Sipos Attila András címbéli vallomását a költő Játékmester című költeményéből idéztem. Megtalálni és megtartani boldogságunkat tisztességünk megőrzése mellett. Ebben persze benne rejlik az elfogadás, a békesség, a jószívűség, a segítőkészség, emberi létünk privilégiuma, a szeretet. Ez összegződik tehát a boldogságban. Ilyen embernek, ezekkel a tulajdonságokkal bíró embernek gondolom Sipos Attila költőt beszélgetésünk és versei alapján.
A versíró fiatalember szülőföldje Vésztő, ma is ott él. Gondolom, ezer szállal kötődik e vidékhez. A család a világról alkotott képének máig fontos eleme.
Sipos Attila András költő
Kérem, meséljen gyermekkoráról, szüleiről, nagyszüleiről, arról, hogy mi foglalkoztatta leginkább gyermekkorában!
Édesapám – Sipos Attila András: Rengeteget foglalkozott velem gyerekkoromban. Úgy gondolom, már akkor megtett mindent azért, hogy egyedül is megálljam a helyem a világban. Nem csak a külső megjelenésemet örököltem tőle, de a kiállásom is egy az egyben az övé. Büszke vagyok, hogy őt mondhatom apámnak. Soha, életem egyetlen napján se okozott nekem csalódást és mindig számíthattam rá, ha gondjaim adódtak.
Rengeteg helyre elutaztunk közösen, és nagyon sok mindent meg is tanított nekem, hogy megfelelő értékrend szerint éljek. 2019. 11. 08-án stroke következtében lebénult a testének teljes jobb oldala, és a mindennapi megszokott életünket elveszítettük. Ő azonban azóta is keményen küzd a javulása érdekében. Ezzel továbbra is jó példát mutat nekem, és inspirál engem.
Édesanyám – Krucsó Margit: Édesanyámmal kivételes a kapcsolatunk. Olyan ő nekem, mintha a barátom is lenne. Mindig nyitott volt a dolgaimra, és igyekezett megértéssel viszonyulni mindenhez. A versekkel se volt ez másképp. Édesapámmal közösen mindig mellettem álltak, és a legjobbra motiváltak. Azt akarták, hogy egy igazi harcos legyek, aki nem adja fel. Büszkén mondhatom, hogy sikerült azzá válnom. Most arra törekszem, hogy mindent, amit tőle kaptam, viszonozni tudjam felé.
Öcsém –Sipos Ádám Dávid. Én 2002-ben, ő pedig 2005-ben érkezett erre a világra. Már akkor csodáltam. Örültem, hogy nem egyedül kell szembenéznem mindazzal, ami rám vár. Rengeteget játszottunk együtt, amikben próbáltuk feszegetni egymás határait. A legnagyobb riválisok voltunk mindenben. Így tele is voltunk motiváltsággal. Én igyekeztem a legjobb lenni, ő pedig még jobb nálam.
Minden fontos életeseményemnek meghatározó része volt. Csak szeretettel és tisztelettel tudok rá gondolni. Örökké fájó lesz az a nap, amikor Isten magához hívta őt. Viszont én ebből is erőt próbálok meríteni, és vinni tovább a „versenyünket”. Egy biztos, a verseim által halhatatlanná tettem itt a földön is.
Húgom – Sipos Elizabet Klaudia: Lizi 2007-ben csatlakozott a testvérpárunkhoz és így hárman lettünk. Ő egy az egyben olyan, mint én, csak női változatban. Nekem a hugicám jelenti a legnagyobb nyugalmat, ő az én szemem fénye. Amikor ránézek, úgy érzem, Isten mosolyog rám. Fiatal éveiben inkább öcsémmel voltak többet együtt, de ugyanúgy megtaláljuk a közös hangot a korkülönbség ellenére is. Szerencsére az érdeklődési körünk is nagymértékben hasonlít.
