Könyvajánló! Kellemes esti olvasmányt ajánlok Olvasóink figyelmébe, különösen a finom humor kedvelői fogják örömmel forgatni. Anti Saar: Így mennek nálunk a dolgok című regényét Patat Bence fordította, Alvar Jaakson illusztrálta. A Cser Kiadó 2018-ban adta ki. Ezzel a vidám gyermekkönyvvel Anti Saar fiatal észt író szerez örömet és kellemes perceket, órákat az igényes olvasóknak.

Anti Saar író

Anti Saar 1998-ban érettségizett a Hugo Treffner Gimnáziumban. Egyetemi tanulmányokat 2000-től 2005-ig a Tartu Egyetemen folytatott, ahol szemiotikát (jeltant, jeltudományt) tanult. Közben folyamatosan írt, publikált, francia nyelvből fordított. Többször felfigyelt munkájára az Észt Kulturális Alapítvány, és díjakra jelölte. 2013-ban kapta meg a Központi Irodalmi Díjat a fent említett könyvre különleges gyermekkönyv kategóriában. Azóta ez a mű több nyelven is megjelent. Magyarra Patat Bence fordította, 2018-ban a Cser Kiadónál látott napvilágot. Az irodalmi munkásság mellett 2014-ben céget alapított, ez a cég mechanikus , golyós játékgépeket gyárt.

A könyv témája egy átlagos, kétgyerekes család élete, ami olyan nagyon hasonlít minden más, hasonló szerkezetű hétköznapi családéhoz. A család nevében a főszereplő, Villu mesél. Ő narrátorként avat be minket a „familia” napirendjének történéseibe. Villu családja: Apa, Anya és kistestvére, Janek. Nagyszülők is vannak persze, de ők valahol messzebb élnek, így mi csak kevés információt tudunk meg róluk. Villu bőbeszédű gyerek, mindent elmesél. Például arról, hogyan költöztek megfelelőbb lakásba, honnan való az apukája és az anyukája. Mint minden kisgyerek, ő is éles megfigyelő: észreveszi, hogy míg ő futni tud nagyon gyorsan, addig a nagyija a kötőtűket kezeli villámgyorsan. Jánosnak hívják a kályhájukat, mert szinte az is családtag. Megtudjuk, hogy van egy kisöccse, Janek, aki „fél 3 éves”, és 14 fejezeten át követhetjük nyomon, hogyan élnek, hogyan ünnepelnek, mivel telnek a hétköznapjaik.

Alvar Jaakson egyik rajza a kötetből

A családdal reggelizhetünk, vacsorázhatunk, ha úgy tartja kedvünk. Az óvodába vivő úton is Villu szemével látjuk a dolgokat. Azt is megtudjuk tőle, hogy ha otthon is maradnak, milyen történeteket mesélnek esténként, és milyen félelmet keltő „mesékkel” ijesztgetik egymást. Ha a kisgyermekes olvasók szeretnének magukra ismerni, idézzék fel Villu szüleinek a Párizsban töltött évfordulójuk humoros történetét. Persze itt sem kell a szomszédba menni egy kis veszekedésért. Az okok itt is, akár nálunk, apróságok: széthagyott hajtű, ami megszúrja a kanapéra ülőt, vagy meglazuló csavarok, amik elengedik a fűszerpolcot, s minden becses fűszer leömlik a gáztűzhely mögé. Olvashatunk elveszésről, fociról és vendégvárásról, kisebb „testvérháborúról”…

A második fejezetben Villu megosztja velünk a megfigyelését a férfiak, a nők és a gyermekek olvasásáról: ki milyen témát szeret leginkább, – a nők a színes magazinokat, – s rácsodálkozik arra, mekkora nagy dolog a hangos, folyamatos olvasás.
„…amikor hangosan olvasnak, nem külön-külön ejtik ki a betűket,hanem egész szavakat mondanak ki, mintha régi barátaikat üdvözölnék.”

Elmosolyodunk azon, hogy a kis főhős mennyire megküzdött az “R” hanggal: előbb tudta leírni, mint tisztán kiejteni. Az is bájos elem, hogy a „J” betű „fordítva akar kijönni a tollamból.” Talán sokunknak felidéződik Móra Ferenc: Kincskereső kisködmön című művének kisfiú szereplője, aki az ablak jégvirágai közé fordítva kanyarította az “S” betűt.

