AZ ELHALLGATOTT TÖRTÉNELEM NYOMÁBAN címmel több napos kárpátaljai szakmai tanulmányúton és kegyeleti zarándoklaton vett részt a közel 60 fős kecskeméti csoport. Több mint 1800 km-es útjuk során számos helyen tartottak megemlékezést és koszorúzást a diktatúrák áldozatainak emlékére.

 

visk08

 

Az utazás az üldözöttek emlékéve alkalmából a GULAG Emlékbizottság és a Honismereti Egyesület támogatásával jöhetett létre. A csoport vezetője Székelyné Kőrösi Ilona történész főmuzeológus, a Kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményvezetője és a Bács-Kiskun Megyei Honismereti Egyesület elnöke volt.

Megkértem Ilonát, hogy meséljen nekünk élményeikről. A beszámolót részletekben adjuk közre. A következő fontos állomás Visk volt, folytassuk itt a beszámolót! 

Igen, ahogyan mondtad, ez egy igen fontos állomás volt. Visk, az egykori koronaváros a Felső-Tiszavidék jelentős magyarlakta települése, amely az ukrán-román határ mentén, a Tisza partjánál fekszik. Nevezetességei közé tartozik festett mennyezetű erődített református temploma, tájháza, és újabban a falusi turizmus. Itt született és élt a kárpátaljai magyarság számos kiváló személyisége.

 

visk05

 

Visken 1944. október 23-án vette át a hatalmat a szovjet katonaság. A megtorlás a magyar férfiak deportálásával kezdődött. 1944. november 27-én 308 férfit hurcoltak el háromnapos málenkij robotra, akik a zuhogó esőben előbb Husztig, majd onnan Szolyváig gyalogoltak. Többen már ott meghaltak közülük, százan soha nem tértek haza. Később száz viski magyar fiút vittek el az “Újjáépítjük Donbászt” program keretében a Szovjetunió távoli szénbányáiba. 1950-ben az elhurcoltak között volt Furgon Pál református lelkész is, aki bírálta az erőszakos kolhozosítást.

Hogyan állítottak emléket az ott élő lakosok ennek a tragédiának?

A viskiek szenvedéstörténetére a református templom falkerítésén elhelyezett márványtábla és Balázs István fafaragó munkái emlékeztetnek. A kegyeleti út résztvevői itt tartottak megemlékezést 2016. szeptember 16-án. Én ismertettem a fontosabb adatokat, majd utána Czébely Lajos viski helytörténészt idéztem: “A helyiek próbálták az elhurcoltakat kiszabadítani, a szovjetek által megbízott akkori községi vezető igazolta, hogy egyikük sem bandita, mégsem engedték el őket. A viski polgárokban jó ideig fel sem merült a gyanú, hogy a szovjetek szándékosan vitték halálba a nem szláv őslakosokat.”

 

visk07

 

A megemlékezés során még kit hallhattak a résztvevők?

Varga István rövid beszéddel emlékezett:

Ismét fekete márványtábla előtt állunk, hogy emlékezzünk és fejet hajtsunk a mártírok emléke előtt. Pontosan száz név olvasható ezen a fekete táblán. Annak a száz embernek a neve, aki a háromszáz Viskről elhurcolt férfi közül nem élte túl a “málenkij robotot”. Meghatottan állunk és tisztelgünk, mert sokáig ezt sem tehettük meg. Nem tudhattunk és nem beszélhettünk róla, hogy sok százan, sok ezren szenvedtek a sztálini terror idején munkatáborokban családjuktól, szeretteiktől elszakítva. Katolikusok, reformátusok, görögkatolikusok vagy zsidók; egyetlen bűnük az volt, hogy magyarnak születtek és nem tagadták meg soha magyarságukat. Reményik Sándor Isten című versével emlékszem rájuk. Ez a vers talán az elkeseredett ember Teremtővel való dacos szembefordulása mellett az örök reményt és Istenben való hitet is kifejezi.

 

visk06

 

Reményik Sándor: Isten (részlet)

Uram, olyan egyforma minden szolgád,
És olyan egyforma minden templomod,
S olyan mindegy, hogy a toronycsúcsokra
Keresztet tűznek-e vagy csillagot.

A megemlékezés során elhangzott műsorban az útitársak közül Popovics Zsuzsa énekelt, Szabó Katalin pedig Antalfy István kecskeméti költő Otthon volnék című versét mondta el. A koszorúzást követően a résztvevők – tekintettel a helyszínre – a 42. zsoltár eléneklésével zárták az ünnepséget.

Fotók: Szórád Péter, Székely Gábor, Székely György

 

Nagy L. Éva

 

Hozzászólások