,,Én két vers közt meghalok, akár a fény,
és sötét árnyak csókolják néma szám.
Csak sodródom, mint a száraz falevél,”
(Fövényi Sándor)

Nagyon jó versekre figyeltem fel a neten. Olyan „szeretem”-versek. Vajon ki is az írója, kit takar a név? Rákerestem a Héttorony online magazin oldalán a költő bemutatkozására, amely igen rövid, de sokatmondó volt.

fovenyi3

Sándor, kérlek, mesélj az életedről! Beszélj először a szüleidről, a gyermekkorodról és az ifjúságodról!

Fövényi Sándor a nevem, 1961. február 26-án születtem Budapesten. Szüleim kétéves koromban elváltak. Máig is érthetetlen okból én apámhoz kerültem, míg nővérem az anyámhoz. Nagy hiba volt, mert szegény apám az alkoholt választotta helyettem. Hatvannyolcban meg is halt emiatt, és a nagyihoz kerültem, aki könyvtáros volt. 14 éves koromra elolvastam a könyvtár összes könyvét, nem csak a gyerekirodalmat, de a felnőtteknek szólót is. Mindemellett utcagyerek lettem, s aszerint is éltem.

fovenyi4

Hat hónapos koromban a nővéremmel

Milyen végzettséged van? Mi a polgári foglalkozásod? Van-e munkád?

Az általános iskolát Ráckevén jártam ki, majd a Bajáki Ferenc Szakközépiskolában tanultam tovább. Miután elvégeztem, jött a hadsereg, a házasság, a gyerek. Egyre messzebb került tőlem az írás, pedig mindig is vágytam rá. Valami furcsa ok miatt nagyon vonzódtam a vonatokhoz, hát elmentem masinisztának, és ezt a munkát 15 évig végeztem.

fovenyi5

10-12 éves koromban

Mikor jött az életedben az a pillanat, hogy úgy érezted, kicsordulnak belőled a szavak és versekké ölelkeznek? Mi történt ekkor veled? Aki ilyen jó verseket ír, az bizonyára megjárta már a poklot is.

2004-ben összetalálkoztunk: a Vers meg én. És elkezdtem megírni azt az óriási szomorúságot, ami egész életemben végigkísért. Lassan-lassan megírtam. 2008-ban a Magyar Íróakadémia Mesterkurzusát is elvégeztem, hogy a szakmai fogásokat megismerjem. Tóth Krisztina tanított.

fovenyi7

Hol jelentek meg első írásaid? Ki volt, aki felfigyelt tehetségedre?Ki biztatott, segített?

Az első két kötetemet magánkiadásban sikerült megjelentetnem: 2008-ban a Zokogó sínek, 2009-ben a Táncoló bohóc címűt. 2010-ben már az Accordia Kiadó segítségével jelent meg az Ahol a tornyok vannak című kötetem, majd 2011-ben az Amikor az éghez érsz című. 2013-ban megnyertem egy országos versírópályázatot, de nem jellemző rám, hogy benevezzek valahová, úgy értem, a szakma nehezen fogadja kissé dekadens verseimet. De az egyszerű emberek nagyon szeretik.

fovenyi6

Katonaként

Mit jelent számodra egy-egy vers megszületése? Megkönnyebbülés, öröm, boldogság, szenvedés vagy más egyéb?

Azt hiszem, hogy megkönnyebbülésről beszélhetünk, mert azt a sok negatív érzést kiadom magamból, amely bennem feltornyosult.

Hogyan lep meg az ihlet?

Tudod, – ahogy a legtöbb embernél – ez nálam is változó. A legkülönbözőbb helyen és időben jön egy-egy gondolat, amit vagy sikerül lejegyezni vagy nem. De hát ilyen a költők élete.

fovenyi8

Tudom, hogy ma sem könnyű a 7torony tagja közé bekerülni. Te már hét éve tagja vagy, még a megboldogult Verő László idejében kaptad ezt a megtiszteltetést. Mit jelent neked az, hogy itt mutathatod be a verseidet?

Természetesen a szívem mélyén büszke vagyok rá.

Ha jól tudom, nagyon sok versedet meg is zenésítették.

Úgy 5-6 éve egy felvidéki zenekar, a Gondola elkezdte megzenésíteni a verseimet, és minden versenyt megnyertek vele olyannyira, hogy a Magyar Televízióban is szerepeltünk. Két éve, hogy a Hitel magazinnal egymásra leltünk, ott szoktak megjelenni a verseim.

fovenyi2

Kérlek, mondj még valamit magadról, hiszen nagyon szűkszavú voltál!