Villu szeret ábrándokat szőni, s ezeket megosztja velünk:
“Ó, bárcsak ilyen lenne az életben is: ha esik az eső, rajzolsz magadnak egy esernyőt.
Ha szánkózni akarsz, havat rajzolsz a fűre ….
Vagy ha egy kishúgot vagy kisöcsit szeretnél, vedd elő a filctollat, és rajzolj magadnak.
Nővért vagy bátyot szeretnél? Nem gond: rajzolj nagyobbat.
Klassz belegondolni, nem? Mindent megkaphatnál, ami csak a szíved vágya!”
Naiv és felnőttes egyszerre: azt írja a feledékenységről – ami köztudottan minden felnőttet bosszant -, hogy az jó dolog, mert nem válik unalmassá az élet: ismét rácsodálkozhatunk egy korábban elolvasott könyvre vagy filmre.
Másik megállapítása is helytálló: a felnőtteknek nagyon hamar elfogy a türelmük…
“Milyen jó, ha van anyukánk és apukánk, akik segítenek, ha baj van!”
Villu őszinte ragaszkodása, a gyermek erős kötődése a szülőkhöz, az óvásra-védelemre való örök gyermeki vágy kicsendülése szól hozzánk a kisfiú szinte sóhajként értelmezhető mondatából…

Felnőttes bölcsessége elgondolkodtató. Ezt mondja a veszekedésről: „ …előbb vagy utóbb rájön valaki, hogy valami butaságot csinált, vagy igazságtalan volt valakivel szemben, és elnézést kér. A többiek pedig megbocsátanak neki.” Ilyen egyszerű!
Élvezhetjük Villu mesélő kedvét akkor is, amikor Oljával, a szomszéd kislánnyal „Vészhelyzetet” játszanak, s Janeket és Eugene bácsit nevezik ki „kémnek.”
A kisgyerekes családok szinte napi allergikus problémája a zökkenőmentes esti lefektetés. Erről is nagyon őszintén, a külső megfigyelő szemével nyilatkozik Villu. „Természetesen” igazságtalannak találja, hogy a felnőttek szabják meg az esti lefekvés időpontját, s bevallja, hogy az ágyában esténként, alvás előtt, sokat szokott még gondolkodni az úgynevezett „szódolgokon”.

Villu őszinte, s a „gyerekszáj” történetein keresztül néha „görbetükör” elé állítja a felnőtteket, akik mosolyogva és röstelkedve ismerik be: egyszer-egyszer igaza van ennek a lurkónak. Bizony, a felnőttek is jócskán követnek el hibákat. Vidáman olvashatjuk a családjáról nagy átéléssel és empátiával leírt megfigyeléseit, s közreadhatjuk akár esti meseként is a gyermekeinknek, unokáinknak. Bizonyos, hogy nagyon ismerősek lesznek a szituációk, s előhívják a családi legendárium erre rímelő sztorijait.

A kis epizódok sohasem didaktikusak, hanem az életből ellesett, plasztikus jelenségek, – ez is Anti Saar érdemének tekinthető. Stílusa élvezetes, szóhasználata színes, fordulatos. Humora, mint már mások is megállapították, Janikovszky Éváéval rokonítható. Jól felépített történet igényes nyelvezettel, ami nem gügyögős, bőven adagolja a helyzetekből adódó humort, s ez is az olvasás élvezetét növeli.

Az észt szöveget Patat Bence fordította magyarra. Sok múlik azon, ő hogyan gazdálkodik a magyar nyelvi fortélyokkal, érti-e, élvezi-e és birtokolja-e az észt író szórakoztató szándékát, s ezt hűen vissza tudja-e adni a fordításban. Ebben a műben sehol sem találkozunk nyelvi „bicebócasággal”. Otthonosan és hajlékonyan játszik a szavakkal. Mondatfűzései frissek, élvezetesek. Sejteni lehet, hogy ő is ismeri a kisgyerekes családi életet, s érzelmileg azonosul az olvasóval. Mindezt a jó magyar szöveg erősíti meg bennünk, hiszen eleinte eszünkbe sem jut, csak néhány speciális motívum után, hogy ez a történet nem magyar közegben játszódik. Bizonyára a skandinavisztikai ismeretek is, – amelyeket a fordító már egyetemista korában megtanult, – közrejátszanak abban, hogy az átültetés észt nyelvről a magyarra ilyen könnyed stílusú.

A kötet lapjain Alvar Jaakson illusztrációjával találkozunk. Ezek a bájos, szinte gyerekes rajzok kiegészítik a szöveget, humorosak, erősítik a szóbeli hatást, vizuálisan alátámasztják a szöveget, fantáziánkat az egyszerűségükkel is beindítják. Olyanok, hogy akár Villu is készíthette volna, de legalább is az elképzelése valami ilyesmi lett volna. Ez az illusztrálás megfelel egy jó gyerekkönyv kívánalmainak.

Kinek ajánlanám ezt a könyvet? Gyermeklelkű felnőtteknek, családalapítás gondolatával barátkozó pároknak, kisgyermekes szülőknek, nagyszülőknek… Üdítő olvasmány, esti élet-mese folytatásokban, kedves ajándék. Szerezzünk kellemes, derűs órákat magunknak és szeretteinknek!

 

Farkas Ferencné Pásztor Ilona

 

 

Hozzászólások