Törökországi utazásom célpontja ezúttal Alanya volt, ahol a véletlennek köszönhetően találkoztam egy ott élő honfitársammal, Dobsa Dianával, aki nem csak a város, de az ottani kultúra jeles ismerője is. Az alábbiakban az ő válaszaiból kerülünk közelebb a török hétköznapokhoz, valamihez, ami eloszlathatja az országgal szembeni kételyeket, a rossz beidegződéseket, amit részben a nyugati sajtóhírek táplálnak.

– Mikor, milyen körülmények között került ki Törökországba?

– Nagy megtiszteltetésnek veszem, hogy pont engem kértek meg erre az interjúra. 18 évesen úgy éreztem – mint minden hasonló gondolkodású fiatal –, hogy eljött az idő kirepülni a családi fészekből. Elkezdjem a saját utamat a nagyvilágban. Érettségi után kaptam egy lehetőséget, hogy kiutazzak Londonba.

Eredeti tervem az volt, hogy megtanulok felsőfokú szinten egy idegen nyelvet, és visszatérek szeretett hazámba. De ahogy ez lenni szokott, ember tervez, Isten végez. Nagyon sok lehetőséget kaptam az élettől, hogy megtaláljam a helyem.

Mivel Magyarország pont akkor lépett be az Európai Unióba, amikor a vízumom lejárt, Londonban maradtam. Fiatalon annyira élveztem az ottani életet, hogy egy időre a maradás mellett döntöttem. A húszas éveimet Angliában töltöttem. Miután a biológiai órám egyre gyorsabban és egyre hangosabban ketyegett, családalapításra ösztönzött, megismerkedtem mostani férjemmel, akivel akkoriban együtt dolgoztunk.

A férjem a törökországi Alanyában született, a családja is ott élt. Ezért az esküvő után úgy határoztunk, mégis csak jobb lenne, ha a napsütéses Alanyában telepednénk le hosszabb távon.

Már az esküvő is érdekes volt. Az elsőt Angliában tartottuk meg a férjem vallása szerint, a másodikat Magyarországon, majd itthon, Alanyában is szerveztünk egy fogadást az itteni családtagoknak.

– Mennyire befogadóak az ottani emberek az európaiak irányába, a vallási és kulturális különbözőségek okoznak-e problémát?

– Szerintem teljes mértékben befogadóak a törökországi emberek. A világ minden tájáról érkeztek ide, és érkeznek ma is külföldiek. Pillanatnyilag közel 40 000-en élnek a városban életvitelszerűen, jobbára nyugat-európaiak. Van keresztény templom, decemberben adventi vásár, nemzetközi iskola, és a külföldieknek érdekképviselete is van a városi tanácsban.

Tisztelettudóak és nyitottak irányunkba, soha semmilyen atrocitást nem éreztem, inkább a mérhetetlen segítőkészséget. A törökök nagyon érdeklődőek. Az oktatás évről évre fejlődik minden téren. Én is elvégeztem pár ingyenes tanfolyamot (fodrász, varró, főző és török nyelv), ahol nagyon kedves helyi embereket ismertem meg. Egyébként bárkinek van lehetősége ezeken a kurzusokon ingyenesen részt venni.

Annak ellenére, hogy a külföldiekkel nagyon befogadóak, egy török családba beilleszkedni nem egyszerű dolog. A családon belüli hierarchiát nekünk nehéz elfogadni. Vannak vicces, kedves történetek is, pl. a kapcsolatunk elején az anyósom folyamatosan a kedvemben akart járni, és a kedvenc ételeimet próbálta főzni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Nagyon más a török és a magyar humor.

– Bátran kijelenthetem, Alanya messze felülmúlta minden elképzelésemet. A város sokkal szebb és elegánsabb, mint az európai, a mediterrán térségek települései. Ilyen tiszta, rendezett városképpel lassan már Európában sem lehet találkozni. Hogy sikerült mindezt elérni?

– Alanyában kifejezetten nagy figyelmet fordítanak a szelektív hulladékgyűjtésre, a rendezett városképre. A város és környéke évtizedek óta a turizmusból él. Természetesen nagyon fontos a környezet megóvása és folyamatos szépítése. A parkokon belül zárt macskaparkok, automata etetők, itatók, homokos állat WC-k találhatóak, ezek mind segítenek a város tisztántartásában.

Az önkormányzatnak például van egy „whatsapp” vonala, aminek Cözum Masası a neve. Ez nagyjából annyit tesz, hogy „Megoldások Asztala”. Ide mindenki elküldheti, ha valami olyat lát, amit zavarónak, veszélyesnek, átalakítandónak tart. Számos alkalommal használtam. Iktatószámmal látják el az ügyeinket, és gyorsan válaszolnak.

Például a játszótéren veszélyesnek láttam a csúszdát, írtam nekik, és a következő héten meg is javították. Ez nagyszerű és páratlan, úgy gondolom. A polgármester havi rendszerességgel nyílt napokat tart, és a közösségi oldalakon megosztja, hogy melyik kávézóban milyen időpontban érhető el, bárki bármilyen problémával megkeresheti.

– A statisztikák szerint – hála a kedvező ingatlanpiaci lehetőségeknek is – több tízezer európai ember él a városban, és persze egy szerény magyar közösség is. Miben keresendő ennek a népszerűségnek az oka, mi adja a város vonzerejét?

