Mucsi Margó a földim. Mindketten Kecskeméten éljük mindennapjainkat. Hasonló korban vagyunk, megértük, hogy gondtalan nyugdíjasok lettünk. Megkérdeztem tőle, hogy számára mit jelent az alkotás öröme, hogyan éli mindennapjait, és milyen terveket tartogat még a hátralévő időre.

Mucsi Margó műkedvelő festő

Kedves Margó, kérlek, mesélj nekünk eddigi életedről! Hol tanultál? Mikor és hogyan kerültél a Katona József Múzeum alkalmazásába? Mi volt ott a feladatod?

1950-ben születtem Mezőtúron, iskoláimat is ott végeztem. Már gyermekkoromban nagyon szerettem rajzolgatni, mindent kidíszítettem, ami a kezem ügyébe került. Általános iskolában nagyon jó rajztanárom volt: Németh Ferencné Emike néni, aki megszerettette diákjaival az óráit, rajzaimat több alkalommal is benevezte kiállításra.

A művészet szeretetét otthonról hoztam. Édesapám csodálatos kovácsoltvas munkákat készített, s én szívesen üldögéltem mellette nézve, hogyan kerül ki keze alól egy-egy gyönyörű darab, pl. csillár, újságtartó, fogas stb. Édesanyámtól a varrás fortélyait tanultam el, már 15 éves koromban magam tervezte ruhákat varrtam nem csak magamnak, hanem barátnőmnek is. Nagyszüleim is istenadta tehetséggel voltak megáldva, ha mondhatom ezt, mert anyai nagyapám fából készített dísztárgyakat, némelyiket ki is festette. Ezek régi köcsögök kicsinyített másai voltak, de elkészítette az egri Minaret mását kicsiben, régi parasztszekeret, vagy az egri vár ágyúit, de sorolhatnám még, amiket természetesen nagy kincsként őrzök a mai napig. Nagyanyáim pedig a kézimunka készítésben voltak kiválóak. Nagyon sok szép hímzésre, horgolásra, kötésre megtanítottak, amiért hálás vagyok nekik.

Mucsi Margó – Fehér váza piros drapériával

Középiskolában a fotózással ismerkedtem, az iskolában ugyanis működött fotós szakkör, ott szerettem meg a fényképezést, amit azóta is egyik kedves időtöltésemnek tartok. Tizenhét éves voltam, amikor tudomásomra jutott, hogy egy mezőtúri festőművész, Csabai Wágner József a Művelődési Házban rajzszakkört tart, s lehet jelentkezni a csoportba. Megpróbáltam, és rátaláltam egy jó közösségre. Sajnos, nem sokáig tartott az örömöm, mert Józsi bácsi már akkor elég idős volt, megbetegedett és már többé nem tudott órákat tartani. Azért az a rövid idő, amit együtt töltöttünk, mély nyomot hagyott bennem, s azóta is hálás szívvel gondolok rá, hiszen az alapokat Ő rakta le. Akkor azonban itt véget ért a „művészeti” pályafutásom: felnőttem, férjhez mentem, jöttek a gyerekek és pénzt kellett keresni.

1970-ben kerültem Kecskemétre (egyébként Édesapám itt született és itt élt kisgyermekkorában), azóta élek itt. A gyermekeim már ide születtek, itt van az otthonunk. Amikor Kecskemétre költöztem, a Bács-Kiskun megyei Ruházati Kereskedelmi Vállalat Szivárvány Áruházában kaptam munkát, mint ruházati eladó. Az egész napos elfoglaltság miatt a gyerekekkel nem sokat találkoztam, ezért kellett olyan munkát keresnem, ahol legalább a délutáni időszakot velük tudom tölteni. Akkor jött a lehetőség, a múzeumhoz kerestek munkatársat. Ez 1985-ben volt, akkor kezdtem el dolgozni a Katona József Múzeum Régészeti Osztályán, mint gyűjteménykezelő. Éppen nyár volt, a régészek kint voltak ásatáson, nekem pedig az volt a feladatom, hogy a régészeti kartonokat gépeljem.