Apai nagyapám (nagyapó)– Sipos András: Ő volt az első mentorom. A gyermeki ideálom, a példaképem. Az élet működésére tanított példázatokon keresztül. A sakkozás is ilyen volt. Továbbá ő volt az, aki megszerettette velem a történelmet, a zenét és az olvasást. Az életem egyik súlyos fordulópontja az ő halála volt 2010.10.08-án.
Anyai nagyszüleim: Krucsó Lajos és Sajben Mária: Ők a szomszéd faluban éltek, ahol a gyerekkorom meghatározó idejét töltöttem. Mindig kedvesek és jók voltak hozzám. Számos dolgot megismertettek és megszerettetek velem. Ilyen volt a biciklizés. Náluk a Körös parton tanultam meg biciklizni, amit azóta is kedvelt tevékenységeim közé sorolok. Továbbá ők szerettették meg velem az állatokat, ugyanis számos házi és haszonállatot neveltek. A legfontosabb és legkedvesebb emlékeim a kártyázáshoz köthetőek, amik közös napi tevékenységeink közé tartoztak, és mindig jókat beszélgettünk közben. Sajnos már egyikük sincs velem.
Minden családtagomról írtam már verset, akiket itt megemlítettem.
Gyermekkor: Szerettem gyereknek lenni. A családom körében a legtöbb jó emlékem mind a gyerekkoromhoz köthető. Akkoriban ugyanis minden családi alkalmat közösen éltünk meg. Ebből láttam, hogy milyen erősek és vidámak tudunk együtt lenni. Rajtuk túl is próbálkoztam kapcsolatokat építeni a környékbeli gyerekekkel vagy az iskolában, és azért az életutam azt mutatja, hogy ezek a próbálkozások nem voltak hiábavalóak. Mára már sok meghatározó barátságom, kapcsolatom alakult ki azokból a kezdeményezésekből.
Könyvbemutató Vésztőn a Sinka István Művelődési Központban
Feltételezem, a vidéki környezet meghatározza a természethez való viszonyát is. Megjelenik Vésztő és környékének természetvilága a verseiben?
Ez így van, valóban meghatározó tényező. A környékről a Körös jelenik meg például, vagy a hazaszeretetről szóló verseimnek az alapját az otthonom iránti szeretetben tudom meghatározni. Ez nyilván fakad a környezetemből és a benne megélt emlékeimből, tehát igen szoros kötődése van Vésztőnek a verseimhez és hozzám is. Szeretek itt élni, és büszke vagyok a származásomra.
Általános iskolai tanulmányait Vésztőn kezdte. Máig szeretettel emlegeti volt osztályfőnökét, Hollósi Mártát és néhány jó barátot. Ám erről az időszakról így nyilatkozott: „Az iskolás éveimet kimondottan nem szerettem.” Miért is? Mi történt itt?
Az életemben a hullámvasút ekkoriban indult el. Így ebben az időszakban nehéz volt a dolgok jó oldalát nézni még akkor is, ha voltak ilyenek. Az osztálytársaim nem igazán fogadtak el, nem is nagyon jöttünk ki egymással. Ráadásul egy idő után engem sem érdekelt az egész helyzet, csak tovább akartam haladni. Vártam valami változást az életemben, amit végül a gimnazista évek magukkal is hoztak.
Annyit viszont ide még megjegyeznék, hogy az akkori barátoktól mind tanultam, még ha nem is mind maradtak mellettem. Az igaz barátság és egymás tisztelete szintén fontos az elveim, fogalmaim listájában. Ezeket szeretem is előhúzni, mint egy nyulat a kalapból, közel annyira varázslatosak.
Mezőberénybe járt középiskolába, ahová magával vitte, sőt tovább erősítette a történelem iránti érdeklődését. Említsen egy-két felejthetetlen momentumot középiskolás éveiből!
