Mint egy lágy szimfónia a láthatatlan karnagy vezényletére, az Őszi Gálát így jellemezhetjük, minősíthetjük röviden. Mint ismeretes, a szimfónia jelentése az összhang, egység, együtthangzás, és ez a csoda valósult meg 2016. október 16-án. Ismét telt házzal, rengeteg vendéggel.

 

oszi-gala01

 

Az izgalom, a lelki készülődés a napra már kellően fokozta a hangulatot, amikor sorra érkeztünk a színház parkjába az ódon fák közelében, és éreztük az éter finom leheletét, a szellő simogatását. Sok örömet adó tervezet előzte meg vezetőink részéről a napot, szorgos kezek és gondolatok cseréltek gazdát, egyeztetve, hogy a legjobb legyen, és élővé váljon a Szeretet minden tag részére. Elöljáróban megköszönjük Lovag Bornemisza Attila országos elnökünknek, Dáma Dezső Ilona Anna titkárunknak, Bornemisza Mária művészeti menedzsernek azt a fáradtságos munkát, amellyel előkészítették számunkra ezt a csodát.

A műsorban résztvevőknek köszönet a jó hangulatért: Balázsi Judit előadóművésznek, aki minden ünnepen kedvesen, humorosan, ötletesen vezeti a nap műsorát. A komlói népdalkör tiszta hangzású műsorát, Szabó Ottilia Ottcsi énekművész, költő és Nagy Péter Sebastián zeneszerző sziporkázó jelenlétét, Németh Nyiba Sándor zeneszerző előadását, Kmetz Anna énekművész energikus énekét. Lelkünket emelte a magasságba Bacsa Ferenc operaénekes és Aaminah Szabó Ágnes táncművész közös műsora. Meghatódottan hallgattuk Domoszlai János indián zeneszámait, G. Orosz Piroska énekeit. Közben a szép versek, színdarabok tették egy édes folyammá a műsort, mint a csendesen folydogáló patak zenéje a szikláról beleolvadva és erejével duzzadó folyóvá válva, így vált a hangulat a vastapsokkal erőteljes örömmé, ünneppé.

 

oszi-gala02

 

Egyedülálló elképezés, mely valóra vált, és adott szép meglepetést a Tallózó újság,- a Délibáb magazin mellékleteként – mely színes fotóival, bemutatkozó sorokkal, fényképekkel különleges hangulatot adott és csodálkozást. Kiváló szerkesztés és a művészek, alkotók sokszínű bemutatkozása gyönyörűséges munkáikkal.  A szerkesztés finomságát köszönjük Bornemisza Máriának, Körünk kulturális főmenedzserének. Öröm kezünkbe venni a lapot, és büszkeség olvasni benne nevünket. Színes virágcsokor lapozgatni finom lapjait. Köszönjük.

A Délibáb, a megújult művészeti magazin lapjai megszólaltatják a költők, írók szavait, üzenetet hordoznak, továbbítanak felénk. Megismerjük egymás gondolkodását, örömét, fájdalmát. Ismert és ismeretlen társunk írásai kiáltanak felénk. A szellem ereje, az alkotások léte és a mosoly a szívekben, ez a fesztivál. Mindezekkel együtt egyéni örömök nyíltak a pályázati eredmények hirdetése, átadása során. Ennyi vidám, lelkében szálldosó ember együtt ritkán találkozik. Jólesik és fontos, hogy a munkának, alkotásnak gyümölcsét elismerjék, és ez a hivatalos értékelés önbizalmat, további lelkesedést, aktivitást jelez a jövőre nézve. Köszönet a zsűrinek: Dáma Simon Veronika, Dáma Nógrádi Katalin, Lovag Ősi Kovács Imre, Dr. Surányi Rozália, Gy Simon Margit és nem utolsó sorban Bornemisza Attilának, Dezső Ilona Annának.

 

oszi-gala03

 

Mindannyian egymásnak is köszönjük,- velünk vált teljessé a nap – hogy részesei lehettünk eme ritka csodának, és vezetőinknek a sok munkát, a gondoskodó szeretetet felénk.

V. Sándor Irén Ilona

 

Kedves Hölgyeim és Uraim!

A 2016. évi pályázatra 200 db irodalmi, képzőművészeti és több zenei, prózai – érvényes és érvénytelen – pályázat érkezett.  Az événytelenekből közel nyolcvan, ezek a pályázati kiírásnak nem feleltek meg, sajnos. De ami itt maradt, a 150 pályázónak a műve, azoknál olyan színvonallal találkoztunk, hogy objektíven nem tudtunk bírálni, mert úgy éreztük, hogy mindenki nyertes. Ne lepődjetek meg, ha valaki hasonló díjat, oklevelet kap, mint az elmúlt évben. Ez nem azt jelenti, hogy nem fejlődött semmit az elmúlt évhez képest. A zsűri azonos kategórián belül figyelembe veszi, mérlegeli a pályázatok színvonalát. Sokszor örömmel tapasztaljuk a pozitív irányt, a fejlődést. Itt szeretném megjegyezni, hogy vannak köztük igényes, szépen kidolgozott pályaművek. Külön gratulálunk a zenei pályázóknak, noha nem sokan vannak, de remekművek érkeztek, természetesen ez elmondható minden művészeti területről.

