– A vadászatból élő babonás népek félelemmel tekintettek a táplálékul szolgáló élőlényekre, bennük isteneik földi megjelenését látták, s ekként bálványozták is őket. Egyes állatokat teremtő ősükként imádták.  Sámánjaik közvetítettek az emberek és a teremtő őstotem állat, a szellemek vagy a lelkek világa között.  Ezek a varázslók rituáléjuk előtt extázisba estek. A bódulatot különböző növények kivonataiból készített itallal vagy füsttel idézték elő (gyilkos galóca, vagy kender, mandragóra). A szertartás alkalmával az imádott állat szaggatott bőrruhájában s fejükön a sámánkoronával ( a totem lény koponyája vagy agancsa) táncoltak, rángatóztak, bűvös eszközeikkel és a  dobbal  rémisztő csörgést okoztak. Így beszélgettek isteneikkel. Ők is gyógyítottak, ismerték a természetet. A sámánok élete nem sokáig tartott. A szerek, melyeket használtak, vagy megtébolyította, vagy megvakította őket. Legalábbis így hallottam egy szibériai utazótól. De az is igaz, hogy a föld másik felén egyes indián törzseknél a sámánok hasonlóan működtek, mint mi, csak ők a Nagy Szellemet imádták a Mindenható Isten helyett.

– Még mindig nem nyilvánvaló előttem a különbség!

– Őseink már Attila királyunk idejében is az Istent tisztelték. Ő volt a mindenható. Nem változott semmit a “Magyarok Istene” iránti imádat a századok, sőt az évezredek elmúltával sem. A Mindenek Urának akaratából uralkodhatott a fő fejedelem. Ma is megértenéd azokat a szavakat, amit az egy Isten hittel kapcsolatban használtak: Isten, lélek, bűn, imád, menny, szent. Mi, magyarok állattartó és lovas nemzet voltunk.  A nagy csordák összetartása és védelme, a legelők kiválasztása előrelátást és megfontolást követelt.  Az állatok őrzése közben alaposan megfigyelhettük a környezetünket. Tisztelettel adóztunk a természet elemeinek, élőlényeinek, de azokat semmilyen módon nem bálványoztuk. Istent imádtuk, aki az égben lakozott. Hozzá fohászkodtunk. A menny, az égitestek és a természeti erőket megszemélyesítő lények ugyan  ott éltek mindennapjainkban , de az Isten messze mindezek felett állt. Mély vallásos tisztelet övezte még a mennyei Napba öltözött szeplőtelen asszonyt, Babba – t, akinek neve Szép-et jelentett. Ő életet lehelő és jóságos volt. Egyébként Szent Gellért térítő útja során a mennyei asszony kultuszában Szűz Mária előképét látta, akinek tiszteletéből alakult ki később a Mária-kultusz. Ugye tudod, hogy mi hét “Boldogasszonyt” tisztelünk, akik között legnagyobb a Nagy Boldogasszony, az életadó, óvó, a bőség, a termékenység védelmezője.  A római hittérítőknek, nem okozott nagy gondot a magyarok megtérítése a keresztény hitre. Persze voltak, akik ragaszkodtak a megszokott régi dogmákhoz, de ez nem volt jellemző. Szavaim bizonyságául elmondok egy rövid történetet: A székely Bálványos várához egy keresztény hittérítő érkezett. A vár táltos papja, miután meghallgatta őt, hogy miféle szándékkal kereste vára magyarjait, rendelkezett a bebocsátás felől, hiszen – amint mondta – “azt hirdeti e küldött, ami szerint mi eddig is éltük napjainkat”.

– Nem szeretnék bugyutának tűnni, de még mindig nem tudom, mi a különbség a Táltos és a Sámán között?

