Az Opera szeptember közepére máris három premiert jegyez. A 11-én nagy sikerrel bemutatott West Side Story után 19-én, ugyancsak az Erkel Színházban, a Walking Mad című modern koreográfiát először láthatja a magyar közönség. Szintén sosem járt még Magyarországon Donizetti Bolondokháza című egyfelvonásosa, amelyet az Andrássy úti Szfinx-teraszon játszanak, s még aznap este, az Opera előtt nagyszabású szabadtéri Shakespeare Show várja a nézőket.

 

Ókovács Szilveszter és Solymosi Tamás_foto_Pályi Zsófia

Ókovács Szilveszter és Solymosi Tamás (fotó: Pályi Zsófia)

 

Modern műsorral kezdi 2015/2016-os évadát a Magyar Nemzeti Balett társulata az Erkel Színházban. Az Őrült tánc! – de van benne rendszer című programban esténként négy koreográfiát láthat a közönség: az Opera balettegyüttese által korábban nagy sikerrel színre vitt Petite mort, Hat tánc és Trójai játékok koreográfiák mellett Johan Inger lélegzetelállító darabját, a Walking Madet tűzik műsorra. Az alkotás először látható Magyarországon.

Yvan Dubreuil_foto_Pályi Zsófia

Yvan Dubreuil (fotó: Pályi Zsófia)

 

Johan Inger, a Svéd Királyi Balett és a Holland Táncszínház egykori táncosa 2001-ben kilenc szólistával Ravel zenéjére álmodta színpadra a Walking Madet, amely a kapcsolatokról szól és azt a szókratészi gondolatot követi, mely szerint a legnagyobb áldások az őrület képében találnak ránk. A Walking Mad olyan utazás, amely során félelmeinkkel, vágyódásainkkal és a lét könnyűségével találkozunk. A produkció, amely már bemutatása évében elnyerte a legjobb előadásnak járó Lucas Holving-, valamint a Danza & Danza-díjat, az Erkel Színházban hét alkalommal látható ősszel. A darabot a koreográfus szintén balettművész testvére, Carl Inger és Yvan Dubreuil tanította be a budapesti együttesnek.

Az esten a Walking Mad előtt ismét láthatók a társulat elmúlt években bemutatott sikerdarabjai: a harcművészeti elemekkel tűzdelt, akrobatikus ügyességet igénylő Trójai játékok, az agresszió, a szexualitás, a csönd, a muzsika, a sebezhetőség, az egymásra utaltság és az emberi szépség sajátos költőiségét együtt hordozó Petite mort, valamint a szédületes dinamikájú, a mozarti játékosságot és az abszurd valóságot egyszerre megmutató Kylián-darab, a Hat tánc.

 

Csákovics Lajos_Szilágyi Bálint_Kálloy Molnár Péter_foto_Pályi Zsófia

Csákovics Lajos, Szilágyi Bálint, Kálloy Molnár Péter (fotó: Pályi Zsófia)

 

Míg az Erkel tánccal, az Opera szabadtéri előadásokkal készül szeptember 19-ére, sokszínű szórakozást kínálva az Autómentes hétvégére kilátogató tömegeknek. A rendezvényen belül Operanapok a Sugárúton alcímmel rendelkezik az ingyenes programsorozat, amely idén szombaton és vasárnap a Szfinx-teraszon commedia dell’arte előadásokkal jelentkezik, esténként pedig az Opera elé, az Andrássy útra invitálja az érdeklődőket.
Mindkét napon három ingyenes operaelőadást tartanak a Szfinx-teraszon, a közönség 14, 16 és 18 órai kezdettel nézheti meg a A csengő, a Bolondokháza és A telefon című szórakoztató egyfelvonásosokat, fiatal rendezők színrevitelében.

Donizetti Bolondokháza című művét először játsszák Magyarországon! Az előadást Csákovics Lajos fordításában, Szilágyi Bálint rendezésében, Köteles Géza vezényletével adják elő az Opera magánénekesei. A Bolondokháza témája az opera mint pszichiátriai módszer: az intézetben „operával” kezelik az őrülteket. A szereplők mai, utcai ruhában érkeznek, majd a cselekmény során szinte mindegyikük megőrül és átváltozik operai karakterré – megjelenik a műfaj sok sztereotip figurája, wagneri lovagok, barokk angyalkák, egerek, háremhölgyek és így tovább. Tanúi lehetünk, hogyan lesz normális emberekből egy operai társulat, azaz hogyan terjed el a téboly…
Az előadás szombat éjjel is megtekinthető két alkalommal, a Színházak Éjszakája program keretében ugyanis késői túrákat szerveznek az Operában, melynek lezárásaképp a színpadon ismét eljátsszák a garantáltan jó hangulatú opuszt.

Sajtótájékoztató az Erkel Színházban_foto_Pályi Zsófia

Sajtótájékoztató az Erkel Színházban (fotó: Pályi Zsófia)

 

Az Andrássy úton épülő nagyszínpadon szombaton 20 órától ismét ezreket vonzó produkciókkal jelentkezik a dalszínház. A most induló Shakespeare-évad előfutáraként nagyszabású Shakespeare-show-t rendez Kálloy Molnár Péter. A műsor, amelyben olyan prózai színészek is jeleskednek majd, mint Haumann Péter, Kálid Artúr és Gáspár András, az Opera repertoárjában futó Shakespeare-előadásokra épül. Az Andrássy úti nagyszínpad hatalmas kivetítőjén másnap A hattyúk tava című balett-előadást láthatja a közönség.

Forrás: Magyar Állami Operaház sajtóközleménye

Hozzászólások