Az egyik ilyen pillanat a Sándor báli alkalmunk volt. Itt egy színdarabot adott elő az évfolyam, amiben én is szerepeltem. Ez Shakespeare Makrancos hölgy című darabjának a feldolgozása volt a mai magyar mindennapokban. Én a főszereplő legjobb barátját alakítottam. Két alkalommal is előadtuk. Ennek hatalmas sikere volt, és azóta is kapom a visszajelzéseket. Igazán sokat fejlődött ekkor a személyiségem. Szerintem sokkal komplexebb és menőbb is lettem.
A másik ilyen a kampányhét volt, amit a végzős osztályok rendeztek minden évben. Itt barátságos jelleggel vetélkedtünk a legjobb osztály címért. Amikor én voltam végzős, akkor az én osztályom nyert. Az előkészületek és a programok kimondottan jók voltak. Szerepeltem a rádióban, én ott kampányoltam az osztályért. A programjaink közül meg egy csocsóbajnokság szervezését vállaltam, ami remek hangulatúra sikerült. Az öcsém és egykori szobatársaim közreműködésével valósítottuk meg, így ez még inkább egy kedves emlék számomra.
Érettségi után a szegedi egyetemen kezdte meg tanulmányait, amit, ha jól tudom, az összeomlott családi háttér miatt abbahagyott. Milyen polgári foglalkozást választott? Mivel foglalkozik jelenleg?
A fő problémát édesapám tartós betegsége okozta. Ezzel nem csak lelkileg, de anyagilag is meg kellett birkóznunk. Az egyetem elhagyása után egyből neki is láttam a lehetőségek felmérésének. Egy kedves barátom ajánlására jelenleg vállalkozóként keresem a kenyerem. A pénzügy világában ténykedem. Fő profilom a magánszemélyek, családok és vállalkozók kiadásainak csökkentése és bevételeinek növelése.
Optimalizálom az életüket, és megkeresem számukra a legjobb lehetőségeket. Elég sikeresnek mondhatom magam benne. Remek ügyfélkörrel rendelkezem. A családom anyagi gondjait is sikerült így megoldani. Legfőbb profitomnak azonban a kialakult kapcsolatokat tartom és a fejlődést, amin átestem. Az itt megszerzett ismereteim nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy a költői karrierem is tudjam magamnak menedzselni és felépíteni.
Sipos Attila András – Dedikálás író-olvasó találkozón
A középiskolás évek alatt kezdődött a versírás, vagy korábbra tehető a tollforgatás kezdete? Miért kezdett el verseket írni?
A folyamat korábban vette kezdetét. Ez visszavezethető nagyapám (Sipos András), vagy ahogy én hívtam, nagyapó halálához. Ez ugye 2010-ben történt. A következő év őszére már voltak verseim. Ezekből azonban a legtöbb elveszett, így csak valahol az emlékeimben léteznek.
A versírás nekem megnyugvást adott. Segítségem volt abban, hogy a bennem lakozó érzelmek helyet találjanak maguknak. Ez a hely a papír volt. A tinta pedig az elhulló könnycseppjeim. Minél több mindent sikerült kiírnom magamból, annál könnyebbé vált írni számomra fontos dolgokról, amik már örömöt és kikapcsolódást adtak nekem is.
Mivel, melyik alkotással kezdte költői pályafutását? Kinek, kiknek mutatta meg először írásait?
A legelsőt nem tudnám megmondani, mert nincs meg. Viszont az első, ami igazán meghatározó volt, az a Tavaszi tündérek című versem. Itt fel is figyeltem arra, hogy tulajdonképpen szeretek írni, és ezáltal kifejezni magam. A lényeg, amit tudni kell, ez egy szerelmes vers. Akkor ez célt is ért, és nagy volt a boldogságom, amíg szerte nem foszlott. Viszont ez volt az a vers, ami megtanított arra, hogy így olyan kötelékeket alkothatok, amiknek elképesztő erejük lehet. A későbbiekben ez bizonyságot is nyert a szememben.