Visszahúzódó ember vagyok egy kicsit, nehezen nyílok meg, de ha valakit megszeretek, az akkor szent dolog a számomra. Szigetbecsén lakom, 32 éve házasságban, van egy 31 éves fiam. A környezetem röhög rajtam, hogy öreg fejjel írásra adtam a fejem. József Attilát imádom, az első próbálkozásaimon nagyon érződik a hatása. Ő és Radnóti, Tóth Árpád a példaképeim. Talán belőlük gyúrtam egy negyediket, önmagam.

fovenyi1

Nagyon szépen köszönöm, hogy részünkre résnyire megnyitottad azt az ablakot, amelyen betekintve egy kicsit jobban megismerhettünk téged: a költőt, az EMBERT. A magam és a szerkesztőségünk nevében kívánok neked erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet!

Verseim
Ma még karácsony

Ma mintha szebbek lennének a zegzugos utcák,
és a Halleron meleg teát osztogat az est.
A félhomály egy ablakhoz szorítja homlokát,
halkan bekopog, boldog karácsonyt, Budapest.

Ma nincsenek viskó lelkek, csak cifra paloták,
mert néhány röpke percre Isten mindenhol lakik.
Lenn az aluljáróban, a lépcsők vánkosán
heverő vén csavargó kannás borról álmodik.

Az István kórház portáján gyűrött papírszalag,
valaki ráírta, meghalni csak holnap lehet.
Ma élni kell, hiszen ritka az olyan színdarab,
ahol fecniplakáton szívedé a főszerep.

Ma még a bérházak falain bűbájos mosoly,
pedig voltak, kik a fenyő illatáért öltek.
A Nagyvárad tér üres, kifosztott szaloncukor,
csak egy villamos hideg fényei csörömpölnek.

Ma éjjel végre enyémek az Üllői úti fák,
ujjaikra aggathatom mihaszna kincseim.
És hogy befedje a háztetők kormos abroszát,
hó hull az ég kötőtűágak ütötte résein.

Külvárosi nyár

Pincehideg dinnyét majszoló gyerek,
nyúlós aszfaltba beragadt cipő.
Jobb időket megélt úrinő, kezében cekkerek,
bennük bor és vécéöblítő.

Itt szoba-konyhára szűkült az élet,
szombaton csirkepörkölt nokedlival.
Sramlidal jutott eszébe Weisznének,
ring a segge, ahogy ingeket vasal.

Dudálnak, megjött a szódás,
boldogan felkacag pár másnapos gyomor.
Jézus szobor a kézben, este lottóhúzás,
még mindig “álmodik a nyomor”

Kovácsék húsz éve nem nyaraltak,
maradt a fülledt pesti pára.
A kurvák ára is egyre lejjebb ballag,
Vilmának két cigánylány a konkurenciája.

Régen a szerelem mellé vacsora járt,
a sarki kocsmában gulyásleves.
Eső szemez, mégis zihál a nyár,
monoton, akár egy karcos hanglemez.

Körúti ősz

Pasztellszínűvé kenődtek a fák,
fáradtabbak a kirakati fények.
A gőgös tekintetű próbababák
fiatalok, jól öltözöttek, szépek.

Semmitmondó plakátok alatt
a Corvin köznél cigarettázok.
Dunai párát tol a 4-es villamos.
Mehetnék. Maradok és várok, várok.

Esteledik. Szállingóznak már
a ringyók és a maradék levelek.
Szemközt hegedülni kezd egy koldus.,.
s a karcos dallam fölébreszti a szelet.

Fázom. Sétálok körbe-körbe, akár rab
a börtönudvaron, hátha felmelegszem.
Adyra gondolok, mert jól jönne egy-két
rőzsedal ebben a kurva hidegben.

