Irodalmi délután Budapesten az Élhető Világ Irodalmi Körben, ahol ismét átadhattam „örökségem” – a szó erejét és a szív melegét – A Bán-völgye természeti szépségének apró rezdüléseit, az ott élő emberek gondjait, örömeit, a gyermekek vidám kacaját, a hit erejét adtam át írásaim közvetítésével 2019. szeptember 17-én Budapesten a Fáklya Klubban.

Egy megtisztelő bemutatkozási lehetőséget ajánlott föl számomra dr. Györgypál Katalin, a Kláris irodalmi-kulturális folyóirat alapító-főszerkesztője az Élhető Világ Irodalmi Kör szeptemberi összejövetele alkalmából. A Kláris folyóiratnak rendszeres olvasója, szerzője vagyok. Örömmel fogadtam a performansz lehetőségét. A színes műsort az én félórás irodalmi előadásom nyitotta meg.

Négy verseskötetem ürügyén találkoztam az értő közönséggel, művészbarátokkal. Köteteimből válogatva felvillantottam költészetem egy-egy szeletét. Beszéltem az ihlet, a tűnődés perceiről, a csend üzenetéről, amikor is megszületik lelkem zenéje. Így utaltam három kötetem – Tűnődés – A csend hangjai – Lelkünk zenéje – címére. Ezt követően csokorba szedtem gyermekverseimet. Gyermektükör kötetem válogatásai az öröm, a játék húrjait pengették meg.

  

Bemutatkozásom után Tárkányi Imre író vidám, aktuális témát feldolgozó jelenetét adta elő Balázs Judit színművész, Szőllősi Dávid költő, műfordító és maga a szerző: Tárkányi Imre. Az irodalmi délután a Kláris szerzőinek előadásával folytatódott. Sokan osztották meg gondolataikat, szebbnél szebb írásaikat. Észrevétlenül röppent el a két óra, hiszen csak a lélek nyelvére figyeltünk.

Köszönet a Kláris főszerkesztőjének, dr. Györgypál Katalinnak és a „csend hangjait” befogadó, műértő közönségnek. Élményt jelentett számomra a közös „tűnődés”, miként a vendégkönyvembe írt üzenetek is, hogy csak az egyiket idézzem: „ Gyönyörű lélekmorzsákat vihetünk haza. Ha ezekből épül fel a lelked, akkor ez csoda kategória.”

Kell-e ettől nagyobb ajándék, szebb visszajelzés?
Köszönöm.
Hiszem, senki sem távozott üres szívvel, fakó lélekkel.

 

Orosz Margit: Örökség

A Bán-patak tükrébe nézek,
Mely halkan ringatja a jelent.
Múlt és jövő közt élő fűzfa
A hajnali fényben mereng.

Partjait a nyújtózkodó híd,
Mint hűséges társ összeköti,
S bizalmunk keskeny pallóját
Sötét vihar remegteti.

Dióhéj-csónak süllyedőben?
Messze a part, és nem látható?
Mégis – üzenni kíván nekünk
Olajág, zölden pompázó.

Üzen, mint gyökér a fának,
Mint jövőnek üzen a jelen:
Ami benned egyszerre mozdul,
Bán-patak hulláma – időtlen.

Így nézlek évtizedek óta,
Mint minden anya gyermekét,
Kit ez a föld dajkált, ringatott
Remegve viszi át örökét.

A Bán-patak tükrébe nézek,
Mely halkan ringatja a jelent.
Odvas fűzfák törzsöke élhet
még röptető jövendőt?

 

Máté Istvánné Orosz Margit

Pedagógus, költő

 

Hozzászólások