Ladikok a Dunán

Közben ismerkedtem a gyűjteményi anyaggal, a restaurátorok munkájával, s az egész múzeumi munka feladataival. Olyan közegbe kerültem, ahol a művészet szinte minden ágát tanulmányozhattam. Később már én is kijártam terepbejárásokra, leletmentésekre, ásatásokra! Igazi élmény volt megtalálni egy olyan edényt vagy tárgyat, amit őseink készítettek! Természetesen nem ennyiből állt a feladat, a múzeumi munka nagyon sokrétű. Amíg a lelet a megtalálásától a nagyközönség elé kerül, addig nagyon sok minden történik vele, itt most sok időbe telne azt leírni. Nagyon szerettem a munkámat, innen mentem nyugdíjba. Mondhatom azt, hogy olyan munkahelyem volt, ahova nap mint nap szívesen mentem dolgozni.

Mikor kezdtél el festeni? Mióta alkotsz ilyen intenzíven, hogy szinte nap mint nap kerülnek ki a kezed alól új munkák?

Ebben az időben annyi más dolog volt előtérben, hogy a festés kicsit háttérbe szorult. Azért, ha időm engedte, készítettem egy-két rajzot, képet, amit a barátok, családtagok el is vittek. Amikor nyugdíjas lettem, már a gyerekek sem voltak itt velem, mindenki élte a saját életét, el kellett döntenem, mit kezdjek a szabadidővel, ami rám zúdult. Ekkor jött a gondolat, hogy most már nem korlátoz semmi az alkotásban, s nekikezdtem csak úgy festegetni. Először csak egy-egy képet. A párom tragikus elmenetele adta meg a végső lökést, végképp egyedül maradtam. Tennem kellett valamit, valami olyat, ami nem engedett belesüppedni a letargiába!

Őszi séta

Ki vezetett be a festészet rejtelmeibe?

Talán egy Égi jel volt, hogy a Facebook oldalán megláttam egy hirdetést, ahol Nagy Krisztián hívta fel a figyelmet egy online festőtanfolyamra. A címe az volt: „Festés korlátozott palettával”. Gondoltam, mit veszíthetek, felvettem a kapcsolatot a KINVA ART néven működő művésszel, és beiratkoztam hozzá erre a tanfolyamra. Ez 2014 szeptemberében történt. Azóta is végzem a tanfolyamokat szorgalmasan, a jelenlegi a 13. tanfolyamom. Rengeteget fejlődtem azóta, magam és mások szerint is. Itt mindenről tanulunk: művészettörténet, anyagismeret, különböző technikák elsajátítása, festékkeverési ismeretek, régi mesterek munkái, de sorolhatnám végtelenségig. Krisztián önzetlenül segíti munkánkat, s megfizethető az ár is, bármilyen segítségre számíthatunk nála.

Van, aki szakmailag ma is segíti, véleményezi a munkádat? Elfogadod a jó szándékú kritikát, tanácsot?

Addig, amíg nem kerültem a KINVA ART közösségébe, nem igazán mutattam meg a képeimet senkinek sem. Csupán a legszűkebb baráti kör tudta, hogy én festegetek. Így nem is volt olyan személy, aki biztatott volna, vagy segített volna szakmailag. Azóta természetesen minden feladat munkáját értékeli, véleményezi mesterünk, számíthatunk rá „jóban-rosszban”. Szívesen fogadom a kritikákat, a jót és a rosszat egyaránt, hiszen abból tanulok, és azáltal jutok előbbre is.

Akt enteriőrben

Van példaképed? Szoktál részt venni alkotótáborokban?

A régi nagymesterek közül sokakat említhetnék, akiknek munkái számomra példaértékűek: Pl id. Markó Károly, ifj. Markó Károly, Munkácsy Mihály, Csontváry Kosztka Tivadar, Barabás Miklós, Barcsay Jenő, Lotz Károly a magyarok közül. De a külföldi művészek közül is nagyon sokan vannak: Leonardo da Vinci, Boticelli, Rembrandt, J. Vermeer, William Turner, Van Gogh, P. A. Renoir (akit még súlyos reumatikus betegsége sem tartott vissza a festéstől, kezéhez kötözve az ecsetet festett haláláig). Sorolhatnám még a végtelenségig, mert mindenkinek szeretem a munkáit, mindegyik képben van valami, ami hatást gyakorol rám, ez érvényes a kortárs művészekre is. Sajnos, alkotótáborban még nem voltam, nem is igazán tudom, hogyan lehet ilyen helyekre bekerülni.

A magazinunk már pár éve ír ki festménypályázatot. Részt szoktál rajta venni?

Igen, már három éve részt veszek a MontázsMagazin pályázatain. Eredményt még nem értem el, de a közönség szavazatai számomra sokat jelentenek.