Először mindig én voltam a kritikus. Azután következett a célközönség. Ez általában a nekem tetsző lányokat jelentette, vagy a barátaimat, családomat. Olyan is volt, amit csak magamnak szántam, így ezeket akkoriban nem mutattam meg senkinek. Azóta azonban minden alkalommal elküldöm verseimet a számomra fontos személyeknek, és izgatottan várom a véleményüket. A tavaly indított facebook oldalam által még több emberhez jutnak el a szavaim, és én is több véleménnyel találkozhatom.
Kedvenc írói, költői? Milyen inspiráció működteti alkotói munkáját?
Kedvenc költőim és egyben példaképeim is: Petőfi Sándor, József Attila, Dsida Jenő. Ők mind olyan értékeket képviselnek, amikkel tudok azonosulni, és rengeteg inspirációt is adtak. Anno az ő verseiket szerettem leginkább megtanulni és elszavalni.
Kedvenceim tőlük: Petőfi Sándor- Szeptember végén, József Attila – Tiszta szívvel, Dsida Jenő – Itt feledtek
Kedvenc íróim, akik a regények és novellák írására inspiráltak: Gárdonyi Géza, Oliver Bowden, Stanislaw Lem.
Kedvenceim tőlük: Gárdonyi Géza – Egri csillagok, Oliver Bowden – Fekete Lobogó, Stanislaw Lem – Solaris.
A belső inspirációt az érzéseim adják, azok igazán intenzíven tudnak hatni rám. A külsőt pedig a számomra érdekesnek vélt, vagy a szívemhez közel álló témák jelentik elsősorban. A legjobbnak vélt verseim a kettő ötvözéséből születnek.
A kötet kiadása előtt hol találkozhattak a verskedvelők az alkotásaival?
Az évek alatt folyamatosan voltak fellépéseim. Többségében Vésztőn, a Sinka István Művelődési Központban és a városi könyvtárban. Előbbi helyre a Katonadal fesztiválokat tudom legnevesebb példaként felhozni, míg utóbbira a költészet napját. Mindenhol támogatást és lehetőséget kaptam, ha jeleztem szereplési szándékomat.
A facebook oldalamon – A közösségi média egy remek lehetőség egy erős közönség, olvasótábor kiépítéséhez. Azt gondolom és a visszajelzések is azt mutatják, hogy ezt sikeresen abszolváltam.
Fontosnak érezte, hogy verseit egy csokorba szedje, hogy megszülessen a Lélekbarlang versgyűjtemény? Milyen érzéssel tölti el első könyvének kiadása? Kik bábáskodtak a verseskötet születése felett?
Az első kérdés magában hordja a válaszomat is. A miért az már fontosabb kérdés. Azért éreztem fontosnak, mert azt akartam, hogy legyen egy gyűjtőhelye azoknak az alkotásaimnak, amik nekem is meghatározóak voltak. Azt szerettem volna, hogy a beléjük helyezett érzelmeim és gondolataim megtalálják azokat, akiknek szükségük van rájuk. Tehát, ha ezek össze vannak gyűjtve, úgy sokkal egyszerűbb és praktikusabb is. Valamint a kézzel foghatóság rendkívül fontos eleme a világunknak. Személy szerint én hiszek a könyvek erejében és értékében.
Rendkívül boldog és büszke vagyok magamra és a kötetre is. Gyermekemként tekintek rá, aki a múlt emlékeiből született elsősorban. A születést leginkább én felügyeltem. Ezt úgy kell érteni, hogy a folyamatokat magam végeztem, így ha valaki talál benne hibát, az nekem tudható be. Kértem azonban segítséget a páromtól, a barátaimtól és a családomtól is. Vártam a visszajelzéseiket és a véleményüket, amik igazán hasznosnak bizonyultak a kötet végső összeállításakor.
Lélekbarlang – beszédes a kötet címe. Úgy vélem, a versek olvasása közben bejárjuk a szerző lelkének minden kis zugát. Feltárulnak előttünk a lét pillanatai: a megsemmisülés, a nehézségek, a megpróbáltatások fölötti győzelem, a hit ereje, az újra akarás, az újrakezdés vágya, a reménység szivárványa, az elfogadás békéje és még sorolhatnám mindazokat a gondolatokat, érzéseket, amelyekkel a versek olvasása közben találkozunk, s rádöbbenünk, ezek rólunk, mindannyiunk életéről is szólnak.
