Komáromi János író, költő, pedagógus, könyvkiadó, akit mindig rengeteg dolog foglalkoztatott. Versíróként a pillanatnyi impulzusok őszinte megéneklője. Alkotásaiban életének minden mozzanata tetten érhető, melyekben lelke legmélyebb zengéseire lelhetünk. Nem a divat diktálja verseit, nem is a bonyolult szókapcsolatok keresése, nem törekszik az érvényesülésre. A tiszta érzésekre, az igaz szó erejére szomjas embereknek ír.

komaromi janos

Komáromi János

Komáromi Jánost kérdezem életéről, világlátásáról, alkotói tevékenységéről.

Köszönöm a lehetőséget, az érdeklődést és boldog napokat kívánok Mindenkinek!

Dunapatajról származol, ott töltötted gyermekkorodat. Mennyire volt meghatározó a közösségi háttér? Hogyan alakult az életed kisiskolás korod után? 

Mindenki életében meghatározó a gyermekkor, a család. Én a családomtól a munka, a becsületesség és a szerénység értékeit tanultam el. Az iskolánkban kiemelt fontosságú volt a zenetanítás, és ezen kívül még zeneiskolába is jártam. Tanultam furulyázni és klarinétozni, valamint (már nem a zeneiskolában) citerázni és harmonikázni is. Majdnem zenei konzervatóriumba jelentkeztem, de végül egy műszaki középiskolát választottunk, azután egy évet dolgoztam műszaki rajzolóként, majd a főiskola következett. Végül villamosmérnök lettem.

A Paksi Atomerőműben kezdtem dolgozni, majd amikor elkezdődött az oktatás az ESZI-ban (Paks egyik középiskolája), amely akkor az erőmű részeként működött, ott kezdtem tanítani. Sok-sok éven keresztül dolgoztam itt. Tanítottam elektrotechnikát, informatikát, méréseket és más műszaki tárgyakat is. Közben elvégeztem a tanári képzést, és informatikusi képesítéseket is szereztem.

Mennyire volt meghatározó a családi háttér? Felmenőid között voltak művészi affinitással, adottsággal megáldott emberek? Hol és mikor kezdődött az irodalom, a versek iránti szereteted?

Tulajdonképpen nem és igen. Egyik nagyapám (aki megbecsült kőműves-mesterként dolgozott) remek történetmesélő volt, és kiválóan énekelt. Másik nagyapám, akit személyesen nem ismerhettem, az elmondások szerint jól citerázott. Vannak tevékeny, könyvírással, karikatúrával foglalkozó rokonaim.

Igazából nem tudok másról. Szüleim nem foglalkoztak irodalommal. Édesapám ügyesen valósította meg az elképzeléseit, akár egy drótfonógépről, akár egy hintalóról volt szó, édesanyám népi mintákat festett, de az irodalom nem volt igazán jelen az életükben.

Én, amióta az eszemet tudom, különlegesen vonzódtam a könyvekhez. Már babakocsis koromban is, amikor boltban jártunk, nem az édesség volt, amit venni kellett nekem, hanem egy 2 Ft-os mese-füzet, és azzal tökéletesen elégedett voltam. Ez mutatja, hogy a „betűk varázsa” már akkor megfogott, amikor még olvasni sem tudtam. Természetesen gyorsan megtanultam az olvasást is, és nagyon sokat olvastam. Többnyire nem a korosztályomnak megfelelő könyveket. Kisiskolásként a komoly tudományos cikkek érdekeltek, majd már huszonévesként olvastam el sok ifjúsági regényt…

A betűk szeretete most is nagyon erős, és ez nem csak az írásban nyilvánul meg, hanem abban is, hogy könyvtáramban a kötetek száma bizony valahol 2.000 körül lehet…

Felvezetőmben említettem, hogy mindig rengeteg dolog foglalkoztatott, foglalkoztat ma is. Kérlek, mutasd be az olvasóknak sokirányú tevékenységed!

Húh…. Hát nézzük a jelent! Ma már nyugdíjas vagyok, de a tanítást nem fejeztem be. Magántanítványokkal foglalkozom. Emellett a könyvek kiadása, szerkesztése szintén napi feladat. Már nem a saját cégemben, hanem a feleségemében, megbízással dolgozom. Természetesen írok verseket és közéleti cikkeket is. Verses honlapom: verselo.gportal.hu

Most éppen egy színdarabot is próbálunk. A kaktusz virága címmel, amelyben Arturo Sanchez szerepét alakítom. Bemutató március 10. (Mire ezek a sorok olvashatóak, már valószínűleg túl vagyunk a premieren.)

Korábban készült ismeretterjesztő kötetem és CD-m az atomenergia kultúrtörténetéről, illetve a Paksi Atomerőműről.  Elkészítettem a magyar labdarúgás történetének digitális feldolgozását DVD-re. Ennek egy egyszerűsített változata ma is elérhető az mla.hu oldalon.

Legutóbbi verseskötetemben a megzenésített verseim kaptak helyet. Ebből készült egy – néhány dal meghallgatható változatát bemutató – YouTube csatorna is, Játszd velünk Te is! címmel.

Még Pakson létrehoztam egy kulturális és irodalmi kávéházat, ahol helyi vendégekkel lehetett találkozni, beszélgetni. Azóta már Tolnán lakom, így ennek vége szakadt… de ki tudja…
Voltam önkormányzati képviselő.
Volt saját szellemi vetélkedő sorozatom a Paksi Televízióban.
Ugyan itt volt sorozatom a számítástechnikáról.
Rendszeresen járok edzeni, mert kell a kondíció is…
…és bizony elő-elő kerülnek a hangszerek is, a szintetizátor, az elektromos szaxofon, stb.
Érdekel a csillagászat, a tarot kártya, a különböző tárgyak újrahasznosítása…
Most hirtelen és a teljesség legkisebb igénye nélkül ennyi….
Illetve még annyi, hogy a kikapcsolódásra az olvasáson és a rejtvényfejtésen túl leginkább a különböző társasjátékok adnak alkalmat.

Író, alkotó ember vagy, aki a közéletben, a kulturális életben aktívan részt vesz. Sőt, még könyvkiadással is foglalkozol. Hogyan tudod összeegyeztetni e sokrétű tevékenységet? Talán éppen erősítik egymást?

Nem is tudom… ezen soha nem gondolkodtam. Csináltam, ami érdekelt. Az idő, az mindig gond volt, mindig kevés volt. De így van ez az olyan embereknél, akiket minden (majdnem minden) érdekel… Nem tudom, hogy erősítik-e egymást, de én nem tudtam akkor elképzelni, hogy ne csináljam… Ma meg néha azt nem tudom elképzelni, hogy honnan volt időm és energiám…

Kicsit azért úgy voltam, vagyok ezzel, hogy talán jobb lenne ha kevesebb dologgal foglalkoznék, de hát nem tudom megtenni…
Még a szülőfalumból hoztam magammal a mondást, ami talán jellemzi az ilyen embereket: Mindenhez ért, de semmit sem tud!
Na jó… azt hiszem azért egy dolgot mégis tudok… tanítani… remélem..

Pedagógusként, gyakorló tanárként mit tartasz fontosnak a pályádon? Miként látod a nevelés-oktatás helyzetét? Milyen tapasztalataid vannak a fiatal generáció olvasásával kapcsolatban? Föl lehet kelteni az érdeklődésüket a költészet iránt?

Mit tartok fontosnak? Nos, én műszaki tárgyakat tanítottam, tanítok elsősorban, de mindig azt mondtam: Én nem mérnököket nevelek, hanem embereket, akikből mérnökök lesznek!

Az általános emberi értékekre, a világ komplex szemléletére nevelés a legfontosabb. Lényeges, hogy a diákok megtanuljanak gondolkodni! Ne csak sablonokat ismerjenek, ne szabályokat biflázzanak be, mert azok önmagukban semmit nem érnek, hanem lássák az összefüggéseket, tegyenek fel kérdéseket: Miért? Miért így? …és mi van akkor ha…?
Mindezek mellett pedig legyenek emberek! Értékes, értéket alkotó, másokat is értékre nevelő emberek!

Sajnos ezek a mai oktatásból hiányoznak. Pontosabban ezek már régen is hiányoztak, de ma már annak a lehetősége is elvész, hogy mindezt a pedagógusok megtegyék. Teletömik központilag a tanévet elvárásokkal, adminisztrációval, a diákok fejét adatokkal árasztják el… Nem marad idő, energia és sok esetben mersz sem, hogy gondolkodó embereket neveljünk.

