Pelsőczy Katalin kötetét lapozgatva szétáradó fény fogad. A Lámpásaim című versgyűjteménye a lélek finom, pasztellszínű hangjának ötvözete a csend sokféleségébe ágyazva. Ám nem egyszerű idáig eljutni, bizonyára nem egyik napról a másikra lesz valakiből a lélek rezdüléseire rezonáló költő. Irodalmi életútjáról, sokszínű tevékenységéről kérdeztem a szerzőt, Pelsőczy Katalint.
Egrégi Bebek Pelsőczy Katalin – A költő által a fotón viselt blúz Nemec Mariann képzőművész-író alkotása
Kedves Katalin! Budapesten születtél. Egrégi Bebek! Mit takar ez a különleges név? Gyermekkorod, gyökereid a fővároshoz kötnek? Kérlek, beszélj gyermekkorodról, szüleidről! A családból hoztad magaddal a művészet iránti szeretetet? A családtagoknak volt valamilyen kapcsolatuk művészetekkel?
Megtisztel, hogy nevemet különlegesnek véled, őszintén szólva magam is.
A mindennapokban persze csupán Pelsőczy Katalin vagyok, de megígértem Édesapámnak, hogy őseink és az Ő iránti tiszteletből az irodalom égisze alatt teljes családi nevünket fogom használni. Nagy megtiszteltetés ez, de persze felelősség is.
Valóban budapesti kötődésű vagyok, jelesül budai. A gyermekkorom sok feladatot, de még több csodát adott nekem. Hála legyen ezért annak a mérhetetlen szeretetnek, amit a családomban kaptam. Édesapám igen sokoldalú ember volt, végzettségeit és világlátását tekintve is. Édesanyámról hasonlókat tudok elmondani, kiegészítve azzal, hogy odaadó szeretetével Ő vált a szűkebb és tágabb család összetartójává is.
S hogy a családból hoztam-e a művészetek szeretetét? Gyakorlatilag az anyatejjel szívtam magamba. Szeretnék visszautalni apai Nagymamámra, aki tanárként csodásan zongorázott, hegedült, és a képzőművészetben is jeleskedett, így ehhez nem fért kétség. Többek is művészek lettek nálunk különböző területeken. Nagymamámtól már tízéves koromban művészeti albumokat, zenei lexikonokat kaptam. A mai napig könyvtáram becses részei…
Édesanyám és anyai Nagypapám ezt csak erősítették a mindennapokban versek, mesék, zenék lelkembe való plántálásával. Ezért mondottam azt, hogy csodák részese lehettem, voltam. 10-12 éves koromtól állandó bérleteim voltak a Zeneakadémián, Operaházban, színházakban – mondanom sem kell, szüleimmel együtt. Ma is boldogan és büszkén gondolok vissza erre.
Úgy tudom, már kislánykorodban gyönyörűen zongoráztál, hallás után játszottál zongoradarabokat, mégsem a zenei pályát választottad. Mi volt e döntés oka? Megváltozott a zene iránti érdeklődésed?
Igen, jól tudod! Négyéves koromban kaptam a szüleimtől egy aprócska, hordozható, kétoktávos zongorát. Csak úgy, minden apropót nélkülözve. Én pedig csak azt tudom, hogy átmenet nélkül, egyik napról a másikra elkezdtem játszani azokat a dalokat, amiket a rádióban hallottam, egy időben azok hallásával.
Sosem feledem el, ahogyan Édesanyám rácsodálkozott erre, pedig kicsi voltam. Ott állt a szoba ajtajában, és szerető döbbenettel figyelt… Szerintem már akkor tudta / tudták Apuval együtt, hogy a zene útján indítanak el, ami iskoláimat illeti. Bár csak másodiktól kerültem zenei tagozatra, így akkor végezve el az első osztály zenei elvárásait, tananyagait is.
Hatodikos koromban már szólista lettem az iskolai nagykórus élén. Bárdos-Kocsár: „Óh, havas erdő némasága” című csodájában lehettem a Vörösbegy, sőt Bárdos tanár úr nyolcvanadik születésnapján is az voltam. Igazi, megtisztelő emlék marad.