– A város szépsége, természeti környezete és kulturális öröksége önmagáért beszél. Aki egyszer járt Alanyában, az biztosan visszavágyik. Áprilistól novemberig szikrázó napsütés és meleg, hosszan elnyúló tengerpartok várják a turistákat. Rengeteg történelmi látnivaló, a világhírű török konyha ízei és barátságos helyiek fogadják az érkezőket.

Rengeteg sportrendezvény van a városban egész éven át. Kerékpárversenyek, triatlon- és strandröplabda versenyek. Teniszpályák, szabadtéri fitneszgépek, jógázás szörfdeszkán a tengeren, siklórepülés és egyéb vízisportok állnak a sportrajongók rendelkezésére.

Egész éven át friss gyümölcsöket, zöldségeket, frissen fogott halakat lehet enni. Ahogy Ön is említette, nagyon kedvező áron lehet tengerparti ingatlant vásárolni. Az új építésű, teljesen berendezett, egyszobás, amerikai konyhás lakások már 12 millió Ft-tól elérhetőek. A vásárlási procedúra is meglehetősen gyors és egyszerű. Mivel ezzel foglalkozom, elég nagy rálátásom van a helyi ingatlanpiacra.

– Az üzletek, piacok árai ismertek az idelátogatók számára. De talán beszéljünk arról, ami az utazók szeme elől rejtve marad. Gondolok itt a szociális hálóra, az egészségügyre, a hétköznapi életre.

– A Magyarországról érkezőknek általában van utasbiztosításuk, amit a magánkórházakban is elfogadnak. Szinte mindenhol beszélnek angolul, németül vagy oroszul. A török egészségügyi rendszer nagyon fejlett és színvonalas. Ki kell emelnem a plasztikai sebészet és a fogászat jelentőségét. Európa különböző országaiból érkeznek ide kezelésekre.

A törökországi szociális háló, ha a munkanélküli segélyre, a gyesre gondolunk, akkor kicsit elmaradottabb. Az előbbit pár éve vezették be, utóbbinál pedig nincs lehetőség három évig otthon maradni a gyermekkel. Állami óvoda sincs, csak magánóvoda. Egymás mellett működik a magán- és az állami iskola rendszere. A hétköznapi életben a franchise üzletektől, éttermektől a helyi boltokon, vendéglátóhelyeken keresztül minden megtalálható Alanyában. Minden nap van piac a város különböző részein, ez is nagyon kényelmessé teszi a hétköznapokat.

– Jártamban-keltemben azt tapasztaltam, hogy, mint magyar embert, valami megkülönböztetett kedvességgel, szeretettel fogadtak az ottani emberek. Mennyire ismerik a török emberek a közös múltunkat, történelmünket?

– A törökök testvérnépként tekintenek ránk. Szent meggyőződésük, hogy mi is török eredetűek vagyunk, Attila a közös ősünk, és minden magyart mosolyogva Attila pasának hívnak a bazárban. Egyébként pedig az Atilla egy gyakori név a törökök körében is. Puskás Öcsit is mindenki ismeri és emlegeti.

A nyelvünkben közel 1000 azonos szó található. Pl. csizma, zseb, alma, kicsi, kecske, búza, bicsak, balta, stb. A baltáról jut eszembe, hogy török családomnak vannak banánültetvényei, és gyomláláskor derült ki, hogy nem ismerik a hosszú nyelű kapát. Hajlongva húzogatták a gazt hosszú órákon át.

– Törökország történelme, kultúrája, természeti kincsei rengeteg látnivalót kínálnak. Ezek megtekintéséhez évek kellenének. Mit tanácsol az Alanyába érkezőknek, melyek azok a látnivalók, amelyeket kár lenne kihagyni?

– A Damlatas oldali Kleopátra partról libegővel kezdeném a túrát a várnegyedbe. Itt 13. századi emlékeket lehet látni Alaaddın Keykubat szultán korából. Csodálatos kilátás nyílik a városra a várból, amely eredetileg kalózerődnek épült. Innen akár le is sétálhatunk a kikötőbe, ahol a város jelképét, a Vörös Tornyot tekinthetjük meg.

Majd kihajózhatunk a Földközi-tengerre. A félsziget másik oldalán található a Damlatas-cseppkőbarlang, tőle 300 méterre áll a Városi Múzeum épülete. A természet szerelmesi ellátogathatnak a Sapadere-kanyonba. Végtelen banánültetvények és érintetlen sziklás tengerpart mentén kocsikázhatnak.

Közben az elegáns tengerparti kávézó terasza kezdett megtelni emberekkel, a lenyugvó Nap fénye vörösen tört meg a part felé szelíden futó apró hullámokon. A levegő kezdett lehűlni. A kávézót elhagyva kézbe vettük sarujainkat és még egy rövid sétát tettünk a hűs parti homokban a parkoló irányába. Aztán elváltak útjaink, de már akkor tudtam, nem örökre. A város szinte bekebelezett, ’s mint valami hatalmas mágnes, talán végérvényesen szippantott magához.

 

Szöveg és fotó: Botz Domonkos

 

 

Hozzászólások