Milyen technikával dolgozol? Milyen alapanyagra festesz?

Kipróbáltam már minden technikát. Nagyon szeretem az akvarelleket, a pasztellt, az akrillal nem kerültem közelebbi barátságba. Leginkább olajjal festek alapozott farostlemezre, de vászonra is, és ha anyagi helyzetem megengedi, szívesen festek kasírozott vászonra. Talán ez a kedvencem, de ezt ritkán engedhetem meg magamnak, ugyanis ez a legdrágább alapanyag.

Falusi utca

Mennyire vagy termékeny festő? Milyen gyakran lep meg az ihlet?

A tanfolyamok miatt mindig van házi feladat, amit el kell készíteni, így nap mint nap kell festenem, hogy ne maradjak el az anyaggal. Ugyanakkor néha be kell iktatnom saját kívánságokat is, tehát mondhatom, hogy folyamatosan alkotok. Szeretek kirándulni, fotózni a természetben, így a környezetemben mindenre rácsodálkozom. Annyi szépség vesz körül mindenfelé, szeretném is megörökíteni mindet. Sajnos, ennyi ideje nincs egy embernek, de a várólistámon sok szépség szerepel.

Mit szól a családod, hogy te ilyen ügyes vagy? Bizonyára büszkék rád!

A gyerekeim a legnagyobb kritikusaim, ők őszintén megmondják a véleményüket, s úgy gondolom, lehet is bennük bízni. Ők látták a kezdetektől a képeimet, s látják a fejlődést is. Remélem, hogy büszkék rám!

Mit jelent számodra az alkotás öröme?

Mivel legtöbbször egyedül vagyok, ez jelent számomra mindent, átsegít a nehézségeken. Ha alkotok, megszűnik körülöttem a világ, és csak az ecsetek, a festék, a vászon van jelen, no és persze én. Már nem hiszem, hogy tudnék nélküle élni, része lett az életemnek. Akkor is így érezném, ha senki nem mutatna iránta érdeklődést, csak a saját örömömre festenék, ahogyan régen.

Halászhajók alkonyatkor

Hány kiállítással büszkélkedhetsz?

Sohasem mondtam senkinek, hogy festek, nem sokan tudtak róla. Egyszer az énekkari közösségbe vittem be megmutatni egy dalostársamnak a fotókat, amik a festményekről készültek. Ekkor lett nyilvános, és mindenki csodálkozott, hogy ezeket én festettem! Így indult el a pályafutásom. Valaki, aki látta a fotókat, elmondta a Nyugdíjas Szövetségben, ahonnan meghívást kaptam a készülő kézimunka kiállításon való részvételre a Porta Egyesület Dísztermébe. Öt képet választott ki Dr. Walterné Anikó. Ez volt az első, ahol nagyközönség előtt mutathattam be alkotásaimat. A második alkalommal, 2016 januárjában a Szent Vince napi vesszőszentelés alkalmából a Dimenzió borászatban állították ki 15 festményemet. A harmadik kiállítás szintén a Porta Egyesület Dísztermében volt, ekkor már egy nagyobb önálló kiállításra nyílott lehetőség. Itt 40 alkotásom szerepelt. Hálás köszönetem Molnár Zolinak és a Porta Egyesületnek ezért a fantasztikus lehetőségért.

Mit szóltak a régi kollégáid, amikor megjelent a sok szép alkotásod?

Akikkel kapcsolatban vagyok a mai napig is, közülük sokan gratuláltak. Voltak, akik megnézték a kiállítást is, de sokukkal nem találkoztam, mióta nyugdíjas lettem, és nem tudom, hogy ha tudnak is róla, milyen véleménnyel vannak felőle.

Modern városkép

Milyen terveid, álmaid vannak? Mit szeretnél ebben az évben valóra váltani?

Szeretnék még sokat fejlődni, egyre szebb és jobb képeket festeni. Olyanokat, amelyek az emberek lelkéig hatolnak, jó érzéseket keltve minden ember szívében! Az sem lenne utolsó, ha egy újabb kiállításon mutathatnám meg azokat az alkotásaimat, amiket még eddig nem látott a közönség!

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést! Kívánok számodra még nagyon hosszú és boldog, alkotásokban bővelkedő éveket!

Én köszönöm a lehetőséget a bemutatkozásra. Kívánok én is minden jót neked és a Montázsmagazin minden munkatársának!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások