A Vajdahunyadvár környéke egy vidám őszi napon különösen festői, épülete impozáns, mintha egy valódi kastélyba lépnénk be. Lépten-nyomon rácsodálkoztam az épület belsejének egy-egy részletére: a tágas termek, a pompás üvegablak, a falak színes ornamentikája csak segítette a játékra való ráhangolódást. A nyomozás az állandó kiállítások kulisszái között folyik: a termekben a borászathoz, erdészethez, szőlészethez és a mezőgazdaság történetéhez kapcsolódó tárgyak láthatók, valamint vadásztrófeák: agancsok és kitömött őzek, farkasok, rókák, egy hatalmas medve és bölény került a szemünk elé, a halászattal foglalkozó részen pedig egy óriási viza és tokhal nézett velünk farkasszemet.

A résztvevőktől is komoly közreműködést váró interaktív, játékos kiállítás két részből áll: ha külön akarjuk választani, az elsőt elméleti megalapozásnak nevezhetjük. Igaz, ez sem állja meg teljesen a helyét, mivel a nyomozással kapcsolatos rövid, informatív, közérthetően elmondott elméleti és történeti, képekkel illusztrált tablókhoz számos ponton kérdések, megfejtenivaló rejtvények kapcsolódnak. Megfigyelés, memória, gyors reakció, a következtetések levonásának gyors képessége – mindez elengedhetetlen, ha valaki nyomozó szeretne lenni. Nos, ez a foglalkozás nem sokunkat érinti, a mindennapi életben sem árt azonban a jó emlékezőkészség vagy a tárgyak, arcok, jelenségek alapos megfigyelése. Ezeket a képességeinket – igaz, tét nélkül – most ki lehet próbálni a kiállításon, így levonhatjuk a következtetést, miben vagyunk jók és miben kell fejlődnünk.

A második rész egy konkrét bűnügyi történet köré ágyazódik. Talán nem árulok el túl sokat azzal, hogy itt az első teremben látott tulajdonságokat kell „éles helyzetben” kipróbálni egy lopási ügy felgöngyölítése közben.

Szaglás, hallás, látás – több érzékszervünket is mozgósítani kell, sőt az apró részletek megfigyelése terén sem árt jeleskedni, ha meg akarjuk találni a rejtélyek megoldását. Nem könnyű mindig észrevenni a jeleket, előfordult, hogy kétszer-háromszor is körbejártunk egy termet, sőt még vissza is fordultam, mert nem akartam belenyugodni, hogy nem találtam meg egy nyomot. Végül sikerült, de rá kellett jönnöm, hogy nem mindig a földre vagy a szemmagasságban lévő tárgyakra kell figyelnem, néha nem árt fölfelé is tekinteni.

Kitűnően állították össze a kiállítás állomásain megoldandó feladatokat abból a szempontból is, hogy a gyerekek számára is garantált a szórakozás. Leköti a figyelmüket, élvezik az őket érő, különböző érzékszervekre ható impulzusokat, de nem fáradnak bele, nem vesztik el az érdeklődésüket, mert nem reménytelen a “küzdelem”. Szükség van a szülők segítségére, néha a felolvasásban, néha az értelmezésben, a kérdés pontosításában, de a gyerekek is ki tudják következtetni a választ, ha a megadott fogódzókat használják. Sikerélményük van, hiszen ők maguk fejtik meg a rejtvényt, aktív közreműködők, részesei az izgalmaknak, valódi nyomozókká válnak néhány óra erejéig.

Magam is állíthatom, hogy a felnőttek sem unatkoznak: a tárlat színes és érdekes, és mi is izgatottan kutattuk a nyomokat, hogy felderítsük az újabb és újabb rejtélyeket, hol magunktól, hol a segítséget igénybe véve. Az egyedüli „bosszantó” momentum az volt, amikor egyszer-kétszer az előttünk járó család gyerekei hangosan mondták meg az eredményt, megfosztva minket a felfedezés örömétől. Erőfeszítéseinket siker koronázta: elfogtuk a tettest, sőt méltó jutalmunkként egy kis ajándékot is magunkkal vihettünk.

Mindenkinek ajánlom, kiváló hétvégi program!

A múzeum honlapja

Weninger Nóra

2013. október 9.

Hozzászólások