1898. szeptember 10-én Erzsébet, Magyarország királynéja és Ausztria császárnéja gyilkosság áldozata lett. A királyné, aki honfitársainktól a Sissi becenevet kapta, hihetetlenül népszerű volt Magyarországon.

sissi1

A Wittelsbach bajor hercegi családból származott, Münchenben született 1837. december 24-én. Hét testvére volt, akik közül egyik nővérét, Ilonát szánták az uralkodó feleségének. Ferenc József azonban Erzsébetet választotta, ami arra utalt, hogy szerelmi házasság volt, bár később nem bizonyult problémamentesnek. Sissit kora egyik legszebb asszonyának tartották.

sissi2

A házasságot nagy pompával kötötték meg 1854-ben Bécsben. A fiatal hercegnő azonban nem tudta elfogadni a császári udvar szigorú etikettjét, így mindvégig nagyon feszült volt a viszonya anyósával, Zsófia főhercegnővel. Az államügyek miatt férjével kevés időt tudott együtt tölteni. A művelt királyné német anyanyelve mellett angolul, franciául és csehül is beszélt.

sissi10

Két leánya után (Zsófia és Gizella) 1858-ban megszületett Rudolf, a várva várt trónörökös. Ennek ellenére Erzsébet házassága kezdett tönkremenni. Életének első nagy tragédiáját jelentette, hogy Zsófia lánya tífuszban meghalt. 1859-ben idegrendszeri betegség miatt az orvosok levegőváltozást javasoltak neki. Madeirára, Korfura és Velencébe utazott, és csak két év múlva tért vissza Bécsbe. Utazásai során kezdődtek meg magyar kapcsolatai, amikor megismerkedett a Hunyadi testvérpárral, és elkezdett magyarul tanulni.

sissi3

Gróf Andrássy Gyula

Visszatérése után pozíciója megerősödött az udvarban, és nagyobb hatást tudott gyakorolni a férjére. Ekkor vált „a magyarok királynéjává”, és tökéletesen megtanult magyarul. Magyar társalkodónője, Ferenczy Ida bizalmas barátnője lett annak ellenére, hogy alacsony származása miatt az udvarhölgyek nehezen fogadták be. Ritkán avatkozott be az államügyekbe, de akkor a magyarság érdekeiért küzdött. A kortársak szerint ebben nagy szerepe volt gróf Andrássy Gyulának, a későbbi miniszterelnöknek, akivel baráti viszonyban állt. Korabeli pletykák szerint szerelmes is volt belé.

sissi11

A koronázás

A kiegyezés után (1867) férjével együtt a budai Nagyboldogasszony- templomban (Mátyás-templom) koronázták meg. A nemzet ajándéka az uralkodópár számára a Gödöllői kastély volt, ami Sissi kedvenc tartózkodási helye lett. A százezer aranyforint koronázási ajándékot a királyné javaslatára a szabadságharc hadiözvegyei és hadiárvái kapták. A „magyarok királynéja” a budai várpalotában szülte meg kedvenc gyermekét, Mária Valériát 1868-ban.

sissi6

Rudolf trónörökös

Életének második nagy tragédiája 1889-ben következett be. Mayerlingben, rejtélyes körülmények között meghalt a fia, Rudolf trónörökös. Szerelmével, Vetsera Máriával együtt valószínűleg öngyilkosságot követtek el, de voltak, akik gyilkosságra gyanakodtak. Ezt követően a királyné élete végéig feketében járt, és már csak nagyon kevés hivatalos megjelenést vállalt. Idejét utazgatással töltötte. Magyarországot utoljára a millenniumi ünnepségek alkalmával látogatta meg.

sissi5

1898. szeptember 10-én hajókirándulásra indult kísérőjével, Sztáray Irma grófnővel Genfben. A hajóállomáson egy olasz anarchista, Luigi Lucheni megtámadta, és egy hegyes reszelővel szívtájékon szúrta. A szoros fűző miatt Erzsébet először nem érezte a súlyos sebesülést, saját lábán ment fel a hajóra, ahol összeesett. Ekkor állapították meg súlyos sérülését, szállodájába vitték, de az orvosok már nem tudtak rajta segíteni.

sissi8

Erzsébet királyné meggyilkolása

Gyilkosát a járókelők fogták el és adták át a rendőrségnek. Büszke volt tettére, és örömmel értesült arról, hogy áldozata meghalt. Vallomása szerint valamelyik uralkodócsalád tagját akarta megölni. Eredeti célpontja az orleans-i herceg volt, de ő nem jött el Genfbe, így esett a választás a királynéra, akiről tudta, hogy nem szigorúan őrzik. Luchenit életfogytiglani börtönre ítélték, és 1910-ben cellájában felakasztotta magát.

sissi9

A népszerű királyné halálhírét Magyarországon mély gyásszal fogadták. Emlékét a nemzet megőrizte, első szobrát Stróbl Alajos készítette. Nevét azóta is utca őrzi Budapesten (Erzsébet királyné útja), de róla nevezték el többek között a legszebb budapesti hidat (1902) és a János-hegyi kilátót. A legnépszerűbb magyar királyné volt, és nagy szerepe volt abban, hogy a magyarok még a szabadságharcot leverő férjét is elfogadták, és a Ferenc Jóska becenév bizonyos szeretetre utalt. A Sissi életéről készült filmet nagy sikerrel vetítették Magyarországon.

Weninger Endre

Hozzászólások