,,Merj jónak lenni!” – A versírásnak lélekgyógyító ereje van. Ezt bizton mondhatom, hiszen van benne tapasztalatom. Sokan feltették már a kérdést, hogy milyen alapon választom ki riportjaim alanyát az alkotók közül, hiszen már több mint 500 interjút készítettem a Montázsmagazinnak. Elmondom.

Az első és legfontosabb szempont a tehetséges fiatalok felkutatása, bemutatása a nagyvilágnak, mert szükségük van rá, hogy segítsük őket. A másik csoport az, akiket maga az élet vezetett az alkotás mezsgyéjére, mert embert próbáló, már-már elviselhetetlen megpróbáltatásokon kellett keresztülmenniük.

 

karai7

 

Van egy harmadik csoport, akik felett lehet, hogy csak a Nap ragyogott, de eljött a nyugdíjazás ideje, és úgy gondolták, hogy szeretnének valami maradandót is alkotni, legalábbis a családjuk számára. Bizonyára születnek közben remekművek is, de a középpontban mindig az Ember áll, aki kisírta, kiírta fájdalmát, vagy próbálja megvalósítani az álmát. Kedves alkotótársak, mindenki helyezze el magát a széles palettán, és ha nem találja meg a helyét, hozzon létre egy kedvére való új csoportot.

Most pedig ismerjék meg Gábort, akit magára maradottsága, bánata vezetett az írás felé, és nap mint nap papírra veti gondolatait. Hogy írása helyes-e vagy imitt- amott hibádzik, ő ezzel nem foglalkozik. A lényeg, hogy a lelke így lesz könnyebb.

Kérlek, mutatkozz be az olvasóknak! Milyen gyermekkorod volt? Miért nem tanultál tovább?

Nagyon szegény családból származom. Már tizennégy éves koromban el kellett mennem dolgozni, segíteni a szüleimnek, hogy a mindennapi betevőnk meglegyen. Sajnos később sem kényeztetett el az élet, így nem tudtam tovább képezni magam. Ennek ma is érzem a hátrányát, hiszen szakma nélkül igen nehéz munkát találni, pedig nagy szükségünk lenne rá!

Hol és mikor ismerkedtél meg gyermeked anyjával? Összeházasodtatok?

Ennek hosszú története van, de én csak röviden mondom el. A kisfiam édesanyjával a volt munkahelyemen ismerkedtem meg. Igen, akkor még jó volt, mert dolgoztunk mind a ketten. Nem házasodtunk össze, csak élettársi kapcsolatban éltünk, de nem túl hosszú ideig.

 

karai08

 

Megérkezett egy szép kicsi fiú. Mi történt, hogyan maradtál magadra a fiaddal?

Igen, megszületett az én drága kicsi fiam. A boldogság nem tartott sokáig, mert a párom úgy döntött, hogy elhagy minket. Ekkor három hónapos volt a fiam. Hogy miért döntött így, azt ma sem tudom, de azt tudom, hogy az édesanyák tíz körömmel ragaszkodnak a gyermekükhöz, ő pedig egyik napról a másikra itt hagyott minket. Ma már hat éves a fiam, és azóta egyedül nevelem.

Hogyan tudsz megfelelni az elvárásoknak? Hol éltek, milyen körülmények között?

Cegléden élünk nagyon szerény, de tisztességes körülmények között. Az enyém az összes feladat, ami csak létezik egy háznál. De megpróbálok helytállni, hisz a kisfiamért mindent megteszek, hogy nevetni tudjon, és boldognak lássam.

Azt hallottam, hogy azt kérted az interneten az ismerőseidtől, küldjenek egy képeslapot a fiadnak.

Igen. A kicsi szülinapjára kértem erre az ismerőseimet. Mivel én nem találok munkát, így elég nehezen élünk. Sajnos, egy csokit sem tudok a kicsinek venni a szülinapjára. Kértem, hogy aki teheti, küldjön egy képeslapot a fiamnak, mert szeret levelet kapni. Volt nagy boldogság, mert több ezer képeslapot kapott, még külföldről is!

 

karai05

Még Norvégiából is érkezett képeslap…

Hogyan jött a versírás gondolata? ,,Nem mondom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”?

Igen, valahogyan így. A verseimben az érzéseimet írom le, mert így könnyebb kiadni magamból minden fájdalmat. Nagyon sok embernek van fájdalma, de ők sajnos nem tudják megfogalmazni, hogy mit is éreznek. Akik ismernek, sokan megkérnek, hogy írjak az ő fájdalmukról is nekik verset. Azokat úgy írom, hogy átérzem az ő fájdalmukat is. Természetesen nem kérek érte pénzt.

Mit jelent számodra a versírás? Úgy láttam, hogy a Facebookon nyitottál egy oldalt, ahova felteszed a napi alkotásokat. Mennyien olvassák a verseidet?

