Milyen volt az első benyomásod a magyarokról?

– 2002 szeptemberében, Németországban találkoztam először magyar fiatalokkal. Ösztöndíjasként tanultunk az eichstätt-i egyetemen és ugyanabban a kollégiumban laktunk. Már akkor is tetszett bennük, hogy ragaszkodtak egymáshoz, sok közös programot szerveztek, kirándulásokat, bulikat, de nem zárkóztak be. Mindenkit hívtak a magyar rendezvényekre, például filmet nézni. Nem magyarként is részt tudtam venni az ő „világukban”, ilyenkor bevontak engem is, tolmácsoltak. Jókat lehetett velük beszélgetni.

Miért döntöttél úgy, hogy elkezded a magyar szakot? A magyarokkal való kapcsolat is szerepet játszott ebben?

– Nem, ez az ötlet csak később jött. Akkor még a németet helyeztem előtérbe. Később, a varsói egyetemre visszatérve láttam, hogy kevés olyan lengyel-magyar kapcsolatokkal és történelemmel foglalkozó szakember van, aki jól tud magyarul. Gondoltam, megpróbálom, és ha nem sikerül, abbahagyom egy-két év után. Az egyetemen kívül csak a Magyar Intézetben tudtam volna tanulni, de kevesebb órában, és az nem lett volna annyira hatékony. Természetesen a döntésemben szerepe volt a találkozásoknak is. Végül 2004 októberében elkezdtem a magyar szakot.

Mennyi időt töltöttél ezután Magyarországon?

– Összesen 2 évig éltem itt, persze nem egyfolytában.  Most, az ösztöndíjak lejártával is ellátogatok néha ide rövidebb időre.

Hogyan formálódott a magyarokkal kapcsolatos véleményed a későbbiekben? Valószínűleg árnyaltabb kép alakult ki rólunk.

– Először is bővült a tudásom az országról. Ezzel párhuzamosan újabb személyes tapasztalatokat is szereztem. Továbbra is úgy látom, hogy a magyarok kimondottan társasági lények, szeretnek és tudnak is mulatni, bár derűseknek éppen nem mondanám őket.  Erős a körükben a pesszimizmus, amivel tisztában is vannak. Persze ez megint inkább egy általános toposz, nem minden esetben osztom ezt a véleményt.

Mivel én is egy közeli kultúrkörből jövök, egy posztkommunista, közép-európai országból, ezért nehezebben ítélem meg a helyzetet. Ami a lengyeleknél és a magyaroknál közös, az az, hogy inkább Nyugat-Európára figyelnek, a gazdaságilag fejlettebb országokkal hasonlítják össze magukat. Kevésbé érdeklődnek a közép-európai problémák iránt.

A magyarokra egyébként – hogy valami negatívumot is mondjak – a társaságbeli közvetlenség mellett legalább annyira jellemző a merevség a hivatalos helyzetekben. A bürokrácia nagyon fejlett, nekem kellemetlen meglepetés volt ez a hivatalos ügyek intézésében. Nálunk sem egyszerű, de szerintem itt túlbonyolított az ügyintézés.

Van még olyan tulajdonságunk, amit különösen meglepőnek találtál?

– Lengyelországban nehezebben barátkoznak az emberek, a munkahelyen a kapcsolatok sokkal tovább maradnak hivatalos szinten. Itt hamarabb tegeződnek, a formális hozzáállásból gyorsan átváltanak a másik végletbe.

Számomra példaértékű, ahogy megemlékeznek a magyar emlékhelyekről. Emléktáblák jelzik külföldön is a magyar kötődést, és rendszeresen koszorúznak, gondozzák azokat. A magyarok büszkék a kultúrájukra és a történelmükre. A zászlók nálunk csak ünnepnapokon láthatóak, Magyarországon viszont gyakrabban kiteszik. Ez visszavezethető talán arra is, hogy a kis országok és népek inkább ragaszkodnak a múltjukhoz, a nemzeti jelképeikhez és identitásukhoz.

Szintén büszkék lehettek a hagyományaitokra, főleg a történelmi emlékek, de a népi kultúra őrzése terén is, gondolok például a kézművességre vagy a táncházmozgalomra. Itt világviszonylatban is jelentős eredmények születtek. Másrészt a hagyományszeretet nem mindig jár együtt a hagyományos értékek tiszteletével. Táncházat például nálunk nem rendeznek nagyböjtben, míg itt ez előfordul.