Akik ismernek, tudják, hogy 23 éves koromig operaénekesnek készültem, de az élet sokszor próbára tesz minket. Így egy rajtam kívülálló ok miatt nem teljesedhettem ki és be itt… Pedig minden adott volt ehhez. Ez a mai napig fáj, de „ezt dobta a gép”. Tehát ‘hűtlenségemet’ nem magam választottam, az élet követelte meg, hogy elfogadjam. Ettől függetlenül ‘szerelem’ maradt, hiszen az embert próbáló körülmények soha nem a zene rovására írandóak.
Pelsőczy Katalin első verseskötete
Hogyan kerültél az irodalom, a versek közelébe? Mikor volt az a „szent pillanat”, amikor eljegyezted magad a versírással, amikor elhatároztad, versek útján üzensz a költészetre fogékony lelkeknek? Egyáltalán elhatározás kérdése ez?
Ahogy én az irodalom közelébe kerültem, azt minden gyermeknek szívből kívánom megtapasztalni… Amikor már nyiladozott az értelmem, a mesék, versek, dalok a mindennapok részei lettek Csodás Édesanyám és drága papikám jóvoltából. Órákig meséltek nekem. Sokszor láttam, hogy Édesanyám esténként a ” Világirodalom legszebb versei „-t olvassa elcsöndesedve.
Aztán iskolába kerülve ez a kötődés az irodalom felé még erősebb lett, oly természetes módon, mint a levegővétel. Az első irodalmi pályázatra, amit iskolám szervezett, 13 évesen szántam rá magam. Jeligém; Kolibri volt. Második lettem, és büszke is egy kicsit. Aztán rendszeresen jöttek a szavalóversenyek és a dobogós helyezések.
Az, hogy gondolataimat írásba foglaljam, csak úgy jött hirtelen, minden elhatározást nélkülözve, 1977. május havában. Ekkor voltam tizenkét éves. S bár ez már történelem, társak, ‘barátok’ maradtunk. Felnőttként pedig már tudatosan fordultam képzésem ilyen irányú útjára. Sosem fogom megbánni, hiszen – akár a zenei vonulat – ez is kegyelem, áldás és ajándék nekem az Örökkévalótól.
Kik a segítőid, mestereid az irodalomban?
Elsődleges mesterem az Örökkévaló és a Megváltó! Számomra ez evidencia. Földi szinten nem igazán szeretnék senkit kiemelni, és ezzel mást hátrébb tessékelni. Hiszen azon kevesek, akik megtisztelnek tanácsaikkal, mentorálásukkal, már mindannyian a mai magyar irodalom, tanár és zenész közösség kiemelkedő szereplői. Bár nincsenek sokan, mert nehéz és zárt pálya ez, minőséggel, szeretettel és tisztelettel öveznek, feltétlen kölcsönösséggel egymás iránt.
Könyvbemutató Miskolcon a Liechtenstein Galériában
Mesélj élményeidről! Honnan töltekezel? Mindig megélt érzéseket, eseményeket öntesz formába, vagy találkozásaid, más emberek történetei is írásra késztetnek?
Számomra az írás maga is egy élményforrás. Időnként áldás lehet egy-egy váratlan találkozás, lélekérzés. S ez lehet akár negatív is. Spontaneitása ellenére az égiek figyelmét közvetíti számomra. Ilyenkor történik meg az, hogy már éjszaka írni vagyok ‘kénytelen’, oly erős az a bizonyos megfogantatás…
A töltekezés furcsa dolog, és részleteiben összecsenghet akár előző gondolataimmal is. Persze vannak olyan élmények, amelyek örökre szólnak, de nyilván hasonlóak ritkán adatnak meg egy embernek. Áldott emlékű Édesanyám mindig azt mondta;
„Minden napban keressed meg az apró örömöt. Ebből tevődik össze az élet. Ha mindig csak a hatalmas dolgokra, csodákra vársz, sosem lehetsz igazán boldog! Hiszen azok nem naponként érkeznek.”
Töltekezhetek tehát apróságokból is. Csak észre kell tudnom venni. Már egészen jól megy. Az irodalom nem lehet öncélú. Ha csak a magam életérzéseit vetném papírra, az nem lenne más, mint egy ‘terápia’.
Feladat kell, hogy legyen mások érzéseit, sérelmeit, bánatait, örömeit, csalódottságait, tehetetlen düheit, kirekesztettségeit, sikerélményeit (és még sorolhatnám) formába önteni és eléjük vinni. Hiszen ezeket így vagy úgy, emberként mi magunk is megéljük, hordozzuk.