– A táltosok nagy tudású emberek, akik a magyarság szellemvilágát a Magyarok Istene alá rendelték. Hozzánk tartozott a tudás, a gyógyítás, a tanítás. Úgy ismertük a természet világát, mint a tenyerünket. Értettük az állatok nyelvét, tudtuk a füvek, a kövek és a föld sugárzásainak gyógyhatását. Mi a Rosszak ellenségei voltunk. Harcba szálltunk nemzetségünk nyugalmáért. Sokszor előfordult, hogy a Szépasszonyok, boszorkányok, lidércek, azaz az “ördög madarai” és az ördögök ránk küldték a jégesőt, az aszályt vagy a dögvészt.  Meg kellett védenünk a “szárnyaink” alá bízott embereket és javaikat.  
Már születésemkor eldőlt, hogy kiválasztott vagyok. Foggal és tizenegy lábujjal jöttem a világra. Alig éltem hét nyarat, már tudtam olyan dolgokat, amiket az egyszerű emberek nem. Eljött az idő és beavattak a Táltos papok tudományába. Attól kezdve révültem, rejteztem.  Ilyenkor küzdöttem állat képében a Rosszakkal, vagy  felmásztam a Tetejetlen  fámra és beszélgettem túlvilági lelkekkel, megtaláltam az elveszett jószágot vagy az elrejtett kincseket. A golyó nem fogott bennünket, bátran szembeszálltunk a harcban az ellenséggel.  Voltak „tisztelt” helyeink, ahol imádkoztunk, kértük a Mindenek Urának a segítségét.

Imádkoztunk is:

MIATYÁNK ISTENÜNK
BENNÜNK VAN ORSZÁGOD.
ELŐTTÜNK SZENT NEVED,
S TÖRVÉNY AKARATOD.

MINDENNAPUNK GONDJÁT
MAGADON VISELED.
BÜNEINKET MINT MÁSNAK,
NEKÜNK ELENGEDED.

TE KEZED VEZET
KISÉRTÉSEKEN ÁT,
S LEFEJTED RÓLUNK
A GONOSZ JÁRMÁT.

TIÉDA NAGYVILÁG ÖSSZES
HATALMA, ÜDVE,
MINDÖRÖKTÖL KEZDVE
LEGYEN MINDÖRÖKRE.

Kr.u.410-460 keletkezett.
Hun ezüstveretes szíjvégen rovásírással írva. Megtalálta Attila Apó 1950-ben
Kijevi Nemzeti Múzeumban van.

A Nagy események, győzelmek alakalmával fehér lovat áldoztunk a Mindenható Istennek. Leróttuk tiszteletünket a víznek, a tűznek, a Földnek, a Napnak. Jövendőt is mondtunk.  A szertartásokhoz nekünk nem kellett semmiféle bódítószer, csak dobszó meg ének. Ha jól tudom, ismertek néhány sort ezekből a dalokból, és most úgy hívjátok: Regős-ének. Sokan mondták, írták rólunk, hogy bármilyen állat vagy  tárgy alakjában megjelenhettünk. Ez igaz is meg nem is. Az átváltozásokhoz alapos megfigyelés, valamint a szellem és hit ereje kellett. Nagy tisztesség Táltosnak lenni, de a tudás, mely a birtokunkba került, nagyon magányossá tett bennünket. Nekem elhiheted.

– Nálunk nem voltak totem állatok?

– Voltak, de nem bálványoztuk őket. Inkább úgy mondanám, hogy Isten, bizonyos természeti jelenségek vagy az állatok által nyilvánította ki akaratát az ember előtt. Te is biztosan hallottál már az Álmos vezér születését előre jelző Turul madárról, vagy a csodaszarvasról, mely új hazába vezette népünket. Nálunk különösen a ragadozó madarak játszottak nagy szerepet a nemzettség és család totemizmusban. Címereinkben is megjelentek. A totem állatainkat tiszteltük, de nem imádtuk. Manapság is találkozhatsz velük: személy- és köznevek, közmondások, városok, falvak, növények, patakok, hegyek, csillagok neveiben.

– Hová tűntek a táltosok?

Az idő kereke előre forgott, a táltos papok hivatása meg lehanyatlott. A sorvadás megosztott bennünket, volt, aki a Rossz  szolgálata felé hajlott, volt, aki továbbra is megmaradt a jó oldalán. Később, mivel sokszor hiányzott a tudományunk megöröklése, átadása, bekövetkezett az elaprózódás. Legjobban a tudós pásztor őrizte meg a hagyományokat, de már neki sem volt annyi tudása, mint a magyar táltosoknak.
A garabonciás iskolában tanulta a mesterséget. Sok mindent tudott, de belőle hiányzott a jó lélek, pedig ez a legfontosabb. Az Isten adta a lélek szavát, azt nem lehet írásból megtudakolni. Ez vagy van, vagy nincs az emberben. Így ő csak a gonoszt szolgálta. A boszorkányok, a bába boszorkányok egy része szintén a “veresek” előtt hajlongtak. A szépasszonyok már ősidőktől fogva a tündérek szépségét kapták, szívük ugyan nem volt annyira gonosz, mint a boszorkányoké, mégis inkább rosszat cselekedtek. De már őket is elemésztette az emlékezés kútja. Az ördöngös molnár, kocsis és vadász csak silány utánzatok.
Ők csak a mesterségük keretein belül mozogtak, és sokszor visszaéltek még azzal a csekély hatalmukkal is, ami volt nekik. A mai gyógyítók, halottlátók sem tudnak annyit a növényekről, állatokról, a hegyek, a kövek  és a szellemek világáról, mint mi, a feledés homályába merülő Táltosok.

– Még kérdezni szerettem volna, de Göncöl tekintetével tudtomra adta, hogy egyelőre vége a beszélgetésnek.
– Nekem most már mennem kell! Kun László királyunkkal felváltva hajtjuk a Göncölszekeret. Ma én vagyok a soros, és ha Táltos lovaimat nem etetem meg, akkor nem húzzák a szekeret az ég útján. Megsimította hangszerét, felvett egy faágat, háromszor ráfújt, és már ott is volt az ütő. Érdes hangon énekelni kezdett:

“Homlokomon vagyon
Fölkelő, fényes nap;
Oldalamon vagyon
Árdeli szép hold;
Jobb vesémen vannak
Az égi csillagok.
Haj, regő, rejtem;
Regő, rejtem!”

Kezembe adta a hangszert.
–    Itt hagyom neked! Ez az első dob. Ő majd elmeséli helyettem a csillagok, a Föld, a víz, a hegyek, az állatok, a fák és a kövek rejtelmeit. A magyarok Istene áldjon utadon, lányom! –
Azzal felugrott a földről, pördült egyet majd kettőt, s a harmadiknál gyönyörű sassá változott. A madár nyílegyenesen a halványodó nap felé szárnyalt. Mintha én is révületbe estem volna, teljesen letaglózott ez a nem mindennapi találkozás. Olyan volt, mintha csak a képzeletem játszott volna velem, de aztán lenéztem a földre és ott feküdt a dob az ütővel együtt.

Az este könnyű léptekkel haladt előre Tisza tündér birodalmában. Patika is türelmetlenkedett, ezért gyorsan összepakoltam a holmim, s elindultunk hazafelé. Otthon minden a hétköznapi rendben ment. Göncöl Táltossal való találkozásom mintha csak álom lett volna. Azért reménykedtem, hogy a dob megszólal, de a szobámban néma csend honolt. Este néztem a csillagos eget, kerestem a Göncölszekeret. Mikor végre felfedeztem, Patika ugyanúgy szűkölt, mint délután a parton. Libabőrös lettem, de nem volt időm még igazán borzongani sem, mert a dob megszólalt: Tá-ti-ti, tá-ti-ti, s ez így ment egy darabig, aztán egyre gyorsabb ütemben vert az ütő és a ritmusból szavak, majd mondatok álltak össze. Leültem a számítógép elé és szó szerint leírtam, amit a Táltos dobja regélt…..

Nem tudom, mikor lesz a következő találkozásom, de ígérem, amit tőle hallok, pontosan lejegyzem úgy, ahogyan a dobjának ritmusára táncolni kezdenek majd a szavai…..

Hozzászólások