,,Valami lassan elporladt bennem… a szó, amit már ki nem mondhatok; Most hamvait a tengerbe hintem, víz tükrén, fénycsillagokban ragyog.” (S. Baranyák Ágnes)

Ágikám, mesélj családodról, gyermekkorodról, arról az indíttatásról, amelyet otthonról hoztál magaddal!

Értelmiségi családból származom. Édesanyám magyar-történelem szakos tanár volt nyugdíjazásáig, Édesapám mérnökember. Ősi gyökereim azonban a földhöz nyúlnak vissza, a mindennapos, kemény munkához a fennmaradásért. A nagyszüleim mindkét részről földműveléssel foglalkoztak. Innen indultak és érkeztek meg a szüleim. Mindketten megküzdöttek, hogy kiemelkedjenek, hogy – bár szerették a földet – ne kelljen egész életükön át a határban dolgozni. Anyám szelíd, egész életével ölelő és gondoskodó, „angyali édesanya”. Ma is él még, 82 éves. Apám kemény, katonás és határozott jellem volt. Talán ennek is köszönhetem, hogy egykeként sem lettem elkényeztetett, majomszeretettel babusgatott gyerek, de mégis a lehető legnagyobb szeretettel és törődéssel vettek körül. Különösen Édesanyám volt mindig lelki támaszom, a mai napig is az.

Szüleim

Korán megtanultam, hogy mindenért dolgozni kell, hogy mennyire fontos az akaraterő és kitartás, hogy milyen súlya van az igaz szónak, hogy sosem a felszínes dolgok a fontosak, mindig nézzek a dolgok, események mögé, valamint azt is, hogy minden apró dolognak tudjak örülni. Hálás vagyok ezekért a tanításokért, hiszen nagy szükségem volt és van a mai napig is rájuk. Édesanyám arra is megtanított, hogy egy nőnek is meg kell állni a saját lábán minden körülmények között, egzisztenciát kell teremtenie, hogy véletlenül se kerülhessen soha kiszolgáltatott helyzetbe. Ők kiemelkedő szakmai sikereket értek el a saját hivatásuk területén, de mindezt szerényen és méltósággal élték meg és viselték. Nos, mindez a lágyság és keménység részemmé vált és az a tiszteletreméltó emberszeretet, amelyet gyermekkoromtól kezdve tapasztaltam tőlük, úgy a családi kötelékekkel, mint idegen emberekkel kapcsolatban.

Fiatal tanító koromban

Milyen polgári foglalkozást végzel? Kérlek, mesélj munkádról, annak örömeiről. Miért ezt a hivatást választottad? Milyen örömteli feladatokat látsz még el ezen belül?

Az általános iskolai tanulmányok alatt elég hamar kiderült, hogy humán beállítottságú vagyok. A legkedvesebb tantárgy mindig is az irodalom volt, de mellette a történelmet, a földrajzot is szívesen tanultam, és nagyon kedveltem a művészeti tárgyakat is. Az is nyilvánvalóvá vált, hogy szeretem a gyerekeket, és mindig nagy érdeklődéssel fordultam Édesanyám munkája felé. Sokszor vitt be órára, amikor beteg voltam, és nem volt, aki vigyázzon rám, és én „gyakran eljátszottam őt” kislánykoromban a babáim társaságában. Bár ez nyilván sokak számára frázisnak tűnik, de azt kell mondanom, hogy az ő hozzáállása, hivatásszeretete indított arra, hogy én is a pedagóguspályát válasszam. Úgy éreztem, meg tudok felelni ennek az óriási kihívásnak. Az érettségi után – családi okok miatt – néhány évet dolgoztam a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtárban, majd ezt követően – munka mellett, ekkor már mint képesítés nélküli tanító -, elvégeztem a Budapesti Tanítóképző Főiskola pedagógia-könyvtár szakát.

