Antalfy István: 1944 karácsonya

Vihar volt, tél volt, háború,
sár és lucsok, nyirkos hideg,
szél tépte a ponyvatetőt,
és vacogtak az emberek.

Pápa, Sárvár és Celldömölk,
párát izzadtak a lovak,
Zalaegerszeg… köd, hideg,
és végül – Hegyhátszentjakab.

Hol vagy, ki törődtél velem?
Hová mentél végleg, tovább?
Emlékszel? Sírva éltük át
azt a karácsony éjszakát!

Sár volt, lucsok, csúf téli nap,
Karácsony volt – nem ünnepünk!
Gyötrelmes és fájdalmas éj,
talán – Isten se volt velünk.

Karácsonyi üzenet

Csak egy mondat volt.
Semmi több.
Egy karácsonyi üzenet.
Telefon modern világában
egy távmondatos
szeretet.

Áldott ünnep
legyen a részed,
és legyen áldott a mienk!
Jusson e nagy
zenebonában
egy gyertyafénynyi
tiszta csend…

Antalfy István: Szeretem a csendet

A magyar nyelv csodálatos gazdagsága mutatkozik meg e szócskában is, a betű szerint öt, hangzás szerint egyhangú (szótagú) ,,csend”- ben.

Szeretem a csendet.

Vajon összeszámolta-e már valaki, netán tudományos dolgozatban szerepel-e valahol, hány jelzőt lehet e szócska után vagy elé tenni?

Jómagam meg sem kísérlem, ha meg is fogalmazok, ha fel is sorolok néhányat, inkább csak ,,kapásból” annak jelzésére és igazolására, hogy milyen gazdag a nyelvünk, milyen árnyaltan lehet a csendről is beszélni, és hogy mennyire értékes ez a szócska.

A csend fogalmát meg sem próbálom definiálni, az értelmező szótárt sem veszem elő, csak mert – szeretem a csendet − mégis papírra vetem eszmefuttatásomat…

A csend értékes! A csend alkotásra késztet és segít. A csend hatékony, termékeny, segítőkész.

A csendnek ,,árnyalatai”, ,,fokozatai” is léteznek szerintem. A csend azt jelenti: nincs beszéd, nincsen zaj, nincsen hangzás.

Mégis a csendet olykor ,,hallani” lehet. Lehet a csend ,,beszédes” is, amikor az ember szinte a lelkével hallja a ki nem mondott szavakat vagy ,,visszhangzó” zenét, emberi hangot, netán a tenger zúgását, emlékek hangjait.

És van titokzatos csend. És van a templomi csend. És ,,zavart” csend. Éjszakai, félelmetes csend. A természet háborítatlan csendje. A bénító csend, ha ,,leblokkol” a tudat.

Emlegetjük a halálos csendet. Ám úgy gondolom, a halálos csend csak utal a halálra, nincs feltétlenül összefüggésben azzal. Más értelme van a síri csendnek, ami valóban érzékelhető, ha belegondolunk, hogy ott valóban csend van!

Színes ,,melléklete” lehetne e kis írásomnak, ha a világirodalomból, a versirodalomból idéznék, mert idézhetnék, sok-sok jelzős ,,csend-sort”, mint Petőfinél az ,,ünnepélyes csendet” (amelybe ,,egy madár csak néha füttyentett be…”) és más, ezernyi sort.

A hatásos csenddel a szónokok, színészek élnek. A fájdalmas csend valóban fájdalmas. A néma csend valószínűleg arra utal, hogy a néma ember nem ad hangot, jelekkel ,,kommunikál”.

A csend isteni ajándék. Megteremtése igen gyakran saját magunktól függ. A mai világban különösen aktuális, mert ez a világ túl hangos, szinte menekülni kell az embereknek az örökös hang (zavar), a ricsaj, a hangoskodás, a lárma elől. És jó, ha valaki megteheti, hogy kimenekül a zajok világából. (Vajon hogy viselik el az áruházak, plázák, bevásárlóközpontok dolgozói a kora reggeltől késő estig – éjszakáig üvöltő zenebonát?)

Úgy vélem, nem gazdálkodunk elég jól a csenddel. Túl a zajokon – a forgalom, a repülők, az üzemek, az utcai reklámok stb. zajain – a rádió, a televízió hangjai (zaja) fertőzik mindennapi életünket. Ki mennyire viseli, bírja – egyéni kérdés.

Számomra nehezen érthető, hogy olykor a sokmilliós, tehát vélhetően jól szituált, kulturált tulajdonos autójából üvölt a ,,zene”, a dáridó még akkor is, amikor parkol a kocsi.

Gyógyító hatása van a kórházi csendnek, a templomi csendnek, a temetői csendnek, és milyen jó az „együtthallgatás” csendje, a békítő, a jóságos csend, az ,,áldott” csend. Ám szomorú az ,,örökös” csend, ami azon embertársainknak sorsát jelzi, akiknek a hallása örökre elveszett. Ez a csend – úgy gondolom − kegyetlen, szomorú csend, de úgy (is) vélem, hogy ezek az embertársaink valamelyest tudjá
k pótolni a hallani kívánt hangokat – beszédet, zenét, vagy végletes esetben nincs segítség, marad az örökös csend és jelbeszéd.

Szeretem a csendet. A csendet tisztelni, szeretni és megbecsülni kell! És élni a csend adta lehetőségekkel a magunk és a köz érdekében.

Hozzászólások