Zsuzsikánk még utolsó napjaiban így vallott életéről:

Mezőtúron születtem, de 3 éves korom óta Kecskemét város volt az én szeretett otthonom. Iskoláimat is itt végeztem. Egész életemet a tanításnak szenteltem, amit meg is köszöntek a tanítványaim és a szüleik, valamint az a sok-sok kedves kolléga, akikkel lelkesen együtt tanítottuk a nebulókat. Hivatásomat a Kadafalvi Általános Iskolánál kezdtem, 39 év után mint iskolavezető onnan mentem nyugdíjba. Három évig az Arany János, majd egy évig a Mátyás király Általános Iskolában tanítottam. Hittanra is oktattam kisdiákjaimat.

A tanítás mellett még oly sok mindenre volt időm, energiám, mert a Teremtő így akarta: A Róna Rádiónál műsorvezető-szerkesztőként tevékenykedtem nyugdíjas éveimben. A Polgári Kaszinó elnöke voltam és az Írókör vezetőségi tagja. Sokat szerepeltem, énekeltem, táncoltam. Novellákat, verseket, színpadi jeleneteket írtam gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Az évek során öt könyvem jelent meg. Elmondhatom, hogy életemet a szeretet és a humor jellemezte. Számomra a legfontosabb mindig a család volt, hisz családtagjaimat imádattal szerettem.

Első férjemet, Táczi-Szabó Győzőt fiatalon elveszítettem. Erika leányom, (akinek férje Zoli), és Évike leányom, (akinek férje Szili) ebből a házasságból születtek. Még ide kell sorolnom Zsuzsi keresztlányomat, (kinek férje Laci), hiszen Zsuzsit is saját leányomként szerettem. Majd ismét reám talált a szerelem, megismertem második férjemet, Karcsit, akivel 44 évig éltünk boldog házasságban. Ennek a szerelemnek lett gyümölcse Zsolti fiunk. Jöttek az örömök, az unokák, akik bearanyozták életünket: Peti, Szilike, Réka és Dóri. Keresztlányom gyermekei: Balázs és Hajni.

A legfényesebben a dédunokák ragyogták be idős napjainkat gyermeki mosolyukkal: Petike és Médike. Szeretettel gondolok nászuramra, Bandira, – Rokonokra, Barátnőimre, akik önzetlen szeretettel vettek körül és segítettek a nehéz időkben, bátorító szavaikkal erőt adtak a barátok, ismerősök, szomszédok. A családom szeretettel gondozott, ápolt, fogták a kezemet. Talán életem példaértékű lesz nagyon sok embertársamnak: Mindenkinek szeretetet adni, adni, csak adni, ha fáj is az élet, csak a szépre gondolni, és mosollyal lelkünkben, csak így szabad meghalni. 

 „Jöttem a semmiből és most oda megyek,
De amíg éltem, szerettelek titeket és az életet.
Boldog, ki hinni tud egy földön túli életet,
Ahol azokkal is találkozunk, akikkel
Itt a földön már nem lehet.”

Petike búcsúja Zsuzsi Mamától:

„Csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon szerencsésnek érzem magam, mert, ismerhettem a Dédnagymamámat és ennyi időt tölthettem el Vele. Kicsi koromban sokat vigyázott rám és nyaranta is heteket együtt töltöttünk. Még mielőtt iskolába mentem volna, már tanított engem írni, olvasni, számolni. Mamának sok problémája volt az életben, de mégis mindig mi voltunk számára a legfontosabbak. Nagyon szeretett minket. Amikor apukám elmondta, hogy mi történt, nagyon szomorú lettem, de akkor, és azóta is azzal vigasztalom magam, hogy ő már egy sokkal jobb helyen van, ahol már nem fáj neki semmi és nagyon boldog. Amikor Rá gondolok, ugyanúgy érzem, hogy körülölel a szeretetével, mint ahogy eddig is tette. Én is nagyon szeretlek, Mama!”

