,,Szépen magyarul, szépen emberül…” – Dr. Ködöböcz Gábor Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjas irodalomtörténész

 

kodobocz1

 

Ködöböcz Gábor irodalomtörténész, főiskolai docens, az Agria folyóirat főszerkesztője kapta ebben az évben a Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat a Magyar Újságírók Közösségétől. Mivel abban a szerencsés helyzetben volt részem, hogy személyesen is megismerhettem őt, így megkértem, legyen a beszélgető partnerem. Engem elsősorban példamutató emberi magatartása ragadott magával, elkötelezettsége nemzeti kultúránk és az irodalom iránt. Habitusát jól jellemzi egyik kötetének címe: Szépen magyarul, szépen emberül. A mai eltorzult világunkban nem is olyan könnyű feladat embernek maradni mindig, minden körülmények között. Sok ilyen emberre lenne szüksége kis hazánknak, hogy személyes példával tanítsanak életre, hitre, nemzetszeretetre. Faggatom őt életéről, munkásságáról, a diákjaihoz, a tollforgatókhoz és szűkebb hazájához, Egerhez fűződő viszonyáról.

 

kodobocz16-

 

Kezdjük azzal, hogy mit tudott meg Buda Ferenc Kossuth-díjas költőtől a Ködöböcz név jelentéséről!

 A vezetéknevemről korábban úgy tudtam, hogy kis hentest, mészárost jelent. Amikor 2007-ben Buda Ferencet vendégül láttam Egerben, a korábbi teória megdőlt. Ő ugyanis határozottan azt mondta, hogy a Ködöböcz kabar eredetű név, jelentése pedig: nem várt, váratlan. Ha ez igaz, akkor a nomen est omen elve szerint igencsak magasan van a léc, és alaposan föl van adva a lecke, hiszen a Gáborral (Gábriellel) együtt a nevem váratlan angyalt jelent. Min-denesetre igyekszem, hogy a nevemben rejlő nem csekély kihívásnak a mindennapok során meg tudjak felelni.

Milyen volt a családi háttér, miként teltek kisgyermekkorának első évei?

Határozott értékvilággal bíró közegben, hagyományos paraszti kultúrában nevelkedtem a Csonka-Beregnek is nevezett Tiszaháton. Szülőfalum a késő román, kora gótikus templomáról és négy fiatornyos, tiszta faácsolatú, erdélyi mintára épült haranglábjáról messze földön híres Vámosatya, ahol általános iskolai tanulmányaimat végeztem, és élménydús gyermekkoromat töltöttem. Vámosatya egyébként az ukrán határ mentén található határőrközség, melynek ritka növény- és állatfajokban bővelkedő erdeje (Bockerek), és hajdanán stratégiai jelentőségűnek tartott, ma már romos állapotban lévő földvára (Büdy-vár) is van.

 

kodobocz13

Ködöböcz Gábor szüleivel és Éva húgával 1967-ben

Őseim a 16. század derekáig visszamenőleg földművesek és református vallásúak voltak. Szüleim kemény, kétkezi munkával, áldozatos helytállással teremtették meg számomra és Éva húgom számára a gondtalan gyermekkor és az iskoláztatás feltételeit. Ez azt jelenti, hogy az állami gazdaságban, illetve a termelőszövetkezetben dolgoztak, a háztájiban pedig állattartással és almatermesztéssel egészítették ki nem túl magas jövedelmüket. Nagyjából 16 éves koromban írtam róluk egy kétsoros versikét: „Bennem szépszavú törvénykönyv apám,/ fölöttem szűz-fénykoszorú anyám.”
 Az első viszonylag tiszta emlékeket az 1963-as házépítésről őrzöm, amikor is csetlő-botló kisfiúként mindig ezermester apai nagyapám nyomában voltam. Ő volt az, aki általános iskolás koromban – főleg az alsó tagozat idején – mindig adott nekem két forintot, ha ötössel tértem haza. Előfordult, hogy bizonyos napokon öt-hat jelest is kaptam. Megjegyzem, hogy ez idő szerint tíz forint már igen szép összegnek számított. 