Hogyan látod? Tényleg él a lengyelekben a közös gyökerek miatti kollektív szimpátia a magyarok iránt?

– Szerintem van alapja a kissé közhelyessé vált magyar-lengyel barátság jelszónak, de főleg egyéni tapasztalatokon alapul.

Egy mondás szerint „a lengyelek szeretik a magyarokat, de keveset tudnak róluk”. Körünkben is vannak sztereotípiák a magyar életformáról. Gyakran ez nem terjed túl a paprika és a csárdás fogalmain, de például magyar írót vagy történelmi személyiséget sokan nem tudnak megnevezni.

Mennyire ismerted meg az országunkat két év alatt?

– Budapesten töltöttem a legtöbb időt, hiszen itt tanultam, és ide jövök néha vissza a munka miatt. Jártam Pécsett, Székesfehérváron, Veszprémben, Győrben, Debrecenben, Egerben, a Mátrában, Aggteleken, a Balatonnál és Zala megyében. Sok szép helyre azonban nem jutottam el.

Meg tudod mondani, mi tetszett a legjobban?

– Nem tudnék egyet kiemelni. Szeretem a történelmi városokat, de a természet is vonz. A táj jellege is egészen más, mint Lengyelországban. Különösen nagy hatást tettek rám a fürdők, hiszen nálunk sokkal kevesebb van. És még két dolog. Az őszibarack és általában a gyümölcsök fenségesek, sokkal édesebbek, mint otthon. A másik pedig az időjárás. Szeretem a lengyel tavaszt is, fokozatosan jön el, tovább van hideg, több a csapadék is. Magyarországon azonban a tavasz sokkal naposabb. A magyarországi időjárás számomra a napsütést jelenti, az enyhébb klímát. Össze kellene keverni a kétféle időt, az lenne az ideális.

A lengyelek körében mennyire népszerű úti cél hazánk?

– Nem ismerem az adatokat, azt viszont tudom, hogy szívesebben választják a déli országokat. Elsősorban Spanyolországot, Egyiptomot, Törökországot részesítik előnyben. Magyarországon sokszor átutaznak az Adria felé. A látnivalók közül Budapest és a fürdők a legismertebbek.

Amikor szóba kerül, hogy Budapestre utazom, sokan emlegetik, hogy voltak már itt, és tetszett nekik. Szép város – mondják sokan. Varsóhoz képest tényleg jobban megőrizte a történelmi jellegét, de nem nagyon „ápolják”. Sokáig nem lehetett látni semmiféle felújítást. A templomok sok helyen rossz állapotban vannak, bizonyos részek elhanyagoltak. Budapest piszkosabb, mint Varsó, és rám különösen rossz benyomást tett a hajléktalanság, ami sokkal nagyobb arányú, mint otthon.

Nehéznek találtad a magyar nyelvet? Milyen arányban választják idegen nyelvként Lengyelországban?

– Úgy látom, hogy állandó az érdeklődés a magyar nyelv iránt. Három lengyel városban létezik magyar tanszék: Varsóban, Poznanban és Krakkóban. Az számomra is kérdés, hogy mennyire lehet elhelyezkedni a magyar nyelvtudással. Vannak munkahelyek, ahol szükség van rá, bár a nyelvismeret mellett más végzettséget is fel kell mutatni. Nem különösen könnyű a nyelv, de mivel én kezdettől fogva a gyakorlati szempontot tartottam szem előtt, talán gyorsabban haladtam. Elsősorban olvasni szerettem volna magyarul, és beszélgetni, barátkozni az emberekkel. A nyelv eszköz volt számomra, hogy megismerkedjek a kultúrával és a történelemmel.

Szymon most csak néhány napig maradt Budapesten, egy konferencia kedvéért érkezett. Két hét múlva ismét jövök! – mondja búcsúzásképpen. – Még sok a felfedezetlen látnivaló. Remélem, a közeljövőben ezekre a helyekre is eljuthatok.

Mi is reméljük, és örülünk neki, hogy mi, magyarok, összességében jó benyomást tettünk.

Weninger Nóra

Hozzászólások