Katával a szavalóversenyen

Eközben született meg két gyermekem, Judit és Péter, akik már mindketten családos felnőttek. Egy kislány és négy fiú boldog nagymamája vagyok. Mindig igyekeztem jó tanító lenni, minden tudásomat és a szívemet adni… Hogy sikerült-e, azt nem az én tisztem eldönteni, de úgy gondolom, hogy mindent megtettem ennek érdekében. Nagyon sok plusz feladat hárul ma a pedagógusokra, hiszen nem csak nevelni, oktatni kell az iskolában, hanem a gyerekek számára érdeklődésre számot tartó szabadidős tevékenységeket és táborokat is kell szervezni. Természetesen mindezekből kivettem a részem, de a tanításon kívül az én konkrét feladatom az iskolai könyvtár és a színjátszó szakkör vezetése volt. Szeretek a gyerekek között lenni – őszintébb és igazságosabb „világ”, mint a felnőtteké. Szívesen voltam és vagyok velük tanítási órán kívül is, de a legnagyobb szerelem mégis a színjátszó csoport lett.

Az Óz című előadásunk

Mikor kezdtél el verseket írni? Hol voltak olvashatók első írásaid?

Valószínűleg „későn érő típus” vagyok, mert mindaz a tevékenység, ami a munkámon kívül boldoggá tesz, kissé későn jött az életemben. Persze az is lehet, hogy mindennek most jött el az ideje. Verseket mindössze kb. másfél éve írok, s az ok is sokszor elhangzik: az életem mélyponjáról segített visszatérni. Nyilván valahol bennem lehetett ez a lelkem mélyén, de kellett hozzá egy rendkívüli helyzet, amely előhozta. Valójában a közvetlen ok, illetve az indíttatás Édesanyám egy volt tanítványának köszönhető, aki megtalált engem a Facebook-on és meghívott a művészeti csoportjába, amelynek amatőr festők és költők a tagjai. A versek olvasása közben született meg a döntés, hogy megpróbálkozom vele én is. Így történt. Azóta számtalan verset és néhány rövid prózát is írtam, tagja vagyok több verses csoportnak is, valamint a poet. hu irodalmi közösségbe is küldtem verseket. Egy vecsési ismerősömnek köszönhetően néhány versem megjelent már a KLÁRIS IRODALMI MAGAZIN hasábjain. Van a Facebook-on egy önálló, verses oldalam, de ezeken kívül máshol nem publikáltam még.

Kik a kedvenc költőid, íróid? Van-e avagy volt-e segítőd, vagy példaképed a mai költők közül?

Ady Endre, József Attila, Szabó Lőrinc, Reményik Sándor, Tóth Árpád, Dsida Jenő, Várnai Zseni, Szabó Magda… és még sorolhatnám, ők a favoritok. Az utóbbi időben rengeteg verset olvasok, és autodidakta módon igyekszem fejleszteni, illetve pótolni a verstannal kapcsolatos ismereteimet is. A csopor
tok által sok amatőr költővel állok kapcsolatban, igyekszem nem másolni, de tanulni tőlük. Nagyon szeretem Mészáros László, Dvorák Etela, Hajdú Sára, Gősi Vali, Pilla SM, Mezei István, Nicholas Lawrence verseit. Konkrét segítségem nem volt, illetve a kezdeti időkben egy rövid ideig igen, egy irodalommal foglalkozó barátom tanácsaival támogatott. Legnagyobb segítségeim a gondolataim, a szókincsem és a szívem.

Tündér Lala a színjátszósokkal

Melyik irodalmi vagy művészeti csoportnak vagy tagja? Melyik online csoportosulásban jelennek meg írásaid? Mit jelent számodra egy-egy vers megfogalmazása, leírása, majd a nagyközönség elé tárása? Van-e még valamilyen művészeti ág, amelyben jeleskedsz?
 

Az idők során igen sok Facebook csoport hívott tagjai sorába, már felsorolni is nehéz lenne. Mint említettem, a poet-on jelenek meg időnként, de ma már egyre ritkábban. Még dolgozom, így a szabadidőm korlátozott, nem győzök mindenhol megfelelni. Kaptam többször felkérést az ÉLŐ KÖLTŐK KÖNYVKLUBBÓL is, de egyelőre úgy érzem, munka mellett nehéz lenne teljes erőbedobással részt vállalni az ottani tevékenységekből.

A versírás számomra az évtizedek alatt elfojtott gondolatok felszabadítása, a csendes, „elbújó” de tartalmas magány, gyógyír a léleknek és játék a szó legnemesebb értelmében. Ritkán írok verset, ha nem önszántamból, hanem kérésre teszem. Akkor írok, ha van mondandóm bármiről, életről, érzésről, képről, zenéről, a természetről. Így a versírás nekem könnyebbülést jelent s nem görcsös akarást. Természetesen felemelő érzés, amikor az ember azt tapasztalja, hogy valamit sikerült úgy megfogalmazni, hogy az elért mások lelkéhez is, hiszen az írás, bár magányos tevékenység, eredménye „közkincs”, ami valójában azért is születik, hogy megoszthassuk másokkal. Nagyon érdekel a képzőművészet, igen sok festő, grafikus barátom van. Mindig is szerettem rajzolni, festeni, de az iskolai tanulmányokon kívül komolyabban még nem foglalkoztam vele. Most szeretném pótolni ezt a régi vágyamat, hamarosan komolyabban is beleásom magam a képzőművészeti tanulmányokba.

 

Kiállításon

Ágikám, jelent-e meg könyved, vagy szeretnéd-e verseidet könyv formájában eljuttatni az olvasókhoz?
 
Én nem vagyok költő és még csak rövid ideje írok. Sok ismeretet kell felújítanom és pótolnom a verstannal kapcsolatban. Úgy gondolom, még tanulnom, fejlődnöm kell, eddig nem foglalkoztatott a könyvkiadás lehetősége. Egy önálló kötet nyomdába szerkesztése talán még várhat egy kicsit. Ennek ellenére hamarosan nyilvánosságra kerül egy kiadvány, amely egy Németországban élő magyar grafikus barátom, Melinda Barwanietz Bezerédy kezdeményezésére és jóvoltából valósul meg, és kerül hamarosan az érdeklődők elé.
 
Milyen álmaid vannak, amelyeket szeretnél még valóra váltani?

Nincsenek már világot megváltó álmaim. A családi életben, a munkámban, a városomban, anyaként, pedagógusként és városi polgárként is sok mindent tettem, amit rám szabott az élet, vagy amit önként vállaltam. Igyekeztem a legjobb tudásomat és emberségemet adni. Mindig mindent és mindenkit előbbre helyeztem, mint saját magamat. Nem kényszerített erre senki, ez saját elhatározásom volt, és sokszor jutalmazott az élet ezért boldog pillanatokkal.

Most azonban szeretnék már egy kicsit a „sorom elején” állni és olyan dolgokkal is foglalkozni, amelyre eddig nem adott lehetőséget az élet. Ha egészségem engedi,- ahogy azt már említettem is – szeretnék megtanulni rajzolni, festeni. Éppen most iratkoztam be egy jobb agyféltekés rajztanfolyamra. Folytatom a versírást és a családommal való törődés mellett végre „élek” magamnak is. Még pár munkában töltött évem van, szeretnék majd tartalmas, békés nyugdíjas éveket, erre készülök most.

Ágikám, a magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok számodra erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet. Kívánom, hogy minden álmod és vágyad váljon valóra. Írjál még nagyon sok szép verset, hozzál még több ragyogást szürke hétköznapjainkba, mert amikor verseidet olvasom, azok nekem ünnepnapok.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

2014. május 7.

AMÍG ÉG…

Lámpást gyújtott lelkemben Anyám,
hogy fényben ne legyen hiányom –
ha kívülem borongós is minden,
bennem tisztán ragyogjon napvilágom.
Gyúljanak szememben szelíd lángok –
szórjam szerteszéjjel magam körül -,
tudjam, szeretet szikrája él bennem
s míg izzik, nem leszek egyedül.

VERS

Mikor gondolat ébred
a testeden belül,
szobád meghitt magánya
tarka rímeket szül,
ha virágot bont a szó –
száz illattal tele –
s a virágnak lelkedben
sarjadt a gyökere,
mikor szirmot bont bimbaja
s két marokkal hinted,
tudd, te odaadtad
legszebb földi kincsed…
 

VALLOMÁS /…a végtelen szeretetről…/

Szeretlek,…így egyszerűen,
díszlet és sallangok nélkül,
tisztán és lélek-mélyen
s oly természetesen,
ahogy derengő hajnalon
felragyog az arany Nap az égen.
 
Szeretlek,…így egyszerűen,
testemmel s lelkemmel,
boldog s fájó önmagammal,
várlak lélekbéklyók nélkül,
hívlak mindenemmel,
kiáltó csenddel, néma szavammal.
 