Minden nap hálát adok a Fennvalónak, hogy életem leginkább meghatározó éveit ebben a csodálatos, utólag már-már üvegburaszerűen meseszerűnek tetsző környezetben tölthettem. És ráadásul szeretetteljes családi légkörben cseperedhettem föl. Az egykori Vámosatyára ma is úgy tekintek, mint ami abszolút viszonyítási pont és a létezés centruma. A szülőföld vonzása és mágiája elevenen él bennem és mindenhová elkísér.  
 
Hol tanulta meg a betűvetést? Az olvasás szeretetének kik voltak az első példaadói? Első tanítói közül kikre emlékszik vissza szívesen?

 Az olvasást és a betűvetést a helyi általános iskolában sajátítottam el. Eleinte bizony voltak nehézségeim az ’r’-rel, amit végül is a „Répa, retek, mogyoró…” kezdetű mondókával sikerült leküzdeni. Első tanítóm, aki aztán később is a segítségemre volt, Tóth Béla tanító úr, szüleim mellett valószínűleg neki köszönhetem a legtöbbet. Aligha lehet elfelejteni, hogy mindig megdicsérte a fogalmazásaimat, testnevelés órákon pedig kedvemre villoghattam, lett légyen szó futásról, fociról, magas- és távolugrásról, kötélmászásról vagy éppenséggel nagymacska-ugrásról. Érdekes módon a szemüvegességem sohasem akadályozott abban, hogy szinte minden sportágban a legjobbak között legyek. Az is igaz persze, hogy alsó tagozatos koromban jó pár szemüveget összetörtem labdajátékok közben. 

Az olvasásra nem igen kellett biztatni, a könyvekkel kezdettől fogva jó barátságban voltam. Nyári szünetben sokszor úgy belemerültem egy-egy Jókai-, Gárdonyi- vagy Móricz-regénybe, hogy nem egyszer még az étkezésről is megfeledkeztem.      

Hogyan történt a pályaválasztás? A szülei, tanárai ösztönzésére választotta a középiskolát, vagy már akkor voltak határozott elképzelései?

 Amikor középiskolába mentem, a tanári pályára még nemigen gondoltam, annál inkább a sportújságírásra vagy a riporterségre. Utólag is nagyon bátor választásnak tűnik, hogy picinyke falumból mindjárt a megye első számú középiskolájába, a nyíregyházi Zrínyi Ilona Gimnáziumba adtam be a jelentkezési lapomat. Habár matematikából voltak gondjaim, összességében nem vallottam szégyent. Tanáraim közül máig hálás szívvel gondolok Gábor Ferencné Évikére, Katona Béláné Ancikára és Szabó Dénesre. Utóbbi az ének-zene tanárom volt, azóta már Kossuth-díjas karnagy. Meglehet, hogy pedagógiai módszerek terén tőle tanultam a legtöbbet. Ráadásul dicséretes voltam nála, ami azóta is büszkeséggel tölt el. 

Az érettségit követően a debreceni KLTE magyar-történelem szakára nyertem felvételt, ahol 1983-ban kaptam középiskolai tanári diplomát. Az egyetemen Görömbei András, a későbbi Kossuth-díjas akadémikus volt a legkedvesebb tanárom; Nagy László költészetéről szóló szakdolgozatomat, utóbb pedig Kányádi Sándor életművét vizsgáló doktori értekezésemet is az ő vezetésével írtam. 2013 júliusában bekövetkezett, fájdalmasan korai halála óta igen elárvultnak érzem magam, mert – túlzás nélkül mondhatom -, apám helyett apám volt, minden létező módon egyengette a pályámat, és mindvégig töretlen bizalommal volt irántam.   

 

kodobocz10

 

Friss diplomásként hol kapott állást?

