Az alvászavar ma már szinte népbetegség, amit az óraátállítás még inkább tetéz. Gyuri bácsi szerint a gyógynövények mellett a kevesebb idegeskedés és az elektromos eszközök kikapcsolása segíthet a legtöbbet. Nézzük, milyen teákat ajánl a bükki füvesember rossz alvóknak.

Gyuri bácsi még soha életében nem aludt rosszul.

„Mindig is szerettem aludni. Figyelek arra, hogy a napi 9 óra alvás meglegyen. Este 9-kor fekszem, mert úgy tudom, hogy az éjfél előtti alvás pihentetőbb, és reggel 6 órakor kelek” – mondja az ország füvesembere, és hozzáteszi, hogy régen korántsem volt ennyi probléma az alvással. Szerinte ennek az lehet az oka, hogy őseinket kevesebb idegi hatás érte, s hogy sokkal több fizikai munkát végeztek.

Bárhogyan is legyen, az biztos, hogy napjainkban egyre több a rosszul alvó ember, ezért az alvásbetegségek is nagyobb figyelmet kapnak. Az Alvás Világnapján márciusban megtartott budapesti konferencián például elhangzott, hogy ma már több mint 200-féle alvásbetegséget tartanak számon.

A népgyógyászat szerencsére már évszázadok óta ismer olyan gyógyfüveket, amelyekkel az idegességet (ma már stressznek hívjuk), és az álmatlanságot is kielégítően tudja kezelni, nézzük, melyek azok.

Gyógynövények alvásproblémákra

Gyuri bácsi elsősorban a nyugtató hatású gyógynövényeket ajánlja a különféle alvászavarokra. Általános javallata, hogy a gyengébb hatású gyógynövényből készült teát délelőtt, az erősebbet lefekvés előtt fogyasszuk el.

  • A legenyhébb nyugtató-altatószer a citromfű, ezt akár kismamák is fogyaszthatják. Hatása enyhe, kíméletes. Érdemes délelőtt inni egy csészével, és ha nem súlyos alvászavarral van dolgunk, akkor este a második csészével. Ugyanilyen jó, kíméletes hatása lehet a levendulából készült teának is.
  • A macskagyökér nagyon kellemetlen illatú és ízű növény, ám a belőle készült gyógytea meglepő módon finom. Ez a növény a macskákra delejes hatással bír – innen a népies elnevezése. Latin neve viszont (Valeriana officinalis) arra utal, hogy a gyógyszeriparnak is kedvelt alapanyaga, hiszen a hasonló nevű, népszerű nyugtatót a macskagyökér hatóanyagának szintetizálásával fejlesztették ki. Alvásproblémákra ez az egyik legjobb gyógynövényünk. Nemhiába alkalmazza Gyuri bácsi a külön az álmatlanságban szenvedőknek kifejlesztett Macskagyökeres teakeverékében is. Ezt a teát stresszes élethelyzetekben kúraszerűen is lehet fogyasztani. Lefekvés előtt félórával kell meginni egy csészével, és itt is figyeljünk arra, hogy egyéb altatószerekkel együtt ne alkalmazzuk.
  • Az orbáncfüvet szintén hangulatjavító, stresszoldó szerként használják, de a nyugodt alváshoz is hozzásegít. Az orbáncfű 2019-ben az év gyógynövénye lett, nyilván nem véletlenül, hiszen manapság talán a legnagyobb megbetegítő tényező a stressz. Megfelelő dózisban akár az ingadozó kedélyállapotot és a depressziót is képes kordában tartani. Fontos tudni, hogy 6 hét után szünetet kell tartani a fogyasztásában. Egyéb hangulatjavító szerek hatását befolyásolhatja, ezért együttes alkalmazásukról mindenképpen egyeztessünk orvosunkkal.
  • Gondolná, hogy a sör legfontosabb alapanyaga, a komló is nyugtató, altató hatással bír? Anekdoták szerint a komlót betakarító munkások rendre elszunyókáltak a komló szárítása, feldolgozása közben. A fitoterápiában a komlótobozt használják – elsősorban teakeverékekben.

Szabó Gyuri bácsi, a legendás bükki füvesember neve összeforrt a gyógynövényes gyógyítással. A Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett bükkszentkereszti természetgyógyász tudását lányának, Lopes-Szabó Zsuzsának adta át, aki gyakorlott fitoterapeutaként viszi tovább a hagyományokat és vezeti a családi vállalkozást.

Az ellenőrzött minőségű gyógynövényekből, egyedi receptúra alapján készülő Györgytea termékek 63 darabos szortimentjében az egyedi-, a keverék-, és az élvezeti teák mellett megtalálhatók a gyógynövénykivonatok, a Babaváró csomag, ahogy az ismeretterjesztő könyvek, naptárak is. A cukorbetegség kezelésére összeállított Diabess teakeveréket 1999-ben a Magyar Szabadalmi Hivatal is bejegyezte, később az Országos Gyógyszerészeti Intézet „Diabess-Györgytea” néven gyógyhatású növényi készítményként törzskönyvezte.

A cég nagy hangsúlyt fektet a hagyományápolásra és az ismeretterjesztésre. A vezetett gyógynövényes túrákon és a Bükkszentkereszti Gyógynövénynapokon évente több ezren fordulnak meg, de az érdeklődés online térben is töretlen: a gyorgytea.hu és a diabess.hu évi látogatószáma meghaladja az 1,1 milliót, és az ingyenes Györgytea mobilapplikáció is több mint 56.000 felhasználóval büszkélkedhet.

 

Forrás: Simon Izabella / sajtóreferens

 

Hozzászólások