Szeretlek,…így egyszerűen,
tűröm választott magányom,
míg az éj ezerszer körbeér
s boldog vagyok, ha érkezel:
ha a szabadság vándora
hosszú útjáról újra visszatér.
 
Szeretlek,…így egyszerűen.
Ha kérsz, én mindenem,
ég-föld boldogságom adom,
hogy mosolyogva ébredj
s a
karj látni, ha majd megint
kopogtatsz egy téli hajnalon.
 
Szeretlek,…így egyszerűen,
nem sóvárgó vággyal
s már nem kínzó szerelemmel…
Úgy szeretlek, aki vagyok, –
ahogy ölelhet életével
egy asszony, a nő, az ember.

CSAK HULLJ…

Hullj, csak hullj rám, csendes eső,
mosd le pilláim s fáradt arcomat!
Simogasd lágyan redős homlokom,
letörölve róla sok, kínzó harcomat!
Segíts elfeledni a rossz emlékeket,
játssz fülemnek zengő muzsikát:
hadd halljam tisztító cseppjeidnek
csilingelő-dúdoló, halk szavát!
Mire elszállnak a zord, sötét felhők,
s látom felragyogni a szikrázó Napot,
megnyugodva, boldogan várom újra,
a reményt hozó, ábrándos holnapot…
 

GYÖKEREIM

Én csak azt tudom,
hogy múlttól tépázott ősgyökereim
hogy kapaszkodnak
az egykor haláltól borzongó,
talpalatnyi földbe,
hogy szívják magukba
mélyből áradó, áldott nedveit
s létük táplálékául
hogy fogadják testéből sarjadó,
éltető kincseit.
Én csak azt tudom,
hogy akar óvni engem,
ki belőle s általa létezem,
s bár nemzedékek bűneit hordozza vállán ,
ölelve őrzi életem.
Én csak azt tudom –
bár nem könnyű itt élni –
évszázadok bűnporát nyeljük még annyian –
közös jövőnktől van mit remélni:
az erős kézfogásnak rettentő súlya van.
Én csak azt tudom,
menekülni képtelenség, maradni fájdalom,
de szülőföldem vállalt engem
s én földemet minden kínjával vállalom.
 

UTAZÁS

A Dunántúl ölén pihen a hely,
hol jólesik nekem a csend,
ahol minden apró kis fűszál
kéklő nyugalmat teremt.
 
Ha “nemtűröm” világból jövök –
itt emberkéz nem épít gátat
s nem szabhat határt senki
a fénylő lélekboldogságnak.
 
Hol hullámon csillan az emlék,
fent felhődalt dúdolnak a fák
és ezüstre forduló hajjal is
átélhető a féltett ifjúság.
 
Oly különösen, szép világ ez,
hol vízcseppből sarjad az öröm,
nád-zugból üzen a szerelem,
szél-dallam dúdolja – köszönöm.
 
A Nap is fényesebben ragyog,
mikor száműzi a felleget a szél,
ezernyi fény rajzol csillagsugarat,
ha nem sző a vízre takarót a tél.
 
Van a Dunántúlon egy “tenger”,
hová most újra elmegyek
s szívemben hozom majd vissza
a forrásként feltörő emlékeket…
 
ELLENTÉTEK

Valami vörösen izzó borzongás,
valami mérhetetlen nyugalom,
lelkemben hangzó, kínzó kétely
s teremtő, ringató csend a tavon.
 
Valami megválaszolatlan kérdés,
valami lélekölelő, virágzó remény,
mit a túlsó part kék hegyei mögül
röpít felém a zizegő, őszi szél.
 
Valami, ami most éppen múlik,
valami, ami éled a halott helyett,
minden, ami gyötör, fáj legbelül
s gyógyír, mi ápolja a vérző sebet.
 
Mindent magában hordoz az ősz:
jajkiáltásokat, nyugvó csendeket
s mire új rügy fakad a tavaszi ágon,
az elmúlás előre engedi az Életet.
 

IMÁM…

Én a magam módján imádkozom;
Különös ima az enyém:
lelkemben zene, rímekben költemény.
Az ég velem van és minden csillagok –
a szó vezet – s tudom, egyszer
megírom a legszebb dallamot…


Hozzászólások