Friss diplomásként és immáron házasként a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban kaptam állást, a feleségem pedig a helyi középiskolai kollégiumban lett nevelőtanár és óraadó a gimnáziumban. Három szép és tartalmas évet töltöttünk itt szolgálati lakásban, miközben megtanultuk a szakma csínját-bínját. Böszörményi kollégáimra, barátaimra és diákjaimra ma is szeretettel gondolok vissza; ha pedig hívnak, mindig örömmel megyek az osztálytalálkozókra. Különös, hogy legjobban azokkal értek szót, akik tanítványként a legtöbb fejtörést okozták nekem és az osztályomban tanító kollégáknak. (Minthogy nemcsak a magyart és a történelmet tanítottam, hanem kezdettől fogva osztályfőnök is voltam.) Akárhányszor megjelenek egykori tanítványaim körében, máris hozzák az Unicumot meg a sört.  

 

kodobocz3

Eszterházy Károly Főiskola, Eger

Hogyan került Egerbe, az Eszterházy Károly Főiskolára? Milyen tantárgyakat tanít?

Jövőre éppen harminc éve lesz annak, hogy kis családommal együtt Egerbe kerültünk. Azért jöttünk ide, mert a főiskoláról biztattak és hívtak. Eger különben tízéves korom óta a szívem csücske. (Először 1969-ben jártam itt kisiskolásként.) 1986. augusztus 16-tól vagyok az Eszterházy Károly (egykoron Ho Si Minh) Főiskola tanára, jelenleg főiskolai docensként dolgozom. Munkámat hivatásnak tekintem, úgy élem meg a mindennapjaimat, hogy ifjú szíveket éltetek a főiskolán, az ifjú szívek pedig éltetnek engem. Egzisztenciálisan jobb helyzetben is lehetnénk, de összességében mégsem panaszkodom, mert – ahogy azt Cseh Károly költő, műfordító barátom helyettem is megfogalmazta – „fény és öröklét a szolgálat”.
    

Pályám során sokféle tárgyat tanítottam, de közülük a Kortárs líra, a Határon túli magyar irodalom, ezen belül Kányádi Sándor költészete áll hozzám legközelebb. A hallgatóim körében a József Attila- és a Shakespeare-szakszeminárium is nagy népszerűségnek örvend. Az utóbbi években a kulturális örökség tanulmányok keretében A bor az irodalomban címmel tartok kurzust nappalis és levelezős hallgatók számára. Idén szeptembertől újabb vonzó és szép feladat vár rám, minthogy Népköltészet címmel (főként a népmesékre koncentrálva) taníthatom az óvodapedagógus képzésben részt vevő hallgatókat. Biztosra veszem, hogy ez a munka is örömömre és épülésemre fog szolgálni.  

 

kodobocz11

Az Eszterházy Károly Főiskola irodalomtanszékén

A jövő pedagógusainak, ezen belül a magyar szakos hallgatóknak a képzése rangos és felelősségteljes feladat. Ki tudna emelni néhány fontos gondolatot, amelyet útravalóként tanítványainak a ,,tarisznyájába” tenne?

Aki erre a pályára adja a fejét, annak tudnia kell, hogy legfontosabb a hiteles személyiség. A szakmai felkészültség, a tárgyi tudás szükséges, de nem elégséges. Hogyha nem szívvel-lélekkel csinálja az ember, akkor az egész vajmi keveset ér. Ha valaki nem szereti a tárgyat, a rá bízott tanítványt és általában a hivatást, akkor sohasem lesz része abban a felemelő érzésben, amit a jól végzett munka oltalmazó derűjének szoktam nevezni. A pedagóguspálya tipikusan az a terület, ahol viszonylag gyorsan kiderül, hogy csak elviselik, avagy el is fogadják az embert. Ezért mondom régóta, hogy a pályára predesztináló személyiségjegyeket kellene preferálni a felvételik során, akár a készségszakok (rajz, ének-zene, testnevelés) esetében szokásos alkalmassági vizsgával is.   

Úgy tudom, doktori disszertációját Kányádi Sándor költészetéről írta. Vajon miért választotta éppen őt a magyar irodalom gazdag tárházából?

Kányádi Sándor a kortárs magyar költészet korszakos jelentőségű alakja, aki a legolvasottabb és legnépszerűbb szerzők egyike. A vershitet sohasem cserélő költő életműve hallatlanul organikus, hiszen irodalomfelfogását mindvégig a herderi szemlélet határozza meg. Ez annyit tesz, hogy Kányádi számára a vers alapvetően közösségi rítus és kulturális kötőerő. A Szabófalvától San Franciscóig szemlélődő költő a tág horizontú gondolkodás, az írástudói felelősség, a hűség és helytállás képviselőjeként lehet a megtartó szellemek, sőt az úgynevezett ’égtartó emberek’ ikonikus alakja. A szűkebb és tágabb közösség gondjaiban osztozó költő-krónikás egyik legfrappánsabb hitvallása („Aki megért/ s megértet/ egy népet/ meg-éltet” – Játszva magyarul) mindennél pontosabban fejezi ki a költői lét értelmét s az elhívottságon alapuló sorsvállalás üdvözítő hermeneutikáját. 

Kányádi Sándor varázslatos személyében utolsó garabonciáskodó népköltőnk, fáradtságot nem ismerő utazó verscipelőnk jelenik meg. Általa egy olyan esztétikai magatartás, amely egyre inkább unikumszámba megy. Egy olyan költői univerzum az övé, amely elgondolhatatlanul sokat segíthet abban, hogy a mulandó helyett a múlhatatlant, a romlandó helyett a romolhatatlant, a részek helyett az egészet, a töredékek helyett a teljességet emelhessük be az irodalmi köztudatba és a nemzeti emlékezetbe.  

 

kodobocz14

Költő és monográfusa – Kányádi Sándorral Egerben a Kaláka Fesztiválon

Személyes érintettségem és érdekeltségem is arra kötelez, hogy legjobb tudásom szerint nézzek szembe azzal a morális, szellemi kihívással, amelyik a Kányádi-féle esztétikai magatartásban megjelenik. Ez a szembenézés nagyjából negyedszázada tart, hiszen a kilencvenes évek alapozó tanulmányai után 2002-ben napvilágot látott a Hagyomány és újítás Kányádi Sándor költészetében című monografikus munkám, amit mindmáig több esszé, tanulmány és recenzió követett. Nem beszélve arról, hogy az EKF-en majd’ két évtizede tartok speciálkollégiumot Kányádi Sándor költészetéről. Az előadássorozatot övező érdeklődés is azt példázza, hogy ez a líravilág a kommunikációképesség és a korszerűség követelményeinek egyidejűleg eleget téve képes megszólítani és megérinteni a versekre fogékony olvasókat. A Mester költészetéről a vezetésemmel született több tucatnyi szakdolgozat is ezt támasztja alá.

A 86 évesen is aktív költő legutóbb az Egerben megrendezett Kaláka Fesztiválon varázsolta el népes és hálás közönségét. Kodály Zoltánhoz írott versének üzenete („Boldog, akinek térdén/ egy nemzet lovagolhat”) immáron magára Kányádi Sándorra is érvényes.  
    

kodobocz15

 

A magyartanári diplomának nem feltétlen velejárója a folyóirat-szerkesztés, illetve az irodalmi alkotómunka. Hogyan alakult ki önben az a belső késztetés, hogy gondolatait, érzéseit papírra vesse?

Az írás valóban belső késztetés, valami mélyről jövő indíttatás, amiben jó esetben ott van a személyiségünk lenyomata. Úgy gondolom, mindenre születni kell, nagyon sok múlik az örökletes hajlamon és a vele született adottságon. Amiként repülni is csak szárnyakkal lehet, íráskészség és esztétikai érzék nélkül nemhogy művész, de még jó iparos se nagyon lehet az ember. A lényeg az, hogy pontosan olvassuk és jól értsük önmagunkat. Soha ne akarjunk többnek és másnak mutatkozni annál, mint amik és akik vagyunk.

Ha szabad egy személyes vonatkozást említeni, nekem óriási szerencsém volt a tanítóimmal és tanáraimmal, mert már kisiskolás koromtól kezdve folyamatosan gondozták a bennem szunnyadó talentumot. Olyan formában is, hogy nemcsak általános, de középiskolás koromban is az egész osztály előtt rendre felolvasták a fogalmazásaimat, értekezéseimet, ami komoly ösztönzést és önbizalmat adott számomra. Nagyon valószínű, hogy a pályaválasztásomat is jelentős mértékben befolyásolták a tanáraimtól kapott pozitív visszajelzések. Ha ugyanis egy bizonyos területen sorozatosan megdicsérnek valakit, az illető önkéntelenül is ambicionálni fogja, hogy minél inkább kiteljesítse önmagát ebben az irányban. Ez történt velem is.

