Az 1922-ben született neves költőnő, Nemes Nagy Ágnes negyed százada, 1991. augusztus 23-án halt meg: 69 évesen olyan irodalmi életművet hagyva hátra, amely – modernsége mellett – immáron klasszikussá tette őt.

 

nemesnagyagnes1

 

Férje, az író/irodalmár Lengyel Balázs szerint: Nemes Nagy Ágnes „hangja nemcsak kedvenc szavaiból, kimunkált motívumaiból, gondolatmenetének szenvedélyes lendületéből, jellegzetes ugrásaiból áll egybe, hanem abból a zenei dikcióból is, amelyben mindez jelentkezik. Merész, gyakran meghökkentően párosított szavai hangzati harmóniájából, verssorai lejtéséből, strófái zenei kompozíciójából, mellyel mintegy érzelmileg is sugározza azt, amit máskülönben sugalmazni akar.”

Maximálisan igazat adva az őt legközelebbről ismerő meglátásának, választottam példaként A formátlan című verset. Nemes Nagy Ágnes bevallása alapján: e hét sor „csak” 12 esztendő alatt állt avagy csiszolódott össze ilyenné:

A formátlan, a véghetetlen.
Belepusztulok, míg mondatomat
a végtelenből elrekesztem._
Homokkal egy vödörnyi óceánt
kerítek el a semmi ellen.
Ez a viszonylagos öröklét
ép ésszel elviselhetetlen.

Ezt olvasván, igazolva láthatjuk Nemes Nagy Ágnes egy interjúban tett kijelentését: „…Panelokkal építkezni az irodalomban nem lehet. Az újdonság élettani szükségesség. …”

 

nemesnagyagnes2

Nemes Nagy Ágnes szívesen szólt-vallott anyanyelvünkről. Tette mindezt prózában, korántsem elvontan. Ha effajta sorait olvassuk, talán hozzásegíthet, hogy az ő igenis magyar költészetét is megkedvelhessük. Az egészséges magyar nyelvről jó fél évszázada éppen a Magyar Nyelvőrben írta le, hogy „idegenkedik a fogalmi beszéd fakó középrétegeitől”. Elmondta róla a továbbiakban ezt is: „…Szereti a rövid mondatot /…/, s van benne bizonyos irtózás a fölös kötőszótól, ugyanakkor a legbonyolultabb körmondatot is megépíti a maga ciklopszi kő-kőre rakásával. Az absztraktot, ahol lehet, konkrétummal mondja, de ha nincs más menekvés: bátran szökik fel az elvonás magasaiba. …”

És nagy szerencsénkre, szintén prózában írott vallomásában tárja elénk A magyar nyelv dicséreté-t is: „…Szeretem a magyar nyelvet. Amikor ezt leírom, nem riaszt meg Gide intelme, amit olvasóinak címzett: Örülök, ha értenek, de könyörgök, ne értsenek meg olyan gyorsan.  ̶  Nem értettem meg túlságosan gyorsan az anyanyelvemet. Valószínűleg ma sem értem eléggé. De szeretem, mint az élet feltételeit, szeretem nemfelejtő kamasz módra. S szeretném, ha mások is szeretnék.”

 

nemesnagyagnes3

 

Érdemes végezetül megidéznünk a műfordító Nemes Nagy Ágnest is: mégpedig Janus Pannonius Marcellóhoz című négysorosával:

Nem tagadom, Marcello, költő vagy te valóban,
Bár a hazád nyelvén zengi Múzsád a dalát.
Mindegy, jó verset mily nyelven írunk, madarunkat
dicsérjük, ha dalol, még ha nem is csalogány.

Igen, Nemes Nagy Ágnes a jó verseit magyar nyelven írta. Dicsérjük érte és igyekezzünk olvasni is őket. „Tanulni kell” őt magát is, amint ő is – egyik verse címével! – tanulta „a téli fákat” és mindhalálig alkotva-tanulta anyanyelvünket…

 

Holczer J. Pompiliusz

 

 

Hozzászólások