„Ybl szakrális művészete a Mindenhatónak földi otthont teremtő alkotásai” – mondta Dávid Katalin művészettörténész az Ybl Miklós szakrális épületeit bemutató kiállítás megnyitóján. Az Ybl Egyesület rendezésében nyílt tárlat a Szent István-bazilika lovagtermében szeptember végéig látható.

Római katolikus plébániatemplom, Fót


A kiállításon az Ybl Miklós által 1845-től az építész 1891-ben bekövetkezett haláláig tervezett és megvalósult, a történelmi Magyarországon Nagycenktől Széphalomig, Kaplonytól Ercsiig található, ismert és a nagyközönség által kevésbé ismert szakrális épületeket mutatják be ismertető szövegekkel ellátott tablókon és maketteken – tájékoztat az Ybl Egyesület összefoglalója.

Dávid Katalin megnyitóbeszédében rámutatott, Ybl épületei azt nyújtották, amit tenniük kötelesség: otthonná váltak. Otthont kapott benne az ember, a család, a közélet és a művészet is. Mindezeknek szellemi koronája Ybl szakrális művészete, mely a Mindenhatónak földi otthont teremtő alkotásokat jelenti, s amit ez a kiállítás hivatott reprezentálni.

Ganz Ábrahám mauzóleuma Budapesten a Kerepesi temetőben

A tárlaton tizenhat Ybl Miklós által tervezett épülettel: templommal, mauzóleummal, kápolnával és síremlékkel ismerkedhet meg a látogató a Szent István-bazilikában, amelynek építése szintén a kétszáz éve született Ybl nevéhez fűződik.

A szöveg forrása: Magyar Kurír

2014. augusztus 29.

Hozzászólások