A mai generáció, a fiatalok semmivel sem rosszabbak, mint mi voltunk. Sajnos a körülöttük lévő világ az. A technika fejlődésével a technika használata nem tartott lépést. A fiatalokat nem tanítjuk meg gondolkodni, önálló véleményt alkotni, egyáltalán alkotni. Már az interneten sem keresnek, hanem azt fogyasztják, amit eléjük raknak.
Keveset olvasnak. Azonban mindez megváltoztatható… lenne…

A versek iránt nagyobb az érdeklődés, mint a komolyabb prózai irodalom iránt, de mindezt az oktatás verselemzéses, önéletrajzos, „mire gondolt a költő”-s tanítása nem erősíti…

Tanórán

„valahol el kéne hagyni / eldobni / elásni / azt a késztetést / ami tollat ragadni hajt”- írod „belém mar” című versedben. Mit jelent számodra az írás? Az önkifejezés eszköze, belső kényszer? Az írás által válik tisztává a lét? Mi vezeti hát a tollad?

Ezt valójában nem tudom. Sokat és sokféle dolgot írok. Hivatalos leveleket, reklamációkat és természetesen prózát, verseket. Voltak évek amikor rendszeresen írtam újságokba is.

Az írás valójában csak annyi a számomra, mint mások számára is. A gondolatok, az ismeretek, az érzések közlése, rögzítése. Elsősorban magamnak, illetve magam miatt írok, mint ahogy ez a korábbiakból is kitűnik, azért, mert van egy késztetésem az írásra. Arra, hogy „elmondjam” a gondolataimat, érzéseimet. … és írok természetesen az olvasóknak is, hátha lesznek közöttük olyanok, akiket meg tudnak szólítani a soraim, akiknek képesek az életükhöz valamit hozzátenni.

Viszont írás közben soha nincs előttem senki, akinek szánom a soraimat, még önmagam sem. Ilyen értelemben tehát még az sem igaz, hogy magamnak írnék. Nem is tudom, talán leginkább maguknak a verseknek írok. Azon igyekszem, hogy a már körülöttem valamilyen formában meglévő verseket a legkevesebb változtatás nélkül le tudjam jegyezni, hogy ne álljak a megszületésük útjába, csak segítsem az anyagi megjelenésüket.

Célom van-e velük? Nincs semmi hagyományos értelemben vett célom az írással. Egyszerűen csak elmondom azt, amit el kell mondanom, rögzítem a gondolatokat, érzéseket, hagyom megszületni a verseket…, és ennyi…

Azt szoktam mondani, hogy a verseim a pillanatok lenyomatai. Akkor és arról szólnak, ami a vers születésének a pillanatában megérintett. Lehetséges, hogy egy óra múlva már másként születnének meg a sorok… Éppen ezért soha nem „dolgozom” a verseken. (Természetesen a hibákat kijavítom.) Ha már mást gondolok, érzek, akkor írok egy új verset.

Attól azonban, hogy a verseim a pillanatok lenyomatai, attól még érvényesek, igazak lehetnek később is. Mostanában sok korábbi versem kerül elő, amelyek bizony nagyon is aktuálisak…

Saját köteteid mellett számtalan antológia jegyzi a neved. Úgy tudom, megzenésített verseid is elérhetőek, meghallgathatóak a youTube csatornán. Mikor és hogyan teljesedett ki írói munkásságod?

Nem is tudom, hogy ez pontosan mit jelent… Nem érzem, hogy lenne „írói munkásáágom”. Olyan sok dologgal foglalkoztam és foglalkozom, hogy számomra az írás nem valami szent és mindenek felett álló dolog, hanem a mindennapjaim része. Írni gyermekként kezdtem, azután elsősorban jegyzetlapokra írtam és a „fióknak”, főleg szerelemről, csalódásról, a világról. Azután úgy 2005 előtt döntöttem úgy, hogy az interneten is megjelenek. Az első verseket nagy tetszés fogadta, s végül elkészült saját oldalam, ami azóta is „üzemel”. (verselo.gportal.hu)

Legutóbbi verseskötetemben a megzenésített verseim kaptak helyet. Már meglehetősen régóta készültek dalok a verseimből. Az évek során ezeknek a daloknak a száma már elérte, majd meghaladta a 100-at. Azt gondoltam, hogy érdemes lenne a dalokat kotta formájában is elérhetővé tenni és végül több éves munka után megjelent a Játszd velünk Te is! című kötet, amely több, mint 120 versemből készült mintegy 160 dalt tartalmaz.