Kezdjük A magányos király tragédiája címet viselő vezérverssel.
A játék, kiemelten a sakkozás versben történő megjelenítése, (felruházása komoly mondanivalóval). Nem véletlen, hiszen a szerző gyermekkorától sakkozik, e játéknak, a nagypapának köszönhetően, nagy mestere. Gondolom, innen eredeztethető, erre vezethetők vissza a költői képek, a szemléletesség eszközei:
Egy sakkjátszmának vagyunk a tanúi, ám mellette párhuzamosan fut a harcokkal, áldozatokkal járó, a megsemmisüléssel végződő emberi sors. Az allegorikus költemény gondolati íve Arany balladáinak hangulatát, Tompa allegorikus költeményeinek hangulatát idézik föl bennem.
Vezérvers. Mit takar ez a kifejezés? Milyen üzeneteket hordoz a költemény?
Köszönöm az összefoglaló gondolatait, így nekem is könnyebb megfogalmaznom a sajátjaimat. Azért ez lett a vezérvers, mert ehhez lehet mérni engem és az alkotásaimat. Akinek ez tetszik, annak vélhetően a többi is fog. Továbbá, aki így elfogad, az minden élethelyzetben el fog, és mondhatni kialakul köztünk egy láthatatlan kötelék.
A legfontosabb üzenete, hogy van, amikor az élet mattot ad. Innen nincs lehetőség tovább küzdeni. Legalábbis úgy tűnik. Aztán rájövünk, hogy ez csak egy meccs, nem kell, hogy az utolsó legyen. Mindenki életében eljön a megsemmisülés legalább egyszer biztosan. Az, hogy ott és akkor mit teszünk, hogyan szemléljük az oda vezető utat, az csak rajtunk múlik. Lehet egy játszma, de lehet egy vérengző mészárlás is.
A magányos király tragédiájával mintegy párba állította a kiteljesedett ember hangján szóló verset, az Ez vár rám című alkotást. Ebben számomra a nehézségeken túllépő, győzedelmeskedő ember jelenik meg.
Ez is volt a cél, hogy ezt adja vissza a kedves közönségnek. Így lesz kerek a történet. Meglátszik, hogy a népmeséken nevelkedtem, nekem fontos maradt ugyanúgy, hogy a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” ne csak egy üres kijelentés legyen.
Emberileg én is kiteljesedtem, mire eljutottam odáig, hogy megírjam ezt a versem. A folyamatnak bennem is végbe kellett mennie. Így teljesen hitelesek a versképeim.
Mit talál az olvasó a nyitó (A magányos király tragédiája) és a záró (Ez vár rám) vers között? Nos, az élet különféle állomásait, ahol az „utasok”, azaz mi a költővel együtt elidőzünk, „leszállunk”, magunkba nézünk. Utazzunk hát egy kicsit!
A történelem iránti érdeklődésre derül fény azokban a versekben, amelyek a történelem köntösébe öltözve közlik a mondanivalót, az üzenetet: „Látom a sorsod a páncélban,” „Felfal az élet, mint pogány farkas,” „A tegnap dicső, a ma csak szánalmas.” (Szent grál))
A történelem iránti lelkesedés mindenképp egy fontos része az életemnek és a személyiségemnek. Ezért a művészetemnek is egy meghatározó eleme. A különböző történetektől a mítoszokig mindenben ott rejlik egy jó verskép is, csak meg kell találni.
Aztán megint csak játszunk. Játékba ágyazott súlyos mondanivaló a Kártyajáték című versben. Érzékeljük egyfelől a nyerésre álló játékos izgalmát, majd a vesztes kilátástalanságát. Mindeközben az élet fintora, az egyszer fenn, egyszer lenn, a hinta-palinta körbelengi a sors-verset.