Második köteted elé a Lámpásaim címet illesztetted. A lélek lámpásainak gyűjteménye ez a könyv. Olyan jelképrendszer, amelyben a lélek „Csöndesen üzen; – hagyjatok élni, / Mindenség oltárán az egekig érni…” – Szólábnyom. Úgy érzed, hagynak élni? „Ragyogni mosolyok szélén”? Milyen visszajelzéseket kapsz az olvasóktól?
De még mennyire! Igaz, én sosem keresek önigazolást költeményeim révén, de ettől függetlenül (vagy éppen ezért) érkeznek-érkeznek sorban. S erről beszéltem az előbb; – Emberek vagyunk – és tudattalanul is vágyunk egymás őszinte közelségére. Személyes találkozásaink is ezt erősítik. Hálás köszönetem ezért határon, óceánon innen és túl Mindenkinek, de akkor is, ha csak a szomszéd utcából érkezett!
Dedikálásra várva
A lélek hangja című versed üzenete így szól: „Fülembe súgva; – Szebb lesz a holnap…”
Minek köszönhető a bizakodó hangvétel, a sok viszontagságot megélt, átélt ember reményteljes hangneme? Miből táplálkozik derűlátásod, optimista világlátásod?
A pozitivitást én mindig a hitemből eredeztetem elsősorban. Otthoni örökség ez is. Sosem voltam vallásos úgy, ahogyan ezt gondolnánk! Én ‘csupán’ hívő vagyok, nagyon erős és kölcsönös kötődéssel az Örökkévaló és szent Fia felé. Meg persze hogyan emelhetne mondanivalóm (másokat és engem is), ha nem tudnám a reménytelennek tűnő helyzetekben is felvillantani a reményt?
Ha nem hinnék ebben és nem adnék hangot ennek őszinte hittel és várakozással, a Megváltás-t értékteleníteném el az életemben…
Olykor a lélekversek realizmussal, merész szókimondással párosulnak. Bizonyítva, megtartó erő a bizakodás, de mindez nem jelenti azt, hogy költészetedben nem jelennek meg a visszafojtott indulatok, hektikus világunk felhangjai, amikor nem tudjuk, nem értjük, mi is történik éppen. Amikor „A Sátán szállt a Földre le, / Markában nemzetek élete.” „S nemlét a lét meztelen, szürke…” – Rekviem a távoliakért – A világ békéjéért.
A félelem, a rémálom mégsem fojtogató inkább a lelket erősíti, a jellemet szilárdítja, ami fölé az alkotó a hit erejével fölmagasodik. Mit jelent számodra a költészet?
Számomra minden a klasszikus értékeket megtestesítő művészet, akár a költészet is; – Isten tökéletes kivetülése és megjelenése.
Tudom, neves folyóiratok közölték, közlik verseid. Melyek ezek? Említs néhányat!
Kérem a szerkesztők jóindulatú elnézését, ha akaratomon kívül bár, de nem teljes a felsorolás.
Magyar Múzsa, Ezredvég, Gondola, Irodalmi Epreskert, Art’húr Irodalmi Kávéház, Holdkatlan, Kalamáris, Isaszegi Hírlap – A Rostás István-díj okán, amit kortárs irodalmároknak ítélnek, Fedél Nélkül, Erdélyi Magyar Művészeti és Irodalmi Rovat
Az üveghelyen innen és túl – összművészeti este
A Magyar Nemzeti Írószövetség tagjaként ismertelek meg. Tagja vagy több irodalmi csoportnak?
Valóban! A Magyar Nemzeti Írószövetség másfél éve, hogy soraiba fogadott. S bár nem én kértem felvételemet, de megérkezett. Ez igazán értékes számomra. Érdekes történet ez is, bár, ha megengeded, most nem térek ki rá. Az irodalmi csoportokat úgy általában respektálom (vannak tiszteletbeli tagságaim is itt-ott), de irodalmi, fogyatékosügyi és egyéb feladataim már nem igazán hagynak aktív időt a kapcsolattartásra az említett ‘ sejtekkel ‘.
Most essen néhány szó a közösségi munkádról. Az International Peacemakers Leauge szervezetnek főmunkatársaként tevékenykedsz. Mutasd be a szervezetet, célkitűzéseit! Te milyen szakterületen látsz el feladatokat? Mivel segíted a szervezet munkáját?
