A programsorozat április 13-án 10 órakor ünnepélyes megnyitóval veszi kezdetét a Medvehagyma-szobornál, majd felvonulással, a Kemencés Udvarban pedig a medvehagymával kapcsolatos előadásokkal folytatódik.

A résztvevők élményvonatra szállva utazást tehetnek a Pécsi-tó körül, szedhetnek medvehagymát, alávethetik magukat egészségügyi szűrővizsgálatoknak, adhatnak vért, s a nap folyamán megkóstolhatják mesterszakácsok medvehagymás ételeit.

A fesztivál keretében kézművesek és helyi termelők kínálják portékáikat, Nagy Bandó András író, humorista dedikál, a gyermekek élménydús szórakozását pedig különböző játszóeszközök garantálják.

A látogatók április 14-én a gyógynövényekkel és a medvehagymamézzel kapcsolatos ismereteiket bővíthetik szakmai előadásokon, továbbá diákszakácspárbajoknak, a sásdi és a pécsi vendéglátóipari tanulók versenyének lehetnek szemtanúi.

A zenéről a fesztivál mindkét napján a Stoni Blues Band és a PMD Blues Band gondoskodik, utóbbi a rendezvény keretében mutatja be Medvehagyma blues című számát a nagyközönségnek.

                                                  

A medvehagyma – népies nevén sásihagyma – gyöngyviráglevél-kinézetű, fokhagymára emlékeztető illatú, vadon termő fűszernövény. Bár szinte az egész országban előfordul, a legtöbb a Mecsekben és a Bakonyban terem belőle. Sós íze miatt a sószegény diétát tartók számára is ajánlják, de fogyasztani a friss, üde zöld leveleit célszerű, mert ha már virágot nevel, az íze élvezhetetlen lesz.

Szezonja csak néhány hétig tart, de áprilisban Orfű környékén olyan sok van belőle, hogy fokhagymaillat lengi be a Mecsek kirándulóútjait.
A jogszabályok szerint engedély nélkül szedni személyenként naponta csak két kilogrammot szabad.

Forrás: MTI

2013. április 10.

Hozzászólások