátriámmá” a tizenkettedik kerületet…”

(részlet Baranyi Ferenc: A Normafától a Normáig című tárcagyűjteményéből)

CD 7

Pánti Anna Erkel Ferenc-díjas énekes tehát a naplóját író Schodelnévé vált erre az estére.
Sírva-nevetve emlegetve benne karrierjének fontos dátumait, kollégákkal való napi kapcsolatait, a küzdelmes előadásokat, a kritikusokat és a kedveshez, Nyáry Pálhoz fűződő történeteket és drámákat. Felcsendültek a Schodelné által is énekelt dallamok, köztük a Norma ária is.

CD 9

 

Pánti Anna (Belényes, 1960. szept. 13.– ): énekesnő (koloratúrszoprán). Énektanulmányait 1975–1979 között Nagyváradon a Népi Művészeti Főiskola ének tanszakán, ezt követően pedig magánúton, majd 1979-től 1984-ig Papp Magda irányításával végezte. 1989–90-ben az Operaház ösztöndíjasa, 1990-től magánénekese. 1990-ben a budapesti Erkel–Kodály Nemzetközi Énekversenyen Erkel-különdíjban részesült. Főbb szerepei: Az Éj királynője (Mozart: A varázsfuvola); Gara Mária (Erkel Ferenc: Hunyadi László); Olympia (Offenbach: Hoffmann meséi). Forrás

 

CD 10

A művésznő zongorakísérője Hegedüs Valér volt. Emlékezetes részlete az előadásnak a Rákóczi induló-játéka, mellyel a forradalmi-történelmi időszakot illusztrálta.

Schodelné

Schodelné Klein Rozália: Színészek gyermeke, akit Klein János zenész örökbefogadott. Schodel János, aki akkor Kolozsváron zenetanító volt, már 5 éves korától (1816) kezdve tanította a rendkívül csengő hangú gyermeket, 15 éves korában (1826) nőül vette és Olaszországba vitte, ahol teljesen kiképezte nemcsak az ének művészetében, hanem a játékban is. 1829-ben Agathe szerepében (Weber: A bűvös vadász) debütált Pozsonyban. Bécsben továbbképezte magát, s ottani társulatok tagja lett évekre. Közben Európa-szerte vendégszerepelt. 1836. szeptember 26-án Kolozsvárott a nemzeti színházban koncertet adott jótékony célra. 1837-ben a Pesti Német Színházban szerepelt, s ekkor szerződtette az éppen nyíló (magyar) Nemzeti Színház. A társulat első számú szopránja lett, noha állandó támadások kereszttüzében állt. 1841-1842-ben nyugat-európai színházakhoz szerződött. 1843-ban újra a pesti magyar társulat tagja lett, immár pályája végéig. 1848 nyarán Normaként, 1849-ben Lady Macbeth (Verdi: Macbeth) szerepében vett végső búcsút a közönségtől; ezután Nyáry Pál birtokára vonult vissza, akihez sok éve tartó szerelem fűzte. Közös sírba temették őket a nyáregyházi birtokon. Forrás: Wikipédia

 

Nyári Pál

 

Nyáry Pál: (1806-1871) liberális nemesi politikus, 1835-től Pest megye főjegyzője, majd Pest–Pilis–Solt vármegye alispánja. A reformkor és a szabadságharc neves személyisége, Kossuth híve. A szabadságharcban való részvétele miatt 10 évi várfogságra ítélték, ahonnan 1856-ban tért vissza felújított kúriájába. Hazatérése után iskolát szervezett a faluban, felismerte az alsóbb néprétegek iskoláztatásának, szakképzésének szükségességét. A temető melletti platánfasor végén található Nyáry Pál valamint társa, a Nemzeti Színház Európa-szerte ismert operaénekesnője, Schodelné Klein Rozália sírja. Végakaratuk szerint a Nyáry-család sírkertjében nyugszanak. Forrás: Wikipédia

 

1280px-Normafa_Emléktábla_I

Normafa_1900

Normafa_a_pótlás_emléktáblája

 Évadzáró Normafa-túra
A közelmúltban pedig a színházi évad végét egy különleges programmal tette emlékezetessé a MASZK Országos Színészegyesület: egy régi hagyományt felelevenítve kirándulást szerveztek a Normafához. A jégkárt szenvedett erdő megújításához a színészek szimbolikusan egy bükkfa ültetésével járultak hozzá.
Az 1800-as években a régi Nemzeti Színház színészei a játékszüneti normanapokon rándultak ki az akkor még Viharbükknek nevezett fához, ahol Schodelné Klein Rozália 1840-ben énekelte el Bellini Normájának áriáját; innen ered az 1927-ig állt nevezetes bükkfa, valamint ennek nyomán a környék elnevezése – idézte fel a Normafa múltját Papp János színművész, aki több kollégájával együtt részt vett a MASZK Országos Színészegyesület hagyományteremtő szándékkal megrendezett első, évadzáró Normafa-túráján. Forrás

faultetes08kis

Antalffy Yvette

 

Hozzászólások