1933. május 12-én hunyt el a magyar próza kiválósága, a nők örök híve, Óbuda polgára, Krúdy Gyula író. 2022. május 12-én a Krúdy Gyula Irodalmi Kör emlékünnepséget tartott a Krúdy-negyedben. A Kéhli Vendéglőben – az író egykori törzshelyén – kezdődött a megemlékezés, melynek során fölidéztük korunkhoz szóló üzeneteit, alakját, álomszerű utazásait, kalandos életútjának jelentősebb mozzanatait.

Rövid életének ellenére Krúdy Gyula rendkívül termékeny szerző volt, több mint 150 kötet fémjelzi nevét.

Bár életrajzi művet nem írt, de műveiben számos utazást jegyzett le saját életére vonatkozóan. Írásain keresztül megismerhetjük a századforduló Magyarországának jó néhány városát, települését. Élete utolsó három évét Óbudán töltötte a Korona tér 1. számú házban, amely most Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumként funkcionál.

Ifjúkorától sokat és szenvedélyesen olvasott. Különösen szerette Puskin és Turgenyev műveit.
„A jövendőnek írt a múltról” – olvashatjuk egyik könyvéről írott kritikában.

krudy

Írásainak álomszerűsége, zeneisége, képi gazdagsága sok olvasót megérintett, s a mai napig magával ragadja a Krúdy-világban elmerülőket. Muzsikáló hangjába burkolta kemény mondanivalóját.

A Kéhli Vendéglőből a parkba vezetett utunk, ahol az író szobra előtt Németh Nyiba Sándor, a Krúdy Irodalmi Kör elnöke méltatta az író munkásságát. Emlékbeszédekkel, versekkel tisztelegtünk emléke előtt, majd megkoszorúztuk a szobrát.

Az ünnepély a Krúdy-ház előtt folytatódott, ahol az emléktáblán koszorút helyeztek el az Irodalmi Kör képviseletében a vezetőségi tagok. A koszorúzást az éves közgyűlés követte, ahol a beszámolók után oklevelek, kitüntetések átadására került sor.
Megtisztelő számomra, hogy én is a kitüntetettek között lehetek.

Méltó, szép megemlékezésen éltük át az ünnepi együttlét örömét. Közösségben gondoltuk végig az irodalmi ködlovag hazatérését.

Krúdy Gyula szobra előtt elmondott versemmel így emlékeztem az álom és valóság határán egyensúlyozó íróra:

krudy

Krúdy Gyulához

Álmomban, éjjel megszólítottál engem.
Lámpák fényében álltál, intettél felém,
ábrándozó, mámoros tekintettel
halkan játszottál egy búcsúzenét –
eltűnő világban magyar búcsúzenét.
Meséltél sírva-vigadva igaz mesét,
magyar múltunk sok szép ígéretét,
mosolyogtak a régi szépek,
kiket dalod felidézett,
magyarok haragja harsogott szavadra.
Aztán hajnalra meséd csitult, vége lett
a dalnak, mi hittük, magunkra maradtak,
ősi út elvesz, elküld, becsap – édes-fösvény,
(de) zengő hangod bús szavára száll a hajós,
vitorláján, hímzett szívén piros remény.

 

Orosz Margó

 

A szerző előző írása

 

Hozzászólások