Bizonyos hazugságok nem csak annak azok, aki kimondja őket, mások mindenki számára azok. Rájöttem, milyen az, amikor elkezdünk valamit, ami már rég nincs uralmunk alatt. Csak amikor már felfogod a szeretett embernek okozott kárt, akkor válsz áldozattá. (Sara Rattaro)

Életünk időnként akár bonyodalmas is lehet. Olyan döntéseket kell meghoznunk, amikor igen nagy bölcsesség kell a helyes cselekedethez, hiszen nem minden esetben lehet mérlegelni döntésünk következményét.

 

kim edwards

Kim Edwards amerikai író és pedagógus. Debütáló regénye, “A Memory Keeper lánya” több mint négymillió példányban kelt el az Egyesült Államokban.

 

Van, amikor meg szeretnénk kímélni a másik embert, és tapintatból vagy más okból nem mondunk el olyasmit a számára, amiről azt gondoljuk, hogy nehezítené az életét. Vagy éppen nem tarjuk az időt még alkalmasnak arra, hogy megtudja az igazságot. A kegyes hazugság is ezt a célt szolgálja. Úgy gondolhatjuk, jobb, ha elhallgatjuk az igazságot a másik ember előtt, vagy éppen hazudunk az érdekében. A hazugság azonban, bármilyen formába is öntjük, hazugság marad. Mindig számolnunk kell a következményeivel.

Kim Edwards regényéből – “A Memory Keeper lánya” címűből – igaz történet alapján készült a Kegyes hazugság című film, amely bemutatja egy hazugság minden következményét. Ugyanakkor a film bátorítást, vigasztalást tud adni minden olyan szülőnek, akinek a gyermeke nem teljesen egészséges, hiszen igaz történet alapján készült. Nem lehet könnyek nélkül végignézni a záró jelenetet. Pedig végtelen egyszerű, csak egy egyszerű mozdulat fejezi ki, mit jelent a szeretet. Mindent meg lehet oldani, nem kellenek nagy szavak, nem kell bonyodalmas problémamegoldás, mert ha ott van a szeretet, minden egyszerűvé válik.

Kim Edwards amerikai író és pedagógus. Debütáló regénye, “A Memory Keeper lánya” több mint négymillió példányban kelt el az Egyesült Államokban.

 

kegyes hazugsag2

 

Kegyes hazugság (amerikai filmdráma, 2008)

1964 egyik viharos téli éjszakáján Dr. David Henry a kórházba igyekszik terhes feleségével, Norával. Az orvos maga segíti világra gyermekét, a kis Pault. Néhány percre rá a felesége megszüli az ikertestvérét, egy kislányt. Az orvos rájön, hogy Phoebe Down-kóros, ezért arra kéri a szülésnél segédkező Caroline nővért, hogy az újszülöttet vigye egy intézetbe, ahol sérült gyermekeket gondoznak. A feleségének pedig azt mondja, hogy a lányuk halva született. Caroline azonban úgy dönt, hogy magához veszi a kislányt, akit a sajátjaként nevel fel. Kim Edwards regényéből, igaz történet alapján.

A kegyes hazugságnak áldozatává válik Dávid egész családja. Szinte önmarcangolva keresi a tökéletességet, nem tud kiegyezni mással. Húgának elvesztése egész életében kísérti, éppen ezért hozza meg azt a döntést, hogy inkább halottnak mondja a Down‑kórral született gyermeküket, hiszen testvére is ezért halt meg. Nem tudja felvállalni, mert látta, mi történt a családjában, fél, hogy ugyanez fog megtörténni.

 

kegyes hazugsag1

 

Egy életen át viszi, cipeli ezt a terhet, látja felesége boldogtalanságát, de mégis a hallgatásba menekül. Mindent elnéz neki, mert önmagát vádolja. Halála után derül ki az igazság. Nora szinte fel sem fogja, mi történt, mi volt a cselekedetének a hátterében. Azonban a másik családnál, a testvéreknél is ott van az az összekötő kapocs, ami legyőzi a félelmet, legyőzi a betegséget.

A Down-szindróma (kevésbé szakszerűen, pontatlanabbul Down‑kór egy veleszületett kromoszóma-eltérés, ami a 21. kromoszómapár hibás osztódásának következtében jön létre. Középsúlyos vagy enyhe értelmi fogyatékossággal jár, és különböző testi rendellenességekkel társulhat.

 

A film ITT megtekinthető.

 

 

 

Lakatos Ilona

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások