A háború után minden helyi lakos köteles volt átadni fegyvereit a szövetségeseknek. Egy müncheni náci személyesen Guiffre-nek adta át a kardját. Hogy ő honnan szerezhette, nem tudni. A férfi magával vitte az Egyesült Államokba. Régi családi iratok szerint már akkor gondolkozott a Magyarországra történő visszajuttatásán, de végül a szovjet megszállás miatt letett róla. A kard egy vermonti múzeumba került, majd néhány évtizede visszajutott az őrnagy lányához. Marie Young-West egy dobozban őrizte 1963-ban elhunyt édesapja háborús ereklyéit, amelyeket néhány éve adott át unokájának, Matthew Youngnak.

Miután Matthew megtudta, hogy dédapja is vissza akarta adni a kardot Magyarországnak, elhatározta, hogy felveszi a kapcsolatot a washingtoni magyar nagykövetséggel. Így jutott el Szörényi Andráshoz, a követség sajtóattaséjához.
– Nagyon meglepődtünk. Olyanra nem is emlékszem, hogy egy magyar gyökerekkel nem rendelkező család juttatott volna vissza egy ilyen tárgyat. Ráadásul teljesen ingyen, tiszteletből – mondta a Borsnak Szörényi András. – Március 15-én, a követségen tartott ünnepségen adták át Szapáry György nagykövetnek, illetve Vargha Tamásnak, a Honvédelmi Minisztérium államtitkárának a kardot. Azóta őrizzük a nagykövetségen. Már dolgozunk a hazaszállítás megszervezésén, ami egy ilyen méretű és értékű kard esetében nem megy egyszerűen. Hazatérése után a kard a hadtörténeti múzeum szakembereihez kerül, akik megvizsgálják, valóban Széchenyié volt-e a fegyver – tette hozzá a sajtóattasé.

Egy budapesti régiségkereskedés becslése szerint a kard ötmillió forintot is érhet.
Ceremóniákhoz használhatták. A fatokba helyezett, rendkívül díszes kard markolata elefántcsontból készült. Aranyozott és drágakövekkel kirakott alkotásról van szó, amelyet feltehetően ceremóniákhoz használtak. Gróf Széchenyi István neve mellett több magyar motívumot is belevéstek, akárcsak az 1848-as évszámot. Egy latin szöveg is olvasható rajta: „ha Isten velünk, ki ellenünk”.

Forrás: Borsonline

2013. április 9.


Hozzászólások