In memoriam Mittelholczné Tóth Zsuzsához

Drága Zsuzsikánk, Szeretett Barátnőnk, Klubtársunk!
A Polgári Nyugdíjas Kör tagjai fájói szívvel búcsúznak Tőled. Hosszú-hosszú éveken át Te voltál e kör elnöke. A sors azonban megrendítő változást hozott az életedben. Az utolsó, nehéz 4 év mégsem szakított el tőlünk. Többször együtt lehettünk. Örültél a lelkesítő szavainknak, amellyel arra biztattunk, hogy írj! Meg is tetted. Verseidből, novelláidból az élet-szeretet áradt felénk. Ezzel sokunknak adtál örömet, életkedvet. Az emlékek lánca nem szakadhat el, a több évtizedes barátság erősen összeköti. A végső búcsú perceiben mélyen a szívünkbe markol az az érzés, amit egyik versedben hagytál ránk:

„ A virágok szirma majd elhervad,
a gyertya lángja is elhamvad.
A szeretet örökre megmarad.”

A mi szeretetünk sem múlik el. Mindig úgy emlékezünk Rád, mint aki másokért élt, a jóért lelkesedett. Antalfy István – általad is tisztelt – kecskeméti költőnk szavait idézve:

„… akiknek Isten jó szívet adott,
Ők a fénylő ember-csillagok.”

Számunkra így élsz tovább, mint a csillagok. Így zárunk örökre szívünkbe. Isten Veled, Drága Barátnőnk, Klubtársunk! Nyugodj békében! (Hegedűsné Icu)

Búcsúzni jöttünk, kegyelettel és mély tisztelettel!

Drága Zsuzsikánk, megrendülve állunk most itt hamvaid előtt, melyből még most is árad a melegség, a szereteted felénk. Eljöttünk megköszönni Néked azt a több évtizedes barátságot, vidámságot, életszeretetet, amit sugalltál mindig felénk. Messze, más dimenziókba röpített át a végső pillanat, de Te mégis örökre itt maradsz velünk példamutató emberi életeddel, igaz barátságoddal. Ott fenn a Parnasszuson egy lángocskával most már több lobog az örökkévalóság fénytengerében. Barátunk, költőtársunk, Tanítónk voltál, a szó legnemesebb értelmében. Tanítottál minket az élet szeretetére, az ember és emberközti igaz barátságra, a kultúra, az irodalom alázatára. A Baráti Körben végzett, színvonalas és példaértékű munkád, éltető humorod, pozitív lényed felejthetetlen emlékként él örökre bennünk. Fájó szívvel búcsúzom tőled a Bács–Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körének tagjai nevében. Emléked szívünkben megőrizzük, és abban a reményben hoztuk eléd a kegyelet virágait, hogy talán egyszer nekünk is megadatik, hogy újra melletted lehetünk, és ismét megfoghatjuk simogató kezed. Nyugodj békében, drága Zsuzsikánk. (Kovács I. József)

Nagy l. Éva: Majd ott leszek

Meghalok… akkor is veletek leszek.
Majd beköltözöm a kéklő égbe,
megtaláltok engem a zöldellő rétben.
Rám találtok májusi napsugárban,
s ott leszek én patakcsobogásban.
Ott lesztek velem örök álmaimban.
Veletek leszek fent a csillagokban.
Arcotok simítom selymes széllel.
Hulló hópehelyként visszaérkezem
a patyolatfehér szikrázó télben.
Ott leszek mindenben, a tavasz dalában,
az új sarjadásban, búzavetésben,
érlelő nyárban, aratók dalában,
őszi lombhullásban, óbor mámorában.
Egy falat kenyérben, forrás vizében,
napsugár fényében, éjnek tengerében.
Gondoljatok majd rám, ha dalol a szél,
ha elhervad a virág, ha üzen a tél.
Benne leszek én fűben és fában,
az emlékekben, a versek sorában…

Az összeállítást készítette: Nagy L. Éva

2013. szeptember 28.

Hozzászólások