Bandikám, mesélj magadról, mert ha bárkitől megkérdezem, hogy hallott-e a Kiss Fotóról, a válasz: igen. Ugyanakkor nem biztos, hogy mindenki ismeri azt az életutat, amelyet alapítója végig járt.

A bemutatkozásomat azzal kezdeném, hogy a határainkon túl is jól ismert Kiss Fotót 1957. január 8-án alapítottam meg Kunszentmártonban. 1963-ban Nagykőrösre költöztünk.

Mióta élsz a városunkban?

1985 óta Kecskeméten élek a családommal együtt. A Kiss Fotóról csak annyit, hogy az MTI Fotóosztálya után – tudomásom szerint, – másodiknak az én műtermemben működött a villanófény. 1999-ben Kelet-Európában elsőként dolgozott a lézerfénnyel működő fénykép-kidolgozó gép (printer). Ezek a tények azt mutatják, hogy egy emberöltő alatt nagyot változott a fotótechnika is. 1945-ben még petróleumlámpával dolgoztam ki a képeket, ’99-ben pedig már lézerfénnyel készítettük a fotókat. A digitális világról nem is beszélek, amibe a ma embere szinte beleszületett.

Tudom, hogy nyugdíjba vonulásod után az egyik fiad, Zsolt vette át a ,,stafétabotot”, akinek nem lehet könnyű a te árnyékodban dolgoznia, még ha Aranykoszorús mesterről van is szó.

Bizonyára igazad van, de meg fog küzdeni a feladatával. Hiszen mindkét fiunkat szorgos, becsületes munkára neveltük feleségemmel közösen, aki szintén fotóművész. Az egyik fiunk, Endre fogorvos, a másik követte példánkat és fotós lett. A nyugdíjas életet gyorsan megunva amatőr-fotósként (műkedvelő) kezdtem újra a fotózást 2001-ben, ekkor küldtem el az első fotóimat külföldi kiállításra Linzbe, illetve ez volt az első alkalom, amikor átengedték a fotóimat a határon túlra.

Az első önálló kiállításom 1954-ben volt Pécsett, ezt követte 26 önálló tárlat és 111 meghívásos, Magyar és Nemzetközi Fotószalon, melynek eredményeként 22 díjnak vagyok a tulajdonosa. A fotózásba csak most kezdtem belemelegedni, a városomnak: Kecskemétnek készítettem nagyon sok fotót, (természetesen a saját költségemre) minden eseményt lefényképeztem, de a testvérvárosi kapcsolatok révén önálló tárlataim voltak 2001-ben Finnországban, 2003-ban Németországban, Törökországban és Romániában, Erdélyben.

Ezek csodálatos eredmények, amelyekre igen büszke lehetsz. De remélem, hogy elismerik a munkádat szülővárosomban is. Bár azt szokták mondani, hogy “senki sem próféta saját hazájában.”

Kecskemét város 2005-ben a Kecskemét Közművelődéséért díjat adományozta számomra. A kecskeméti kiállításaim közül büszke vagyok a 2003 novemberében szervezett Nemzetközi Kortárs Fotóművészeti Kiállításra, “Egy szerző, egy kép” címmel. Több mint száz szerző több országból küldte el művészi fotóját a tárlatra. 2005-ben “Sport a békéért” és 2006-ban a “Generációk Fotókiállítása” címmel állítottunk ki. Ez utóbbit mi, a nagyszülők rendeztük a négy unokával. Felejthetetlen élmény volt.

Szeretném, ha felsorolnád, hogy milyen nemzetközi és országos kitüntetésekkel ismerték még el a munkádat.

A fent leírtaknak azért nyomai is maradtak. 1997-ben megkaptam az Aranykoszorús mester címet, 2002-ben az ES-MAFOSZ kitüntetést a fotóművészetért végzett munkásságomért, ez évben még az E-MAFOSZ/b fotóművész címet adományozták nekem. 2006-ban AFIAP (ArtistaFIAP) cím, 2009-ben az EFIAP (Excellence FIAP) megtisztelő nemzetközi kitüntetésben részesültem. 2010-ben következett az Aranydiploma átvétele.

Áruljuk el az olvasóknak, hogy nem is olyan régen íráshoz fogtál, bár úgy tudom, nem először.

A fotózáson túl van még egy szórakozásom, az írás. Újságíró (fotóriporter) koromban 23 évesen írtam pár rövid verset, készítettem az újságom részére rejtvényeket, de az akkori nehéz idők okán ezek mind feledésbe merültek hetvenhat éves koromig. A 2006-os év ismét azt mondogatta, azt súgta: írj, írd le a történteket. Az íróasztalom meg volt vele elégedve, nem kifogásolt semmit, majd 2008-ban segítőtársakra találtam benned és Kovács I. József költőben, akik egyúttal a család barátai is lettek az elmúlt évek során.

Nagyon köszönjük ezeket a kedves szavakat, de el kell mondanom, hogy nem kis meglepetést okoztál nekünk a koroddal. Régen sok fiatal írt szerelmes verseket. Bárcsak ma is inkább ezt tennék, és a kedvesük szívét hódítanák meg az írásaikkal, mint önmagukat az elmét bódító, mámorító nedűvel. Természetesen tisztelet a kivételnek! Te ezt hogyan látod, és mit üzensz az ifjúságnak?

Az írás nincs korhoz kötve csak hozzá kell fogni. Főleg a mai ifjúságnak mondom: ha meg akarsz nyugodni, írj egy verset! Ha jó a füled, csak azt kell leírni, amit hallasz, ami a lelkedben van. A vers akkor jó, ha igaz, amit ma leírsz, az holnap már történelem, de ha elmész mellette és nem írod le, az később már csak hazugság lesz.

A Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének tagja vagy. Két csodálatosan szép és értékes könyvet jelentettél meg eddig. A legutóbb megjelent könyved címe: Viharban születtem. A könyvben novellák, versek és csodálatos fotóid találhatók. Kedves Bandi, 1930 viharos októbere nem most volt, ekkor láttad meg a napvilágot.

Kívánok még neked nagyon sok boldog születésnapot! Szeretném, hogy a további életed is erőben, egészségben, boldogságban teljen el kedves feleséged oldalán. Bár vannak felhősebb napok, de kívánom, hogy a felragyogó Nap áldott sugara ragyogja be fényével utatokat. Köszönöm, hogy a barátotok lehetek!

Az én hazám

Az én hazámra sokszor vetettek szemet;
Török kaszabolta Mohácsnál népemet.
Túléltük a mohácsi vészt, sok-sok csatát;
A magyar nép talpra állt
, most is talpra áll!

Az én hazám Kecskemét, az én városom,
Szél kavar itt – a gazdag – aranyhomokon.
Legyen áldás Kodály városán s házamon,
Érzem a békét, nyugalmat családomon.

Az én hazám szabad, s a legszebb vidék,
Hol lélekben gazdag, szabadon él a nép.
A múltjából minden rossz emléket kitép,
Mert világít az út, melyre e város lép.

Az én hazámnak ajánlom szolgálatom,
Fotózáshoz a teremtő fényt használom.
Fény nélkül nincs élet, munka, se hatalom;
Örülök én, hogy fény kísér az utamon!

Az én hazám fény, a fény maga a haza!
Tamási Áron idézetét olvasva:
“Miénk a fény, amit lelkünkbe fogadunk,
S a föld, melyen élünk s meghalunk.”

Nagy L. Éva

Hozzászólások