Kiskabátban

Ezerkilencszázhatvannyolc
december huszonnegyedikén,
hátratolva a széket
felállt és lopva szétnézett apám.
(láttam rajta, mindent megértett)
Majd poharát a falhoz vágta,
(szerteszóródott szilánkja)
úgy ahogy volt kiskabátban,
mintha csupán a boltba menne,
csendben kiosont a kertbe
és megmosakodott a hóban.
(talán zavarta az élet szennye)
Aztán hurkot lógatott az almafaágra,
s a szürke köd vásznára lépve
nekivágott a messzeségnek.
Most itt állok kiskabátban
a szeptemberi égbolt alatt,
és várom, hogy a fa megsúgja:
Merre jár apám…

Ha nem

minek ez a tengés-lengés,
mikor akad borotva, kés, vonat,
melyek rendezhetnék sorsomat,
az egyik vonz, a másik taszít,
lehet, a félelem igazzá tanít,
mert így életem semmit sem ér,
akár a folyó: míg a tengerbe tér
cipel követ, dögöt, hullákat,
nincs holnap, s gyűlölöm a mákat,
meg kéne találnom a forrást,
amiben se örvény, se sanda sodrás,
csak kicsordul tisztán a sziklarésen,
egyre gyorsabban, mint a szívverésem,
és ha valahol kerekre mélyül,
ott csend lesz, s végre velem vénül
az örökké fortyogó dühödt vérem,
ha nem, száradjon borotván, késen, vonatkeréken.

Mert

hozzávénülök az éveimhez,
mert gyereknek lenni nem jó,
gyereknek lenni rossz,
mert apu mindig részeg,
és borfoltos a konyhaabrosz,
anyu meg nyitogatja a gázt,
hogy felrobbantja a házat,
és az iskolában a tanár néni
veszi nekem a ceruzákat,
hogy elrajzoljam magam,
messzire a földtől, nagy kék
űrhajókat csináljak felhőkből,
s úgy álmodjak, hogy közben ne sírjak,
örüljek minden színes papírnak,
melyekből majd sárkányt fabrikál
a szomszéd bácsi, sárkányt, mely
ma messze jár, még emlékét sem látni,
mert felnőttnek lenni rossz, nincs apa, anya,
és boromtól foltos a konyhaasztal abrosza.

Ha majd nem figyelnek rám

majd akkor alszom el, ha nem figyelnek rám,
míg apám a kertben szöszmötöl,
anyám palacsintát süt,
kinn az utcán néhány autó dudál,
az élet megy tovább, csak az ilyen együgyűt,
mint én, zavarja, hogy mindenütt
a fű zöld vászna, és napsugár gyomlálja
az avarból kibukkanó hóvirágokat,
csak a vonat, az az átkozott vonat,
a város peremén ne lenne,
de gondolj a kerekekre, a világ is gömbölyű,
gyönyörű akár a vérem, ha szikkad
a töltésoldalba kapaszkodó akácgyökéren.

egyre jobban unom a reggeli felkeléseket,
az éjjeliszekrényen tej, depresszáns drogok,
kivánszorgok a fürdőszobába,
szemeim még boldogok, fogat mosok,
rágyújtok az első cigarettámra, füstöt fújva
nézem a tükröt, még messze van a van,
és az arcomra kent borotvahabban
keskeny árkokat vájva,
könnyeim potyognak a porcelánra,
mennék utána, le a dögszagú ciszternákba,
andezit folyosók dübörgése rázza vállam.

ez így megy napról-napra, hétről-hétre,
még hányszor borul az est a kékre,
még hányszor bontanak édes rongyot a fák,
még hányszor látom rajtuk az őszi rozsdát,
és hányszor nézek a tükörbe, gyűlölve magam,
már századszor mosom fogam,
egyre dühödtebben szaggatva ínyem,
és a kagylóba köpött vízben
szavak, melyek az alkalom húsába ágyazódnak,
s lesznek gyöngyök szememre garas helyett,
ha egyszer majd nem figyelnek rám.

Az utolsó előadás

Elgurult fények, üres sorok,
a színpadon poros homály.
Vérbársony csend a karzaton,
egy kopott taps tenyérre vár.

Majd lágy zajok, hegedű matat,
és elsírja a-moll álmait.
Cyranó-vágy csókol falat,
néhány megsárgult jegy vivátozik.

A pénztárnál lehúzott függöny,
előtte álldogál az est.
Tanácstalan, majd bekopog,
mély zsebében aprót keres.

Kinn aludni készül a város,
fekete kabátot gombolt rá az éj.
Szikrákat cikkant a villamos,
ahogy fáradtan a remizbe ér.

Szél oson, s tolvaj eső,
már játszik az egész világ.
Az égi zsöllyére rácsúszik pár felhő,
Budapest, hát jó éjszakát.

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

Hozzászólások