Ez a másik nagyapámhoz vezethető vissza, akitől a kártyázás rejtelmeit sajátítottam el. Valamint egy jó példa is az Ön által említett élethelyzetekre is.
Ugyancsak sorsunkra mutat rá az a vers, amely elé a Játékmester címet illesztette a szerző. A játékban, amely véges életünket szimbolizálja, mi is, miként a költő maga, csak játékosok vagyunk. Bár nagyon is sokfélék vagyunk mi, játékosok, ezerszínű tulajdonsággal bírunk, sokféle sorsot élünk, de nincs varázslat, ”ami átírhat mindent”- a vég közös. A cél mindezek ellenére a földi boldogság, a tisztasággal, a jószívűség terhével párosítva.
A boldogság megvalósítása mellett, amely talán összefügg a célokkal, milyen vágyai vannak a jövőre nézve?
Számomra a boldogság a minden, amíg az tart, addig a legnagyobb rossz is csupán egy porszem marad. Ennek érdekében dolgozni kell, és minden napunkat szeretet által élni. Így a többi cél is megvalósulhat, hiszen nem nyerik el egymás elől az energiát. Szeretnék természetesen sikeres és megbecsült költő lenni. Szeretném azt, hogy az emberek példaképnek tartsanak, és tudjam őket vezérelni.
A Lélekbarlang verseskötet záró verse bizakodó, mondhatjuk, optimista kicsengésű, hiszen az életutazás csak most kezdődik igazán a fiatal költő számára. Ehhez kívánok a magam és a Montázsmagazin nevében sikert, figyelő, nyitott érdeklődő „utasokat”, olvasókat.
Legyünk minél többen együtt és építsük jobbá és szebbé ezt ajándékul kapott világot, és természetesen egymást is.
Köszönöm az interjút.
Sipos Attila András verseiből
A magányos király tragédiája
Két mester hideg tekintete a távolból összeér,
Egymásra mered, majd a seregre tér.
Dicső harcosok, kik évek óta várják a sorsuk,
Most elérkezett az ő pillanatuk.
A parasztok sorai egymásnak rohannak,
Fejek százai a porba hullanak.
A véres mezőn lovasok vágtatnak át,
A patkók kopogása felveri a sok hullát.
Kardok villannak, majd ezrek meghalnak,
Elcsitul a vad ménes, ismét néma a mező.
A távolban hatalmas bástyák tornyosulnak,
De átlósan a futók előre nyomulnak.
Lehullanak a bástyák falai a mélybe,
Nem marad senki a király védelmére.
Királynője hősiesen védelmezi urát,
Kifolyt vére képez körülötte aurát.
Királyunk egy maga mered a távolba,
S azt kívánja, bárcsak lenne kivel sakkoznia.
(A Lélekbarlang című regényem vezérverse)
Mesehősök
A fekete éjszaka végtelen sötétsége mindent felemészt,
Az álmaidból lassan elvesz minden apró részt.
Nem hagyja meg a gyermeki boldogság perceit,
Se a mesekönyvek jól megszokott boldogan amígjeit.
Küzdesz a munkahelyen, hogy legyen miből élned,
De nincs annyi pénz, amin boldogságot lehetne venni, remélem most már érted.
Nem a te hibád, hogy a démonok közöttünk járnak,
Viszont te vagy az egyetlen, aki ellenük kiállhat.
Eltűntek a mindig győztes hősök,
Felemésztették őket a rajtunk elhatalmasodó bűnök.
Vedd a kereszted, és cipeld el az utad végéig,
Hogy amikor majd meghalsz, felragyogj a csillagos égig.
(Az öcsém emlékére írt versem)
Szivárvány
A tarka réten hempereg a szivárvány,
S a felhők kacagnak rajta, olyan gyermeteg.
Nincs ezzel semmi baj, hisz ő nem látja bennük a vihart hordó felleget.
Ő a jele a nyugalomnak és a békességnek.
