Éppen az azóta a Talita internetes női portálon megjelent Akadálymentes zarándoklat interjúm végére tettem pontot, amikor is meghívást kaptam erre az igen csak hasonló című rendezvényre – a „Mini” Akadálymentes utazás kiállításra.

Az OORI főigazgatója, Dr. Cserháti Péter bevezetője és az általa levetített diasorozat élményszerűen adta át azt az erőfeszítést, amellyel ő maga, családja s barátai tevőlegesen is szolgálják a sérült emberek szabadidős tevékenységének ügyét.

 

Majd a Motiváció Alapítvány létrehozója, Zalabai Péterné mesélt arról, hogy a személyes érintettség okán hogyan indult el egyáltalán az akadálymentes közlekedés kialakítása szép hazánkban. Hosszasan beszélt arról, hogy mennyire gyerekcipőben jár ez a téma a főváros és az ország közlekedésében, a sérült emberek nyaraltatásában és utaztatásában.

Az Utazom.com képviseletében Fajta Gábor kiutazási szervező kellően részletes információhalmazzal ajándékozott meg bennünket a mindenkori piaci áron elérhető hazai és külföldi akadálymentes utazás és nyaralás témakörében.

 

Bánlaki Szilvia, kerekesszékes utazásszervező a Skagerrak utazási iroda képviseletében “Akadálymentes turizmus” címmel tartott igazán sok lehetőséggel kecsegtető prezentációt. Egy online kérdőívet ajánlott a figyelmünkbe, melyen mozgássérült személyek utazási szokásairól lehet nyilatkozni. A kitöltés után ez alapján tud az iroda személyre szabott utazási ajánlatot tenni.  


Interjúalanyommal, Wilde Vikivel együtt néztük végig az előadásokat, utána pedig végiglátogattuk a kiállítók standjait is, ahol még akadálymentesített borkóstolóra és filmgyárlátogatásra is kaptunk meghívást. Viki el is határozta, hogy anyukáját meglepi a nyáron egy jó kis akadálymentes balatonozással.

S, hogy a szinronisztikus jelenségeknek ne legyen vége, az esti TV-műsorajánlatban a „Zuram” rátalált az Hasta la Vista! 
című belga filmdrámára, melyben éppen egy akadálymentes utazás részesei lehetünk három sérült fiatalember és egy őket kísérő saját kisbusszal rendelkező gondozónő főszereplésével.

„Lars, Philip és Josef, a három huszonéves jóbarát szereti a bort és a nőket. A nedűt megízlelték már, ám nővel még egyiküknek sem volt dolga, lévén mindhárman fogyatékosak: az egyik vak, a másik tolószékbe kényszerült, a harmadik pedig teljesen béna. A három srác elhatározza, hogy Spanyolországba utaznak, ahol a speciális bordélyban végre elveszíthetik a szüzességüket. A szüleiknek azt lódítják, hogy bortúrára mennek. Lars állapota rosszabbra fordul, ám titokban mégis nekivágnak a kalandnak. Egy zsémbes, túlsúlyos asszony kíséri őket.”


Antalffy Yvette

2014. június 26.

Hozzászólások