Továbbra is bíztatunk mindenkit, hogy a jövőben is éljen a megmérettetés lehetőségével. Tehát ma mindenki díjazott. A díjak a Batsányi Cserhát Művész Kör elfogadott, elismert díjai. Aki megkapja, az viselje, hordja, mert hivatalos. A neve után használhatja is művészkörökben.

 

oszi-gala04

 

Köszöntöm a zsűri tagjait:

  • Lovag Bornemisza Attila Salvatore Quasimodo emlékdíjas költőt, elnököt, esztétát, a Délibáb magazin főszerkesztőjét, a zsűri elnökét.
  • Dezső Ilona Anna költőt, írót, a Kör országos titkárát, a zsűri titkárát is egyben.
  • Dr. Farkas József Tibort, az ELTE adjunktusát, aki irodalomtörténész, esztéta. Ezen a területen segítette a munkánkat.
  • A képzőművészeti zsűri vezetője és egyben elnöke Dáma Simon M. Veronika festőművész, tagjai Dáma Nógrádi Katalin festőművész, Dr. Surányi Rozália festőművész, Ősi Kovács Imre festőművész. Ők mindannyian tanítják is a festészetet, szeretettel egyengetik festőtársaik kibontakozását.

Felkérem Lovag Bornemisza Attila elnökünket, hogy adja át az okleveleket, díjakat! Elsőként az ART – díjakat adjuk ki:

oszi-gala05

2016. évi pályázatok eredményhirdetése:

ART-DÍJBAN RÉSZESÜLTEK:

Bene Edit költő
Maár Helga költő
Rostás István költő
Tóth Nándor költő
Tringerné Simon Erzsébet (Iparművészet Újrahasznosított anyagból)
Varjú Zoltán költő
Maksa Benedek festőművész
Sípos Henriett Iparművész
Faragó Gabriella költő
Fördős József festőművész
Micskei Erzsébet festőművész
Miklós Krisztina festőművész
Simon Gáborné festőművész
Pletser Eszter Festőművész
Tarrné Skobrák Anna festőművész
Vekerdi Lajos Zoltán festőművész
Gódányiné Marika festőművész
Magyari Miklós festőművész
Pásztor Judit Mandala festő
Idei Pintér Mária festőművész
Böjte Márton költő
Fodor Ferencné fotós
Vezendi László költő

ART-EZÜST DÍJBAN RÉSZESÜLTEK:

Cserős Mária költő
Dohárszki Judit festőművész
Domonkos Kázmér író
Eszes Mária író
Szabó Judit Gyöngy költő
Németh Eszter festőművész
Tamás Ferenc író
Jalcs Irén író
Tamásfalviné Gyenese Ildikó festőművész
Erdődi Maya költő
Schneider Valéria festőművész
Szathmári Olga Ottilia költő
Dani Mária festőművész
Berta Csaba költő
Kő Cecília festőművész
Kascsák József festőművész
Gusztos Piroska festőművész
Paulai Csilla festőművész
Ecsődi Lászlóné Festőművész
Nemes Teréz festőművész
Mayer Erzsébet festőművész
Solti Ferencné Erzsébet

ART-ARANY DÍJBAN RÉSZESÜLTEK:

Mátrainé Benke Mária Iparművész
Vaskóné Gálfi Erzsébet festőművész
Dr. Császi Zsüliett költő
Drotleff Zoltán költő
Godzsa Zoárd fotóművész
Tóth Ferencné Ildikó költő
Hettinger Ágnes festőművész
Törő Zsóka költő
Laki Erzsébet festőművész

LÍRAI DÍJBAN RÉSZESÜLTEK:

Fazekas Imre Pál költő
H. Czékmány Ilona költő
Just Krisztina költő
Koller Eszter író
Schvalm Rózsa költő
Szabó Kila Margit költő
V. Ország György író
Ács Nagy Éva költő
W. Holler Mónika költő
Elizabeth Schobert költő
G. Orosz Piroska költő
Bősze Éva költő
Huri Valéria író
Sipos Mari költő, író

NÉPI ÍRÓI DÍJBAN RÉSZESÜLTEK:

Keresztes Istvánné (Marika) költő
Bosnyák Zoltánné költő
Kovácsné Róza költő
Finta Katalin költő

NÉPI HAGYOMÁNYŐRZŐ DÍJAT KAPOTT:

Bodnár Mária népdalénekes

Magyar Népművészet Mestere díjat kapott:

Horváth Irén

EZÜST OKLEVÉLBEN RÉSZESÜLTEK:

Dócs György költő
Éliás Marcsi festőművész
Haász Irén költő
Mráz Erzsébet költő
Pörnye Nikolett festőművész
Teffner András Sándor festőművész
Szekér Józsefné festőművész
Maárné Kishonthy Éva festőművész
Szántó Ágnes Angéla festőművész

ARANY OKLEVELESEK

Áfra Piroska író
Winczheim Tibor író
Erdélyi Tibor fotós
Jónás Zsike festőművész
Ladányi Maya író
Lóki Judit festőművész
Fekete Anna festőművész
Géró Kata festőművész