Úgy is mondhatnám, hogy ők természetes ellenségek.
Ám nélkülük ő se pompázhatna olyan szépen.
Sokszínű varázsa magában hordozza a szeretetet, ami jobbá teszi a világot.
Ott van még a hazugság, ami elrontja az őszinteség mosolyát.
S ne feledkezzünk meg a barátságról, a szenvedésről, az elmúlt időről, ezt mind ott látni ő benne.
Csodálatos, de egyben mégis oly keserű.
Meg kell verni a viharnak a földet előtte, hogy belefúljon az özönvízbe,
Csak aztán láthatod meg a szépséget, ami reményből formál egy íves hidat az égre.
Benne van talán maga az élet is,
Bár ezt én nem tudhatom, hiszen csak az esőben ázom és várom, hogy megjelenjen itt.
(Az élet értelmének keresése)
Édesanyám
Ma is érzem érdes keze puha érintését az arcomon,
Bármilyen messze is járjak tőle, ő mindig az én otthonom.
Nem hagyna el, akármilyen romlottá is váljak.
Szerető szíve kapui engem minden nap szélesre tárva várnak.
Méhe védelmében éltem, amikor még meg se születtem.
Tudta, hogy én váltom meg a majd világot.
S a testvéreimmel kézen fogva elérhetünk bármit, amit tőle az élet megtagadott.
Mert a jó anyám szeretete megvéd a legsötétebb percekben is bennünket.
Olyan ő, mint a tavaszi szellő, felélénkít, amikor vacogok lelkem magányában.
Fájdalmaim mosolyával enyhíti, miközben a démonaim a sarokban fenyíti.
Nem tudnék nála jobbat, de nem is kell nekem.
Boldog vagyok, mert itt van ma is az én anyám mellettem.
76 Bárcsak enyhíthetném szíve megannyi fájdalmát,
De nincs ember, aki kibírná mindazt a sok szenvedést, pusztító traumát.
Büszkeséggel tölt el, hogy ilyen erősen harcol értünk minden nap.
Üres szavak helyett tőlem ma is egy jó nagy ölelést kap.
Sorolhatnám napestig, hogy mitől különös ő számomra,
De tudja ő, hogy szeretem, és nem kell kiírjam facebookra.
Viszont, ha már e versem elkezdtem, valahol még be is fejezem.
Remélem erőt ad majd neki a legnehezebb percekben.
Én veled leszek édesanyám és úgy védelek, ahogy te óvtál engem.
Nem hagyom soha, hogy a mosolyod a homályba vesszen.
Meríts erőt az őszinte gyermeki szeretetből, S azt kívánom, ne folyjon többé fájó könny a szemeidből.
(Az anyai szeretet és a szülő-gyerek kapocs)
Ez vár rám
Keserű múltamat halál, és sok magány övezte,
Lelkemet a sors, mint egy darab rongyot, úgy tépkedte.
Elvett tőlem mindent, ami csak egy kicsit is számított,
S a sok fájdalom egy mosolygó maszk mögé taszított.
Szenvedtem éjjelente, a jó Istent kérlelve,
Hogy mentsen meg engemet, és mutassa, hogy van kegyelme.
Elég! – üvöltöttem, mert már nem bírtam e börtönt,
Ami elhitette velem, hogy nincs hely nekem odafönt.
Felragyogott az én Napom is, és fénybe borított mindent.
Végre kitörve a cellámból, és elszakadva a láncoktól, diadalittasan állok itt fent.
Hozzátok szólok most, kik ez idáig kísértettetek:
Szabaddá lettem, és ma szembe nézek veletek!
Feltörök a csúcsra, fel egészen a fellegek közé,
Ahol bánat nem fakad, mert a szívemet a boldogság öntözé.
Család, barátok, sikerek, ez vár rám idefent,
S mintha a bánat már nem is tudnám mit jelent
(A vezérvers párja, a kötet záró eleme. A kettő ad keretet az utazásnak, amit a többi vers mutat be.)
Orosz Margit
