Bámulatos gyorsasággal készíti elő közlésre a színvonalasnál színvonalasabb interjúkat. Keresi az alkotóművészek, írók és költők életének, lelki rezdülésének azon pillanatait, amikor és ahogyan megszületett az elhatározás: a művésszé válás óhajtása és vágya. Ám rákérdez a segítőkre, a példaképekre, aztán a sikerekre, a könyvekre, kiállításokra és a közösségi életben való helytállásra, a családra és a társakra e nemes küldetésben.

A hálás olvasók pedig a kommentek során kifejezik köszönetüket, hogy a kortársak életútjának bemutatásával egyre többet tudunk meg küzdelmeikről, álmaikról, emberségükről és művészetükről. A Montázsmagazin alapítójának és szerkesztőjének, Weninger Endréné Erzsébet asszonynak és jómagamnak az az elhatározásunk született, hogy most Évát, a riportok szakavatott készítőjét mutatjuk be az olvasóknak. E nemes és hálás feladatot magamra vállaltam.

Király Lajos beszélget Nagy Évával:

Kedves Évácska! Az önvallomásodból, amelyet szűkszavúan leírtál verseid bemutatásakor, megismertük a nehéz indíttatású gyermekkorodat. Ám bizonyára voltak kellemes pillanatok is.

Kedves Lajos! Igazán meglepett a felkérésed. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a lelkemnek nem esett jól, hiszen én is épp oly gyarló ember vagyok, mint bárki más. Az életem is nagyon sok emberéhez hasonló, amely bizony tele van fényekkel és árnyakkal. Lehet, hogy az én életemet a Nap fénye nem koronázta be úgy, mint másokét, hiszen, édesapám tüdőműtétben halt meg. Élt 40 évet. Édesanyám nem tudta elviselni apám elvesztését: vonat elé vetette magát. Élt 39 évet. Azt hiszem, ezek a szörnyű tragédiák meghatározták egész életemet, létemet, gondolkodásmódomat. Amik még ezek után következtek, azok már csak a fokozatok voltak, hogy a fájdalom elviselésének határait meddig lehet még feszíteni: a sikertelen házasságok, a bátyáim elvesztése…

édesanyám

Nem hordott kötényt mégis mindent eltakart
mígnem dörgött az ég a magány megégette
pedig csak harminckilenc év szállott el felette
a síró szél besüvített kis házunk ablakán
azóta nékem csak könnyező virágok nyílnak
ugye tudod édesanyám

drága édesapám


a fagyos föld még most is lelkemen feszül
az égen ismét egy varjúsereg repül
verdesik szárnyaikat úgy mint réges-régen
tudom hogy ők voltak igen ők voltak itt
akkor is azon a télen
sorsom bábeli szekere azóta kínok között halad
a néma csendben is hallom a hangodat
érzem erős kezed ahogy megfogja a kezem

ó te átkozott világ
miért nem vagy velem még
drága édesapám

Kérlek, beszélj egykori terveidről, álmaidról, küzdelmeidről, segítőidről!

Terveim, vágyaim: életben maradni és talpra állni mindenáron. Az álmaim, azok bizony lidérces álmok voltak, de céljaim, azok mindig voltak és vannak is, mert csak céllal érdemes élni a világban. Volt nekem, egy drága jó nagymamám —  béke poraira —  aki engem magához vett és felnevelt. Egyik versemben így írtam róla: ,,…megtanított engem dolgozni serényen, becsületben élni, és mindig szerényen”. Az általános iskola elvégzése után dolgoznom kellett, mert a mamám már idős volt, nyugdíja nem volt. Most már bevallhatom, hogy első munkahelyemen egy igen egyszerű munkát végeztem, de nekem ez nagyon jó volt, mert állandóan emberekkel beszélgethettem. Mellette faltam a jó könyveket, amellyel az elmémet palléroztam. Azt hiszem, hogy a munkaügyis hölgy volt életem első jótevője, segítője, aki tizenöt éves korom ellenére alkalmazott.

Tudom, hogy a kereskedelemben dolgoztál 40 évig. Beszélj erről az időszakról!

Máris folytatnám tovább, hiszen kapcsolódik az előző kérdéshez. Életem második, ám legfontosabb segítője néhai Kecskés Jánosné, a Centrum Áruház volt igazgatónője volt. Ma is hálás szívvel gondolok rá, mert amit én az életben elértem, azt nagy részben neki is köszönhetem. Elvégeztem az élelmiszer eladói szakmát két év alatt, kitűnő eredménnyel. Ezután a szakközépiskola következett, ahol belkereskedelmi és áruforgalmi előadói képesítést kaptam az érettségi mellé. Életem legboldogabb hat éve volt. Csak úgy ittam tanáraim szavait, és csodálattal hallgattam mindazt a sok-sok tudást, ami az ő fejükben volt, és igyekeztek számunkra átadni.

talán

lehajló ágakon
dallamot ver a szél
szelíden muzsikál
majd rá-ráhúzza
s a könnyező levelek
dalolnak sírva
elszálló évek
vért izzadó napok
lelkemből szakadó
szavak
pattogva égnek
talán
szívedig elérnek

A középiskolában is jó tanuló voltam, mert felnőtt fejjel és vezetőként nagyon szégyelltem volna, ha nem a legjobbak között szerepelek. A tanulás mellett teljesen a munkámnak szenteltem az életemet. Egy leánygyermekem nevelésében és a háztartásban élete végéig segített az én drága mamikám. Aztán hírtelen és viszonylag fiatalon elment közülünk az én pártfogóm, aki még a Kereskedelmi Főiskolára is elküldött. Azt mondta: Te, te a kisujjadból fogod ezt kirázni. Ha valamit nem jól csináltam, úgy leteremtett, hogy a lábamon alig álltam meg. Tőle tanultam meg, hogy milyen egy jó vezető. Amíg élek, bánom, hogy a főiskolára már nem mentem el.

Franciska ugyan már beteg volt, de még első könyvbemutatómon részt vett, amelyet neki és ügyvezető igazgatómnak ajánlottam, hogy nehéz élethelyzetemben is önzetlenül mellettem álltak. 1998-ban értem fel a csúcsra, amelyet valaki elérhetett az én képesítésemmel. Áruház igazgató lettem, 200 dolgozó vezetője, 100 milliós árukészlet felelőse. Ezután következtek számomra a „multiknál” már jól bevált vezetői képzések, majd a pedagógiai minimum megszerzése.

Mi indította el benned az írás utáni vágyat? Mikor született az első alkotásod, és hol jelentek meg első írásaid?

Magával az írással nagyon régóta foglalkoztam, ám 2001-ben ismét egy lelki trauma ért, és elkezdtem komolyan írogatni, mert úgy éreztem, hogy minden vers leírása lelki megkönnyebbülést jelent. Megismerkedtem Kovács István Józseffel, aki elismerően szólt a verseimről. Természetesen nem volt elég számomra a barátok véleménye, hanem ismeretlenül levelet írtam Faludy Györgynek, hogy véleményezze verseimet, bár nem is reméltem valójában, hogy egyáltalán válaszra fog méltatni. Nem telt el egy hét, már meg is kaptam a levelét és kérte, hogy még küldjek számára verseket.

Alkonyodó nyár

fénylik arcomon a napozó fél közöny
tenyeremben az utolsó kócos szél szalad
a fák között járva zöld fürtök meglopva
vállam fölött suhanva szelíden szalad a nyár
olyan közel jársz hozzám
hagyd hogy megérintselek
adj új erőt új reményt békét a szívembe
te vérző alkonyodó nyár

Hát így kezdődött a barátságom a Faludy házaspárral, amely személyes találkozásokkal folytatódott, egészen Gyuri bátyám haláláig. Az ő biztatására jelentek meg az írásaim. A legelső versem, a Betyárvilág egy budapesti folyóiratban látott napvilágot Fények és árnyak címmel. Ezután szinte havonta jelentek meg verseim a következő helyeken: Jelenlét, Szárnyaló Képzelet, Szárnypróbálgatók, Kislant, Kláris, Magyar Jövő, Népi Krónika, Kristály, Naprózsa, Napút, Kecskeméti lapok…

Mely írók és költők voltak példaképeid? Kik biztattak az írásra?

A versírás ,,tudományának” elsajátításában nagyon sok segítőm, tanárom, példaképem volt és van, akikre ma is hálás szívvel gondolok. A teljesség igénye nélkül: Faludy György, Vörös József, Madár János, Maczó János, Turai Kamil, Kovács Sándor Pál, Kovács István József, Antalfy István. Minden költői sort leíró ember nekem példaképem, mert mindenkitől van mit tanulni.

Tudom, hogy több könyved is megjelent, ám nagy öröm számodra a versek megzenésítése is. Kik segítettek ebben és milyen sikereket értél el?

Amikor a cégemnél megtudták, hogy írok, gyermekversek írására biztattak, és meg is vették a könyveimet, majd az ország huszonkét áruházában forgalmazták: Csingilingi, Tavasztündér, A tél csodái, Ragyogjatok kis csillagok, A falu rosszai, Poci foci — három kifestő és három mesekönyv. A vers nekem, Párhuzamok, A megperzselt madár verseskötetek. Kovács István Józseffel közösen megjelent Az igaz barát
című CD, amelyre Szánási Pál Bertalan által megzenésített verseink kerültek. Két év óta vár az életregényem arra, hogy befejezzem: a Megcsonkolt élet. Egyszer biztos, hogy a végére érek, hiszen még oly hosszú az élet, még annyi minden történhet velem.

de jó is lenne

szemeid villanó fények
és én csüngök rajta
mint égi kötélen
várva a csillag-zuhanásra
mint ígéret a parazsas nyárban
bár lennék húszéves
de jó is lenne
csillagként feszülnék
föléd az egekbe

Siker?! Azt hiszem, hogy én egy rendkívül hányatott sorsú ember voltam, akit nagyon megcibált az élet, és alig hogy talpra álltam, ismét úgy arcul csapott, hogy az ütések helyét még ma is érzem. Viszont mindig tudtam, hogy mit akarok elérni az életben, mert mindig úgy éreztem, hogy édesapám minden lépésemet figyeli. Amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább, a temető csendjében kértem, könyörögtem, hogy segítsen nekem. Így tudtam megvalósítani elképzeléseimet, önmagamat, mindig volt életcélom, és időmet a mai napig céljaim elérésére szentelem.

álmodtam

álmodtam egy új világról
pedig azt mondták nem lehet
én még tudom szeretni
az embert állatot és az életet
nekem a szavak
haza Isten otthon szeretet
mert megvéd minket és tégedet
tudom hogy az ember jó
nem születik rossznak
ez csak képzelet
én mertem álmodni
hogy jobb lesz
kérlek higgy nekem
ne hagyd
hogy sárba tapossák
a gyémánt szemeket

Elsajátítottam azt a művészetet, hogy hogyan lehet, kell az emberekkel bánni. Ugyanúgy, ahogyan én szeretném, hogy bánjanak velem! Arra helyezem mindig a hangsúlyt, amit szeretek az emberekben, főleg azokkal az emberekkel, akikkel úgy vélem, hogy valamilyen láthatatlan, ám érezhető lelki kapocs, híd van közöttünk. Tisztában vagyok a helyemmel a világban, hogy csak egy porszem vagyok, de a sikereim szoros összefüggésben vannak azzal a munkával, szolgálattal, azzal a sok-sok szívességgel, örömmel, amit én okoztam másoknak. Tisztelem a Teremtőmet, ima nélkül nem hajtom le a fejemet, és igyekszem bármilyen módon is segíteni embertársaimnak.

Érdekelt az emberek sorsa, azok bemutatása, és ezért elvégezted az újságíró iskolát is. Mit jelent számodra egy riport, interjú? Hol jelentek meg cikkeid, riportjaid?

Igen, 2004-ben Vörös Józsi főszerkesztő halála után (mivel ő szerkesztette a Jelenlét újságot), megalapítottam az Üzen a homok című irodalmi folyóiratot. Ennek a főszerkesztője vagyok, de kollektív szerkesztéssel készül az újságunk, mert nagyszerű, és nagy tudású embereket kértem fel segítőimnek, mint például dr. Bereznai Zsuzsit, aki a helyesírás kiváló mestere, Antalfy Pista bácsit, aki viszont nagy tudású irodalmár, és még sorolhatnám a többieket is. Jelen pillanatban szünetel az újságunk, a mostani nehéz gazdasági viszonyok között egyre nehezebb a kiadás. Az általam alapított Toll és Ecset Közhasznú Alapítvány is épp hogy csak életben van, de én reménykedem, hogy idővel ez is rendeződik. A remény soha ne hagyjon el minket…

hiányzol

kék jácint bont virágot
nagyon érzem hiányod
fekszem fehérbe kékbe
holdasszonynak ölébe
hallgatom a hűs csendet
arcomon sápadt lángok
tavaszi-virágok álmok
nagyon érzem hiányod

Két éve lesz lassan, hogy megjelent a Montázsmagazin online újság. Már nem is emlékszem, hogy hogyan találtunk egymásra Weningerné Erzsikével, a lap tulajdonosával. Ám az biztos, hogy nagyon szerencsés találkozás volt. Erzsike olyan dologba fogott, ami az országban egyedülálló. Azóta a magazin ÍRÓKLUB rovatában jelennek meg a riportjaim, amelyek kimondhatatlan boldogságot jelentenek számomra. Ország-világ elé kerülnek azok az emberek, akiknek kiváló írói vénájuk van, vagy az ecsetet forgatják nagy könnyedséggel. Az is lehet, hogy gyémánt húrok zengnek a torkukban. Teret adunk azoknak is, akik nyugdíjba vonulásuk után fogtak az íráshoz, ehhez a nagyszerű időtöltéshez, hogy kiírják a lelkükben felgyülemlett, szép gondolatokat vagy a bánatukat. Öröm számomra, ha fiatalokról írhatok. Ők még nem tudják, hogy mennyi kitartás, munka és kellő alázat szükségeltetik az életben ahhoz, hogy bármit is elérjünk. De büszke leszek arra, ha valaki is sikereket ér el ezáltal, hogy szerepeltettük az újságban.

Unokáimmal

Hogyan és mikor kerültél kapcsolatba a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körével, elismerte-e valaki az eddigi irodalmi és közösségi munkádat?

2001-ben talált rám a Baráti Kör, ahol nagyon sok lelki társra leltem. Szinte az összes barátom, kevés kivétellel, valamilyen módon kötődik a Körhöz. Vörös Józsi halála után megválasztottak a Kör titkárának, amelyet még ma is szívesen látok el. Újságot alapítottam, alapítványt hoztam létre, az összes SOS gyermekfaluban lévő gyermekhez eljuttattam az első mesekönyvemet. Természetesen a kecskemétiek a többit is megkapták. Elvittem hozzájuk a Török Szeretet Szolgálat tagjait is, akik rengeteg ruhaneművel lepték meg őket.

teéretted

vacogó szélben
kétségek sepernek
ordít a torzuló tudat…
lázong az elmém
féltő kegyelme
Te éretted: Édes Haza!

Tagja vagyok még a miskolci Irodalmi Rádiónak, a Cserhát Művész Társaságnak, a Laartnak és sorolhatnám tovább az internetes irodalmi portálokat, ahol meg-megjelenek nagy ritkán verseimmel. Leginkább a riportjaimat teszem közzé. Elismerések? Nagyon büszke vagyok az ’56-os Magyarok Világszövetségének Elnöksége által adományozott oklevélre, a Nap Alapítvány által létrehozott Fehér Mária-díjra. Folyóiratunk a Krúdy Körtől is kapott elismerő oklevelet, amelyhez úgy érzem, hogy nekem is van közöm.

hálaadás

szunnyad a lelkem megpihent
nem fáj talán már semmi sem
mint anyaméhben magzatot
óv véd ma már egy szent burok
köszönöm neked Istenem
hisz te véded az életem
átsegítettél jól tudom
gyötrelmes nehéz napokon
hogy mit mérsz reám –
nem tudom
de tiéd ma már éjem
s nappalom

A legnagyobb elismerést Sárospatakon kaptam egy táborban, ahol sérült kecskeméti gyermekeket táboroztattak, és én is részt vállaltam a segítésükben. Volt egy kisfiú, úgy hívták, hogy Norbi, aki bizony nagyon nehezen kezelhető volt. A gyermekek leültek, én pedig egy jó órát meséltem nekik. Az örökmozgó Norbika végig tátott szájjal hallgatott, és amikor a végére értem, felugrott, és elkiáltotta magát: De üdes vagy, Évike! Összeölelkeztünk, és emlékeimben örökre megőrzöm ezt a kisfiút, és dicsérő szavait.

Kedves Évácska! A magam és a Montázsmagazin olvasói nevében ismételten megköszönöm az Íróklubban megjelent értékes interjúidat. Ebben a nemes munkában elévülhetetlen érdemeket szereztél! További sikeres alkotómunkát és ehhez jó egészséget kívánok! Jövő tavasszal pedig az alkotókkal és az olvasókkal közösen ünnepeljük a Montázsmagazin elindításának és sikeres működésének 2. évfordulóját.

Király Lajos, a budapesti Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke

2013. október 7.

Nagy L. Éva:

Istenem

a szám félkörívére tapadt
az éjszakák didergése
a tiltás jégverése
a könnyek keserű íze
a köznapok szigorúsága
a hétköznapok magánya
a törtszárnyú madár
segélykérő hívogatása
kitárt könyörgő karjaimmal
zsoltáraimmal
így jövök hozzád
zuhanok hozzád
Istenem

Suzy

Suzykám délben elterült,
édes álomba szenderült.
Álmában éhesen morog,
és még a nyála is csorog.

Nagy, velős csontokat kapott,
majd vidám lakomát csapott.
Felébredt…csontnak hűlt helye,
szegénynek búsulhat feje.

Hozzászólások