IFJÚSÁGI DÍJBAN RÉSZESÜLTEK:

Horváth Domonkos festő Dícsérő oklevél
Horváth Rebeka Art-díjas festőművész + Népművészeti lánc
Török Enikő Ezüst diploma
Steinmann Odett Zsófi festői Art – ezüst-díj

ARANYDIPLOMÁSOK:

Kecskés Beatrix költő
Györke Seres Klára költő
Szép Mária festőművész

ARANYTOLL-DÍJAS:

Jártó Róza író, költő

ARANYECSET DÍJASOK:

Papp István festőművész
Tóth Valéria festőművész
Megyeri Varga festőművész
Kiss Áfra Mária festőművész
Pécseli Istvánné festőművész
Csiszár Erzsébet festőművész
Tóth Dóra festőművész

GEISZLER JÓZSEF EMLÉKDÍJ:

Sándor István festőművész
Brilló Erzsébet festőművész
Soós Zsuzsanna

Pályázatáért ELNÖKI DÍCSÉRETBEN RÉSZESŰL:
Vajda Ferenc grafikus
Tápai Anna festőművész

KÖZÖSSÉGI MUNKÁJUKÉRT ELISMERŐ OKLEVELET KAPNAK:
Éliás Marcsi festőművész
Turai-Nógrádi Tagozatunk
Ősi Kovács Imre

IHÁSZ-KOVÁCS ÉVA EMLÉKDÍJBAN RÉSZESÜLNEK:

Pappné Tompa Ilona költő
Serdült Erika Irén festőművész
Váradi Éva Etelka költő
Vargáné Haller Ibolya költő
Éles Árpád költő
Zágonyi Mónika költő
Eliza – Beth író
Szilágyi Kiss Margit író
Tóth – Hekkel Arany
Szegény Ildikó grafikus
Serbán Edina Sára költő
Balázsi Judit + Emlékérem
Dezső Ilona Anna + emlékérem
Dr. Gujás Márta + emlékérem
Klaszán Erzsébet költő + emlékérem
V. Sándor Irén + emlékérem
Törő Zsóka + emlékérem
L. Praszna Mária + emlékérem
Bartók Anikó költő + emlékérem
Bacsa Ferenc zeneművész + emlékérem

CSERHÁT JÓZSEF IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI DÍJ:
Németh Nyiba Sándor költő, író előadóművész + emlékérem

CSERHÁT-DÍJASOK:

Pocsai Julianna festőművész
Bartók Andrásné pályázataiért
Erdősi Ildikó pályázataiért

CSERHÁT NÍVÓDÍJ ARANY:

H. Csuta Terézia költő
Mukli Ágnes költő
Kecskés Borbála

A ZSŰRI KÜLÖNDÍJÁT KAPJÁK

Anatole Hongrois író
Becskereki Imréné költő
S. Dudás Mária költő
Majorosi Hajnalka festőművész

ÖRÖKÖS TAG KITÜNTETÉST KAPJÁK:

H. Czékmány Ilona festőművész, költő
Semes – Bogya Eszter énekes, népi fafaragó
Fenyvesi András ikonfestő

KULTURÁLIS FŐDÍJ:

Róna J. László írói fődíj

KULTURÁLIS NAGYDÍJ:
Enyedi Béla DALTULAJDONOS

IPARMŰVÉSZETI NAGYDÍJ:
Kolozs József Sándor képzőművészet

Kiváló Előadóművész cím:
Kmecz Anna

ZENESZEZŐI NAGYDÍJ:
Dr. Kovács Gyula

SZINNYEI MERSE PÁL EMLÉKDÍJ:
Dezső Ilona Anna festőművész

PAÁL LÁSZLÓ EMLÉKDÍJ:
Nógrádi Katalin

SZÉCHENYI EMLÉKDÍJ:
Dudás Margit költő

SIMON ISTVÁN EMLÉKDÍJ:
Juhász Pál költő

FALUDY GYÖRGY EMLÉKDÍJBAN RÉSZESÜL:

Bruck Teréz festőművész
Szegény Ildikó grafikus

BABITS MIHÁLY EMLÉKDÍJ:
Kutasi Horváth Katalin költő, író

BABITS MIHÁLY EMLÉKOKLEVÉL:
Dohárszki Judit

FAZEKAS MIHÁLY EMLÉKDÍJAT KAP:

Dr. Surányi Rozália festőművész
Herceg Teréz festőművész

ÉLETMŰ-DÍJAT ADOMÁNYOZUNK
Liget Ervinné Reichel Erzsébet népművésznek

A 2016-os évben a Cserhát Művészkörért
EMLÉKDÍJAT+PLAKETTET KAPJA:

Dáma Erdős Anna
Tárkányi Imre

20 ÉVES JUBILEUMI ÉS KÖZÖSSÉGI MUNKÁJÁÉRT
Jubileumi oklevelet+Plakettet kap:

Dáma Simon M. Veronika FESTŐMŰVÉSZ, A KÖR Képzőművészeti Elnöke

Hozzászólások