Személyes érintettség okán sem áll messze tőlem a közösségi és egyéb érdekképviseleti munka. Ezen tevékenységeim évek óta több szálon futnak. Az említett szervezet, mint neve is utal rá, nemzetközi és NGO-ként működik, tehát nem áll kormányzati kontroll alatt. Már alakulásakor is fontos kritérium volt ez Szurasenkó Dániel zeneművész, elnök úr számára.
Fontos célkitűzés a szervezet tekintetében a társadalmi béke és megbékélés útjának kikövezése. Szeretnénk, ha a klasszikus emberi értékek minden begyűröző ideológia ellenére is ismét erős gyökereket eresztenének. Hiszem, hogy fognak is… Szemben állunk a globalista és föderalista nézetekkel. Elutasítunk mindenfajta megkülönböztetést, légyen az faji, vallási, kulturális, származási, egészségbeli, stb. Magam szociális területen tevékenykedem, érzésem és meggyőződésem szerint itt tudom igazán képviselni a rászorulók jogos érdekeit
Egrégi Bebek Pelsőczy Katalin költő és Sövegjártó Áron színművész az Összművészeti esten
Össze tudod egyeztetni a sokrétű elfoglaltságot? Úgy gondolom, e felelősségteljes beosztás teljes embert kíván. Mi indított arra, hogy egyik motorja légy a nemes célokat hordozó szervezetnek?
Szilárdan hiszem, hogy az élethez is „egész ember” kell. S ez nem jelenti azt, hogy a problémák, nehézségek, sőt tragédiák lepattantak rólam. Hisz könnyű akkor „egésznek” és embernek maradni, amikor minden simán megy! Így minden ténykedésem elé, közé és mögé ezt a hozzáállást rendelem, persze ilyen-olyan sikerrel… Így van ez a munkáim, elhívásaim vonatkozásában is.
Hogy mi vonzott e munkákhoz? Saját gondolatommal, hitvallásommal tudok válaszolni;
– A világ egyetlen lelke az ember,
S az ember egyetlen igaz világa a lélek… –
Zsigmond István Kocsis című akrarellje az Időmese című vers ihletője
Kérlek, befejezésül szólj jövőbeli terveidről!
Terveim? A tervek arra valók, hogy időnként egy kissé módosuljanak, vagy éppen megvalósuljanak. Nem szeretnék az elbizakodottság hibájába esni, ezért, ha megengeded, és nem sértek meg vele senkit, csak érintőlegesen válaszolok. Azt azért bizonnyal mondhatom, hogy készül harmadik önálló verseskötetem; – Ostor és mosoly – címmel.
Már most tudom, hogy a kötet címadó versének valami csodás második élete is lesz. Őszinte örömmel és megilletődötten várom. Mostanság olyan irodalmi feladatokat is kaptam, melyek ilyen vonatkozásban az elsők lettek, lesznek. Az „első fecskék” kirepültek már, szerethető és megtisztelő fogadtatással.
Az irodalom és költészet maga a ’pőre lélek’, de most engedtessék meg nekem egy csöpp jótékony fátyol, mert vannak titkaim…
Egrégi Bebek Pelsőczy Katalin költő és Nemec Mariann képzőművész-író közös könyvbemutatója a Torockó étteremben
Kedves Katalin! Örülök, hogy beavattál bennünket életed színes, változatos, eredményes történéseibe. A magam és a Montázsmagazin szerkesztői, olvasói nevében további sikereket, alkotói örömöket, eredményes közösségért végzett munkát kívánunk.
Drága Margit! Szívből köszönöm, hogy érdekfeszítő kérdéseiddel, lelkiségeddel megkerestél, Olvasóimnak pedig azt, hogy voltak-vannak és lesznek! Mert a szavak, versek, kötetek élőkké válnak általuk is…
Tímár Gábor mérnök, író, tanár és felesége, Ilona a könyvbemutatón
Pelsőczy Katalin verseiből
Időmese – Zsigmond István „Kocsis” című akvarellje nyomán
Az idő elfáradt, megpihent egy perce
Illékony sóhaja a tájra vetült.