Nekem a versírás a minden. Beteg lelkem gyógyítása ápolása, gondozása, nyugtatása, vidítása. A verses csoportomban 850 fő van jelenleg, de sok visszajelzést kaptam még külföldről is, hogy ott is olvassák. Nekem ez is egyfajta megnyugvás, örömöt hoz számomra. Sajnos telefonról írok, nincs számítógépünk, és erről szoktam a verseket is feltenni.

 

karai6

 

A kisfiad szereti a verseket, meséket? Vajon hiányzik neki az anyja?

Patrik, a kisfiam szereti a meséket és a verseket is. Elég gyakran szoktam neki is írni gyermekverseket. Nem, nem hiányolja az anyukáját, hisz alig ismeri. De a mese, az nagyon fontos az ő kicsiny lelkének is, mint a többi gyermeknek.

Gábor, könnyebb a lelked, ha írsz? Az idő majd begyógyítja a sebeket? Miben tudnának segíteni neked az emberek, mire lenne nagy szükségetek? Hidd el, az emberek jók!

Ma már úgy hozzátartozik az életemhez az írás, mint a levegő. Igen, könnyebb a lelkem, hogy leírom gondolataimat, talán egyszer meg is gyógyul. Főleg, ha majd érzem, hogy egy kicsit jobbra fordul a sorsom, sorsunk is. De ma még nagyon nehezen élünk. Aktívkorúak ellátását kapom, szoktam alkalmi munkát is vállalni.

 

karai02

 

Az oviban a csoportpénzt és eszközpénzt, illetve színházbérletet, a kirándulásokat mindig megpróbálom kifizetni, hogy ne érezze hátrányát annak a fiam, hogy őt az anyukája elhagyta, és munkanélküli édesapja neveli. Az étkezésért nem kell fizetnem, mert GYIVI-sek vagyunk. Minden segítséget elfogadunk, megköszönünk. Szeretném, ha boldog ember lenne az én Patrikom.

Köszönöm az interjút, Gábor! Kívánok nektek jó egészséget, szeretetet, békességet. Legyen erőd felnevelni ezt a kis legényt. Ha kedved tartja, írj továbbra is verseket, mert bizton tudom, hogy az írás a lelket gyógyítja. Ezt a riportot nagyon sokan, országhatárainkon túl is olvassák. Nekik üzenem: „Merj jónak lenni!” Gábor elérhetősége szerkesztőségünkben megtalálható.

 

Gyermekemnek…

Ketten maradtunk, drága gyermekem,
És én nem tudtam, hogy mit tegyek.
Rád néztem és te rám nevettél.
Már akkor tudtam, te vagy nékem a fény.
Énekeltem, mikor elaltattalak.
Ágyad mellett sokat virrasztottam,
Voltam fáradt és szomorú,
De ha rád néztem, eltűnt minden bú.

Átéltünk mi már sok csatát,
Utunkat néha fájdalom járta át.
De ma sem tennék másképp, drága gyermekem,
Érted most is feladnám gondtalan életem.
Mert ahogyan átölel most is kezed,
Nem cserélném én azt el semmire.
Hisz szülőnek lenni oly csodás dolog,
És nálunk csak a szeretet a fontos.

Tudod azt drága gyermekem,
Én veled leszek, amíg csak élek.
Veled megyek én a te utadon,
Ha majd te is úgy akarod.
Mert te vagy nékem a kis szívem,
Ki szebbé teszi az én életem.
Szeretlek, én drága gyermekem,
Ezt senki el nem veheti éntőlem.

Elvesztettem már

Elvesztettem már-már minden szép reményt,
Mely a szívemet éltette már oly rég.
Minden dobbanás most egy fájdalom.
Szomorú könnyekkel, amit hullajtok,
Némán tűröm én hát a sorsomat,
Mint egy kismadár, mely már nem dalolhat.
Szomorúan nézek én is a világra,
Búcsút intve a szép reménysugárnak.

Elvesztettem már minden szép reményt,
És nem tudom, hogy egyszer visszatér.
De tudom, hogy nem adhatom fel,
Ha remény nélkül is az utamon mennem kell.
Hisz a kismadár, ő se adja fel,
Hogy majd egyszer ismét énekelni kezd.
És remény nélkül is lehet még élni,
Csak a szív fájdalmát kell elviselni.

Egyszer

Egyszer egy kicsi srác
Átölelte az apukát.
Fülébe súgta oly kedvesen:
Apa, szeretlek tégedet.
Két szeme szépen ragyogott,
Mint az égen a legszebb csillagok.
A mosolya csupa báj,
Kis szívében ott a vágy.

Egyszer egy kicsi srác
Azt mondta: mily szép a világ!
Nem kell néki semmi más,
Csak boldog legyen az apukám.
Közben nevetett őreá,
S szorosan ölelte át.
Egyszer egy kicsi srác szólt:
Boldog vagyok, hogy van apukám!

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

Hozzászólások