Október 7-én emlékezünk meg egy fontos ütközet 445. évfordulójáról. Az Oszmán Birodalom flottája 1571-ben e napon szenvedett lélektani jelentőségű vereséget a keresztény Európa tengeri haderejétől, amely 70 évre megállította a török terjeszkedést a Földközi-tengeren.

lepanto_1571

A lepantoi tengeri csata

 

Az Oszmán Birodalom Konstantinápoly 1453. évi meghódítása után látott neki tengeri erejének kiépítéséhez. A terjeszkedő nagyhatalom első áldozatává a Velencei Köztársaság vált, amely 1473 és 1571 között szinte folyamatosan hadban állt a jelentős erőfölényben lévő ellenfelével, és sorra veszítette el a középkor folyamán megszerzett Égei-tenger mellékén fekvő birtokait.

A küzdelem a 16. század harmadik évtizedében kiszélesedett, egyrészt a törökök szövetségre léptek az észak-afrikai kalózállamokkal, amelyek folyamatosan portyáztak a Földközi-tenger északi partjain Andalúziától Szicíliáig. Ennek keretében rendszeresen kifosztották a kereskedelmi hajókat, rabszolgaságba vetették a legénységüket, napi rendszerességgel szálltak partra Itáliában, Szardínián, Korzikán, a Baleári-szigeteken és a szárazföldi Spanyolországban, a településeket kifosztották, az embereket rabszolgaságba hurcolták. E tevékenységüket a keresztény országokban élő muzulmánok, a moriszkók hírszerzőként segítették.

Velence oldalán a Habsburgok szálltak ringbe a tengeren, a spanyol korona részéről V. Károly (1515–1556) és II. Fülöp (1556–1598), szárazföldön pedig az osztrák ágat képviselő I. Ferdinánd (1519–1564). Továbbá a viszonylag csekély erő felmutatására képes, ám annál elszántabb Johannita Lovagrend, amely 1530-ban nyerte el V. Károlytól Málta szigetét, és ekkortól kezdve nevezik őket máltai lovagoknak. A korabeli világ szinte egészét megmozgató konfliktus egyik frontja lett Magyarország is, ahol 1521 és 1568 között szinte folyamatos hadiállapot állt fenn.

galya_16_sz

16. századi gálya

 

A török tengeri aktivitás megélénkült I. (Nagy) Szulejmán (1520–1566) uralkodásának utolsó éveiben. A törökök és kalóz csatlósaik 1565-ben megtámadták Máltát, amelyet több hónapi ostrom után csupán a spanyol felmentő sereg óvott meg az eleséstől.

Öt esztendővel később Musztafa pasa parancsnoksága alatt török erők szálltak partra Cipruson, hogy a velenceiek kezéből kiragadják a szigetet. A támadás gyorsan teret nyert, csupán egy erőd, Famagusta állt ellen. A támadás mozgásba hozta az európai diplomáciát és V. Pius pápa védnöksége alatt létrejött a Velencéből, Spanyolországból, a Pápai Államból, a Genovai Köztársaságból és a Máltai Lovagrendből álló Szent Liga abból a célból, hogy az ostromlott szigetet felmentse. A korabeli európai diplomácia, akárcsak a mai, ólomlábakon járt, ezért, mire a hajóhad összegyűlt Messinában 1571 szeptemberében, addigra Famagusta védői feladták az erődöt, a parancsnokukat, Antonio Bragadinot a törökök hitszegő módon kivégezték. A hős kapitányt egy oszlophoz kikötötték és elevenen megnyúzták.

Az V. Károly törvénytelen fia, Don Juan d’Austria által vezetett keresztény erők 1571 szeptemberének végén futottak ki Messina kikötőjéből és rövid idő elteltével rátaláltak a téli pihenőre készülő török flottára. Ez utóbbi a parti erődök védelmében elkerülhette volna az összecsapást, de túlzott önbizalomtól duzzadva vállalta a csatát.

don_juan

Don Juan d’Austria

 

A török flotta mintegy 208 gályából (evezős hajó), 50 000 evezősből és 27 ezer katonából állt. A Szent Liga erőit 208 gálya, mintegy 40 000 evezős és 30 000 katona képezte. A fegyverzet minősége azonban a keresztény erőknél állt magasabb színvonalon.

A keresztény flotta súlyos veszteségeket okozott a török jobbszárnynak és centrumnak, csak a balszárny tudott elillanni a csatamezőről, komoly károkat okozva a keresztény erőknek. A csatát tehát a Szent Liga erői nyerték, azonban azt kihasználatlanul hagyták. A flotta ezt követően részben a tél közeledte miatt feloszlott, és nem állt újra össze. V. Pius pápa a csata emlékére október 7-ét Rózsafüzér királynőjének ünnepévé nyilvánította.

A csata következményei ennek ellenére felbecsülhetetlenek. Az Oszmán Birodalom 70 évig nem indított jelentős támadást keresztény ország ellen. Megdőlt a törökök legyőzhetetlenségébe vetett hit. A kalózkodás azonban nem szűnt meg. Még 1815-ben is több, mint 150 embert hurcoltak rabszolgaságba muzulmán kalózok Szardíniáról.

Schramek László

Hozzászólások