Az oldal QR kódja

A dalok szerzői, előadói három tucatnyi remek zenész! Szinte kivétel nélkül minden megzenésítés úgy született, hogy a zeneszerzők kerestek meg engem, hogy a versem bennük dallá változott. (Sajnos az elmúlt évben, tragikus hírtelenséggel vesztettük el egyik legjelentősebb szerzőmet, Berger Józsefet, MIHI-t, aki nagyon sok versemhez álmodott dallamot.) Ebből kötetből készült egy, néhány dal meghallgatható változatát bemutató, YouTube csatorna is Játszd velünk Te is! címmel. 

Így vallasz versedben, amely elé a „szavak vagyok” címet illesztetted: „felfedi titkaim / a szó /a feszülő és szabadulni akaró / betűvé silányított gondolat”. Milyen témákban merülsz el igazán? Mi inspirál versírásra? A versüzenetek átadására milyen formát választasz leginkább?

Ami a témákat illeti, az teljesen kiszámíthatatlan, hogy miből születik vers. Lehet egy fényvillanás, és lehet egy háború, ami elindítja a folyamatot. Írok természetesen az emberi érzésekről, köztük kiemelt számban szerepelnek a szerelmes versek, de sokat írok a közéletről, a világról, amiben élünk. Arról, ami boldoggá tesz, és arról, ami elkeserít, ami feldühít, és arról, amiben gyönyörködöm. Többnyire verseket írok, kötött vagy kötetlen formában, de mostanában (leginkább a közéletről) sok prózai írásom (tárcám) születik.

A tollforgató ember számára fontos, hogy alkotásának üzenetei másokhoz is eljussanak. Írásaiddal hol találkozhatnak az érdeklődők?

A verseimet az interneten keresztül ismerhetik meg a legtöbben. Vannak saját köteteim is, és szerepelek antológiákban, de az elektronikus megjelenés sokszorosan felülmúlja a nyomtatott művekhez való hozzáférést.

Alkotóként mi a legfontosabb célod? Mit szeretnél elérni? Hová szeretnél eljutni?

Alkotóként? Elsősorban a késztetés, az „írni muszáj” érzése miatt írok. Egyébként nincs különleges célom. Azt remélem, hogy az olvasók életéhez talán hozzá tudok tenni egy kicsit. Lesz egy jó pillanatuk, segít valamelyik sor megoldani valamilyen problémájukat vagy elgondolkodnak…

Nincsenek egyéb céljaim. Sosem érdekelt, hogy ki milyen írónak tart, mi a véleménye a verseimről. Örömmel meghallgatom, de nem gondolom, hogy másnak kéne megmondania, hogy én hogyan írjam meg a saját versemet. Örülök, ha másoknak is tetszik, ha másokra is hat. Viszont a „hivatalos elismerések” soha nem érdekeltek. Nem igénylek díjakat, okleveleket, meg mit tudom én, miket. Arra büszke vagyok, ha vannak, akik szeretik az írásaimat, ha úgy érzik, fontosak nekik… ez jelenti az elismerést… a többi lényegtelen.

Komáromi János Señor Arturo Sánchez szerepében A kaktusz virágában

Kérlek, végezetül oszd meg a számodra fontos üzenetedet, ars poeticádat a Montázsmagazin olvasóival!

Nem fogok tudni semmi „okosságot” mondani… A nézeteim, a véleményem, a gondolataim ott vannak a verseimben, az írásaimban… Mindegyik egy-egy pillanat lenyomata, amely lehet, hogy ma is aktuális, lehet, hogy már átlépett felette a világ és én is… Viszont, ha a pillanatok lenyomatai is, mégis: Minden versemben születek és meghalok…

Talán egy érdekesség a végére, ami kicsit mégis kapcsolódik a feltett kérdéshez:
Az egyik versem utolsó négy sora az interneten önálló életre kelt. Rengetegen választották mottónak, számtalan helyen találkoztam vele, többnyire a nevem feltüntetése nélkül. Titulálták Buddhától származó bölcsességnek és ősi keresztény kinyilatkoztatásnak is. Talán ez a négy sor már elég volt ahhoz is, hogy azt mondjam, ezzel már adtam valamit. … És ez attól függetlenül igaz, hogy ha a nevem nem is marad meg a sorokhoz kapcsolódóan.
Tehát akkor búcsúzóul ez a négy sor:

„uralod, ha elengeded
eléred, ha nem kergeted
tiéd, ha már nem akarod
megtalál, ha nem kutatod”

A Montázsmagazin és a magam nevében további alkotókedvet, jó egészséget kívánok.

Köszönöm! Boldog napokat mindenkinek!

 

Válogatás Komáromi János verseiből

én nem tudom…

én nem tudom
mit jelent a visító félelem
amikor kettéhasad a levegő
és robaj
és rombolás
és tűz
és sikoly
és minden összedől…

én nem tudom
milyen szaga van
a felszálló füstnek
az égett betonnak
a perzselt bőrnek

én nem tudom
milyen amikor látom összeesni
azt akit szerettem
milyen amikor érzem, már nem lehetek
többé ugyanaz, aki vele együtt lehettem

én nem tudom
milyen amikor a házak helyén
égre kiáltanak a rozsdás vasak
és a közös nevetést hordó szobák
már csak szétporladt falak

én nem tudom
milyen ha nincs már otthon
milyen ha ölnek körülöttem
milyen ha érzem minden hiába
mások már döntöttek felőlem

én nem tudom
milyen mikor eljön az este
és nincs senki aki betakar
és nem tudhatom, hogy van-e még sorsom
és ha van, akkor velem mit akar

én nem tudom
milyen az a fájdalom
amikor felszakad a testem
milyen ha mégis van aki azt mondja:
mindezt magamnak kerestem

én nem tudom
milyen az a város ahol a tűz és a romok
eltemetik az egész ifjúkorom
az emlékeim mind elhamvadnak
nem tudom van-e amit megőrizhetek magamnak

én nem tudom
lehet-e még valamikor nevetni
amikor olyan sokat kell temetni
álmokat, családot, a szerető embert
és a hitet, hogy elfelejthetjük a fegyvert

én nem tudom
milyen amikor a tehetetlenség véres könnyei
rászáradnak az arcomra
és már nincs semmi menedék
mert az egész világ összehányva egy halomra

én nem tudom
hogy ahol élni nem lehet
lehet-e élni ott
ahol a nevem
már csak: célpont

én nem tudom

én még nem tudom…

*****************************

…a neveddel alszom el

amikor fáradt utam
Napot kísérve véget ér
párnámba rejtem
elgyötört arcomat
karjaim a semmit ölelik
csendben ringatom el
árva magamat és
…a neveddel alszom el

üres utcákon bolyonganak
elárvult érzéseim
minden kapu zárva
hiába dörömböl
magára maradt szívem
csak a kongó visszhang
felel és végül
…a neveddel alszom el

havas hegycsúcsokon
gyönyörű szikrák csillannak
a fény hideg táncot jár
mindent elborít
a hófehér magány
épp ilyen üres a szobám
ahol egyedül kuporgok és
…a neveddel alszom el

zárt szemhéjak mögött
a csend ül ünnepet
szivárvány-köröket ír
a sötétbe az álom
nappali szavaim az imént
itt zsongtak még
de most egyiket sem találom és
…a neveddel alszom el

csodás képek billennek át
az érzékelés peremén
még éber létem dobog bennem
való világom még fogva tart
de enged már a rációból font kötél
oszlik már a lehet, a nem lehet
tudatom függ egy pókhálófonálon és
…a neveddel alszom el

az éjszaka tengere ringat,
ölel, átkarol, hajamba túr
fülembe súgja
lágyan csobbanó vágy-dalát
csókokat küldenek álmaim
már messze visznek nyugtalan útjaim
még hangtalan motyogok és
…a neveddel alszom el

hányszor lesz még, hogy
furcsa-holdas éjszakán
ajkamon sóvár szavak fakadnak
sóhajaim nekiütődnek a falaknak
és a takaró alatt vacogó testtel
önmagamba görbült szeretettel
magányos éjjel, helyetted
…a neveddel alszom el

**************************

Távolodó Ősz

barázdákba írta magányát az Ősz
és bár a madárdal még néha elidőz
de dért izzadnak már
az ébredő hajnalok
és hideg éjszakákon
a lámpák fényében már csak a köd ragyog

levelekkel takarózik a didergő föld
barnán mered az égre a fű is, már nem zöld
bágyadt napsugár hullik alá
majd szétoszlik hírtelen
szél tépte házfalakhoz bújik
árván és fénytelen

közönyös holdfény-ragyogású éjszakákon
meghal a csillagokra szegzett remény
fagyosan bámul a csend
néma suttogásod csak ami hozzám elér
dermedt kék színével üzen a közelgő Tél
de igazi fagy csak akkor jönne…

…ha elmennél

*********************************

Hazám

Ha azt mondom Hazám…
…mit mondok akkor?
Mondom az ég sosem volt kékjét,
füvek édesen zöld illatát.
Mondom a levegő anyatej ízét,
földek szülői bánatát.
Elmondom a kalászok rengetegében
megbúvó búzavirágot.
Elmondom a hólepel alól
csontvázként kibukkanó akácot.

Ha azt kiáltom Hazám…
…mit kiáltok akkor?
Kiáltom harcokban megfáradt
nomád népek nyugalmát.
Kiáltom bezúduló még vad
hadak pusztító dúlását.
Kikiáltom a szabadságunkért
életüket adók néma sikolyát.
Kikiáltom a fehér, a vörös és
minden más színű terror iszonyát.

Ha azt súgom Hazám…
…mit súgok akkor?
Súgom szeretettel ölelő folyók
égszínű, lankás habjait.
Súgom mosolygó dombok, hegyek
útra csábító hangjait.
Belesúgom a sötét barlangok
nedves-csendjébe titkaim.
Belesúgom gyógyító hőforrások
gőzölgő mélyébe bánataim.

Ha azt hallom Hazám…
…mit hallok akkor?
Hallom gyermeküket altató anyák
lágyan-mosolygó dalát.
Hallom ártatlanokat pusztító
harcokba indulók sóhaját.
Meghallom, ha ismerős csillagok fényét
nézni hívnak kristályfényű esték.
Meghallom, ha egymásnak égi-titkokat
súgnak a villám röptű fecskék.

Ha azt játszom Hazám…
…mit játszok akkor?
Játszom napsugarat arany koronánk
ferde keresztjén.
Játszom véres harapást parasztvezér
megsütött testén.
Eljátszom, hogy csak itt élhetek
annyira szeretlek.
Eljátszom, hogy érted élek
sohasem temetlek.

Ha azt álmodom Hazám…
…mit álmodok akkor?
Álmodok dicső és hitvány urat,
szép jövőt és büszke múltat.
Álmodok nyugodt éjszakát, boldog nappalt
és esküket, amelyek megfakultak.
Megálmodok elesett bevehetetlen
büszke várakat.
Megálmodok komoly felnőtté silányodó
tervekkel teli srácokat.

Ha azt látom Hazám…
…mit látok akkor?
Látom a mesék hőseit
Csillagszeműt és Fehérlófiát.
Látom a csillagösvényen érkező
Csabát, Attila fiát.
Meglátom mennyi nyomort és szenvedést
viselt el népem.
Meglátom mennyi náció alkotja
összeolvadva lázadó vérem.

Ha azt vallom Hazám…
…mit vallok akkor?
Vallom az édes gyermekkort,
eperízű fákat, hatalmas teleket.
Vallom az angyali lányokat,
édes csókokat, szép szerelmeket.
Megvallom minden jó tettemet
és jutalmam elől elfutok.
Megvallom minden vétlen vétkemet
és a büntetést elfogadom.

Ha azt hiszem Hazám…
…mit hiszek akkor?
Hiszem a lehullott gyümölcsöt,
az érett gabonát.
Hiszem a paraszt könnyét,
a munkás bánatát.
Elhiszem a sírokon égő gyertyák
emléket őrző lángjait.
Elhiszem a gyermekek jövőt-ígérő
gondtalan kacajait.

Ha azt érzem Hazám…
…mit érzek én akkor?
Érzem, hogy élek,
érzem, hogy ember vagyok!
Megérzem, hogy ide,
hozzátok tartozom!

 

Orosz Margit

 

A szerző legutóbbi interjúja itt olvasható

 

Hozzászólások