– Bár éltes korú, de csintalan néha,
Kedvem keresve elcsendesült. –
Kereste lelkem, hogy írhassak róla
Szóba öntve a perceit
Elbóbiskolt minden bölcs óra,
Képpé álmodva kincseit.
Mint némafilmnek hangtalan lelke
Csodába burkolt a lenge fény,
Egy vén kocsis bókolt; – Kézcsókom kedves!
Régóta várok már Önre én…
De semmi baj, időmből futja,
A fuvar ára a perc maga.
S ha egyszer hív valóban végre,
Álmai útján viszem haza…! –
Pelsőczy Katalin
Kifosztva – Halkan és tisztelettel Baranyi Ferenc azonos című költeményére. –
Megcsúfolt tudattal kifosztottan állok
Remény torkát szegték olcsó gyászhuszárok.
Kiknek a magyar szó semmi több csak lárma,
Kaján önhittséggel tapossák a sárba.
Ellopták tőlem lenge „játszó kedvem”,
-Hajlongás kényszerét mindig megvetettem. –
Elvárnák persze a siketnéma tapsot
Ajtónállók lettek kétes hírharangok…
Kényszerek vasából kovácsoltak létet
– Szolgáivá lettünk mind a tétlenségnek. –
Elorozták tőlem lelkem szabadságát,
Régvolt igazságok utolsó morzsáját!
„Sólyommadaramat” régen megkötözték,
– Ölelésem szétfolyt mint falon a festék… –
* Az idézetek Baranyi Ferenc költeményét hívják társként. *
Pelsőczy Katalin
Vállalás
El kell mondjam, már nem titok
Hibáim arcképe én vagyok…
Se hónap, se év sem emberek
– Önigazolás ég veled! –
Nem áltatsz többé édesen
– Szentté szülve a négyzeten –
Bár sziréni hangod méze vár,
Veled az alku túl nagy ár…
Nem alkuszom hát! – szent jogom
Hibáim ekképp vállalom –
Gyémánttá edz az irgalom,
Függőhíd erős várfalon!
Pelsőczy Katalin
„Voltál olyan fáradt” – Bátortalan válasz Jóna Dávid azonos című költeményére –
„Voltál olyan fáradt”, hogy perceid is fájtak
S az éledő hajnal sem fogadott el társnak?
– Pedig megérkezett, ahogy mindig szokott… –
De túllépett rajtad, s a tegnapban hagyott…
„Voltál olyan fáradt”, hogy szóra sem leltél
Harmatlan lelkedre éppen csak figyeltél?
Igyekezet kincse elalélt a nincsben…
Érezted már úgy, hogy „elhagyott az Isten”?
S fáradtságodban csak lázadni tudtál
A szülői háztól messzire futottál.
Elfutottál messze, bár ne tetted volna
Ki nem mondott szavak hívták kézfogóra.
„Voltál olyan fáradt”, hogy mindeggyé vált minden?
– Halálod ujja ott volt a kilincsen.
Benyitni nem akart, bár könnyebb lett volna, –
Döbbenten figyelt a lomha falióra…
* Az idézetek Jóna Dávid költeményét fémjelzik. ”
Pelsőczy Katalin
Ködből jöttem
Ködből jöttem egyszer régen
Ködmönöm volt a déli szél.
Télben fogant az mi lettem,
Élni hívtak a holnapért…
Hívtak halkan s önfeledten
– Mit vártak tőlem? rejtelem –
Tétova szó fényparánya
virágot bontott sejtemen.
Fénynyalábból fontak sátrat
Őrízték magnyi létemet,
Őrt állhattam érkezőként
Az élő mindenség felett.
Láttam, tudtam minden titkot
Mit csak a teremtő elme lát,
Sorok között éledőben
Újjá álmodja önmagát.
Pelsőczy Katalin
Nyitott kérdés
Bérház homlokán megül az álom
Kurtizán bokáján lüktet az ér,
Csillanó közönye gördül a nászon
Szűzi szótlansága még többet remél.
Korcs kandeláber őrzi csak léptét
Ledér magánya űzött, társtalan,
Megcsúfolt élete feldob egy érmét
– A filléres álmoknak nagy ára van… –
Ölére vetül minden mi mocskos
Kéjnek hazudott torzó áhitat,
– Súlyos a szél is, egy kőre roskad
A Lucifer szülte alantas kábulat… –
Rostás István-díj
Orosz Margit
