A magyar zene három legnagyobb alkotójának egy-egy műve nyitja meg a MÁV Szimfonikusok idei, Szőke Tibor Mesterbérlet elnevezésű sorozatát a Magyar Kultúra Napjának előestéjén. A pódiumon két Kossuth-díjas művészt üdvözölhetünk: a zongora mellett Balázs Jánost, a karmesteri pultnál pedig Kovács Jánost.

mav szimfonikusok

Balázs János (Fotó: Emmer László)

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2020-ban ünnepelte alapításának 75. évfordulóját, a jubileum alkalmából tervezett hangversenyek azonban nem valósulhattak meg a koronavírus járvány miatt.

Kovács János, aki az egyik ünnepi koncert karmestere lett volna, az idei évre halasztott hangversenyt azzal teszi ünnepivé, hogy a magyar zene három legnagyobb alkotójának egy-egy művét tűzte műsorára.

Kodály Zoltán tánckölteményében Erdélyben gyűjtött dallamokat dolgoz fel rendkívül színgazdagon. Liszt Ferenc a maga korában népszerű, a verbunkos hagyományokat folytató táncdallamokra komponálta zongoraverseny jellegű Magyar fantáziáját. Bartók Béla nagyszerű életművének egyik kiemelkedő darabja a Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című műve, amelynek egyébként 84 évvel ezelőtt, 1936-ban ugyanezen a napon volt a bemutató előadása. A zene összefoglaló mű, benne van a világháború fenyegetésének árnyékában élő magyarság lélekrajza, a kor európai zenéje és a zeneszerzőnek a jobb jövőbe vetett hite is.

A koncertet online közvetítik, a link a zenekar Facebook oldalán lesz elérhető.

MÁV Szimfonikus Zenekar
Szőke Tibor mesterbérlet

2021. január 21., 19:30
VIGADÓ, Budapest

Műsor:

Kodály Zoltán: Marosszéki táncok
Liszt Ferenc: Magyar fantázia
Bartók Béla: Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára

Közreműködik: Balázs János – zongora

Vezényel: Kovács János

 

Forrás: MÁV Szimfonikusok Zenekar Sajtó

Kapcsolódó cikkünk

 

Hozzászólások