Időben egymástól távoli, szellemiségükben mégis párbeszédképes zeneművekkel képez hidakat korok és emberek között az ARCUS TEMPORUM XII Pannonhalmi Művészeti Fesztivál augusztus 26. és 28. között.

arcus temporum3

 

A monostor védőszentje, Szent Márton 1700 éve született. A pannonhalmi bencés monostort 1020 éve alapították. Szent Márton emlékévének mottóját ezért idén átvette a művészeti fesztivál is: „Közösségben vagyunk”.  A fesztivál programja hagyományaihoz híven ismét íveket és kapcsolatokat szeretne teremteni. Közösségbe kerül egymással és Pannonhalmával két régi „harcostárs” zenész, Keller András és Rácz Zoltán, mint a fesztivál művészeti vezetői.

Közösségre lép egymással egy klasszikus zeneszerző a múltból, Joseph Haydn, valamint hat zeneszerző a jelenből: a kilencvenedik születésnapját ünneplő Kurtág György, a kilencven éve született Morton Feldman, a nyolcvanéves Steve Reich, a tíz évvel ezelőtt elhunyt Ligeti György, valamint Olivier Messiaen és David Lang.

arcus temporum1
Az idei évben a vendéglátó bencés közösség a zene befogadásán túl – a fesztivál hagyományait megtartva, ugyanakkor némileg változtatva is azokon – egyéb közösségteremtő alkalmakra összpontosít: a fesztiválozókat a kiállítás, az imádság és a spiritualitás nagy témáiban újabb és újabb találkozásokra hívják. Önmagunkat és a másikat keresve bejárhatjuk a labirintust, követhetjük Szent Márton nyomát Szent Márton monostorában, elmélyedhetünk a pannonhalmi bazilika középkori és posztmodern szimbólumrendszerében. És részt vehetünk a bencés szerzetesi közösség liturgikus alkalmain is: vesperás, vigília, laudes, konventmise. Még az is lehet, hogy éppen a spiritualitás lesz az a szó, amely a témákat és közösségeket összefűzi ebben az évben.

A hat nagy koncertnek ismét a főapátság reprezentatív kulturális terei adnak helyet. A nyitókoncert keretében Joseph Haydn A teremtés című oratóriuma a mostanra teljesen felújított bazilikában szólal meg. A fesztivál történetében első ízben a beteljesedést szimbolizáló, építészetileg üres keleti szentélyben bibliai-egyházi tematikájú oratóriumot adnak elő. Ugyanebben a térben kerül sor egy egyedülálló zenei alkalomra a fesztivál zárónapján: Ligeti György tizenhat szólamú kórusra írt Lux Aeterna című darabja a liturgia kontextusában, a szerzetesközösség hagyományos gregorián napközi imaóráját követően csendül fel.

arcus temporum2

A bazilika mellett koncerthelyszínként jelenik meg a Boldogasszony-kápolna (Kurtág, Haydn és ütős-vokális zene), valamint a Szent Márton-év keretében kialakított multifunkcionális koncertterem. Utóbbi a kamarazene európai viszonylatban is kiemelkedő előadótermének címére tarthat igényt, és most debütál a műértő közönség előtt. A koncertsorozat kiegészül egy éjszakai előadással, amelynek keretében egymásra hangolódik Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla, hogy közös improvizációban keressék az utakat a régi és az új mesterek művei között.

Megfigyeltem magamon, hogy valahányszor Pannonhalma felé közeledem, már jóval azelőtt, hogy meglátnám az apátságot, befejezem a telefonálást az autóban, elzárom a rádiót, tovatűnnek a gondolatok: csend lesz. Nem igazi csend, mert hallani a kerékzajt, érezni a szívverést, és nem tudom irányítani a gondolataimat. Ösztönösen készülődöm: Pannonhalmán mindenki másként találkozik önmagával. Felemelő érzés belépni egy olyan térbe és közösségbe, ahol kinyílik a szívünk, a szellemünk; ahol máshogyan látunk, hallunk, hallgatunk.” (Keller András)

arcus temporum4

A kultúra olyan dolog, amelyet nem birtokolhatunk. Nem sajátítható ki, nem meríthető ki teljesen. Csak alázatosan közelíteni lehet hozzá. Belemerülni, küzdeni vele. Éppen olyan, mint Isten igéje, amelyet a szerzetesközösség – az egyház – naponta ötször hallgat. Az Ige nem birtokolható, nem meríthető ki egészen. Mindannyian csak hallgatói vagyunk, küzdelemben a megértésért. Még akkor is, ha valaha azt gondoltuk, hogy a hatalmunkban van. Szóval a kultúrához közelítő ember és az Igéhez közelítő ember harcostárs, akik ugyanúgy küzdenek a megértésért. Fej-fej mellett, vagy inkább vállvetve. Másfelől az egyház a zsinat óta azt is tanulgatja, hogy a kultúrára figyelve jobban megérti az Isten igéjét is. A kortárs kultúra képes olyan kulcsot adni, amelyet megértve az Ige is jobban feltárul.” (Dejcsics Konrád OSB)

Kísérőprogramok és további információ: www.arcustemporum.com

Hozzászólások