 

kodobocz12

Írótársak körében Kecskeméten a Bács-Kiskun Megyei Költők és Írók Baráti Körében

Melyek az önálló kötet formájában megjelent szépirodalmi alkotásai?

Kifejezetten szépirodalmi alkotásokkal eddig nem rukkoltam elő, de a környezetemből már többen is szorgalmazták, hogy legalábbis fontolóra kellene vennem a dolgot. Úgy gondolom, hogy mindennek rendelt ideje van, semmit sem lehet siettetni, de késleltetni sem. Ha valami meg akar születni, az előbb-utóbb megszületik. Egyébként nem is annyira tudósnak, sokkal inkább esszéíró irodalmárnak tartom magam. Amit Hamvas Béla mondott, azt vallom én is: „Az esszéíró költő rímek nélkül és filozófus rendszer nélkül.”

Vegyük sorra azokat a főbb írásokat is, amelyek irodalomtörténészként fűződnek nevéhez!

Irodalomtörténészként az utóbbi másfél évtizedben két monográfia és négy tanulmány-kötet fűződik a nevemhez. Ezek sorrendben a következők: Hagyomány és újítás Kányádi Sándor költészetében (Kossuth Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2002); Értékvilág és formarend (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2003); Megtartó párbeszéd (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolc, 2009); Erdélyi élmény – erdélyi gondolat (Líceum Kiadó, Eger, 2011); Szépen magyarul, szépen emberül (Magyar Napló Kiadó, Budapest, 2014); Kiss Benedek (Magyar Művészeti Akadémia, Budapest, 2014).

 

kodobocz2

Demeter Józseffel (író, költő)

Jóleső érzés volt kezembe venni a legutóbbi munkáját, amely a Kiskunságban (Akasztón és Kalocsán) nevelkedett költő, Kiss Benedek életművét dolgozta fel. Miért éppen őt választotta? Hol vásárolható meg ez a könyv?

Kiss Benedek a kortárs költészet egyik kimagasló és megkerülhetetlen alakja. Természetesen már jó ideje tudtam a Kilencek költőiről, de érdekes módon Kiss Benedek előbb fölfigyelt rám, mint én őrá. Még valamikor az ezredforduló táján történt, hogy Egerben élő és az Eszterházy Károly Főiskolán tanító képzőművész testvéröccsével, Pusztai Ágostonnal üzent nekem, hogy egészen jók az írásaim, és szimpatizál a törekvéseimmel. Ezek után talán érthető, hogy magam is kíváncsivá váltam, s először az embert, utána pedig a költőt ismertem meg.

 

kodobocz_kissbenedek

 

Már első írószövetségi találkozásunk alkalmával feltűnt, hogy rettentően sokat cigarettázik, és igencsak szereti a vörösbort. Az évek során nemcsak a költészetét szerettem meg, de emberileg is nagyon közel kerültem hozzá; mondhatni jó barátok lettünk. Az utóbbi időben már majdnem úgy megyek Bencéhez és feleségéhez, Katikához, mintha családtag lennék.

Kiss Benedek mindennapi létélményét nagymértékben motiválja az, hogy költőként a történelmi és társadalmi viszonyok távlatában, közösségi-nemzeti horizontban tekint a jelenre. William Butler Yeats örökbecsű mondását idézve „az univerzum felé csak kesztyűs kézzel nyúlhatunk ki, s ez a kesztyű a nemzetünk.” A magyar líra újabb kori történetében Nagy Lászlóval, Juhász Ferenccel, Tornai Józseffel, Kormos Istvánnal, Kányádi Sándorral, Csoóri Sándorral kezdve, Farkas Árpáddal, Király Lászlóval, Ratkó Józseffel, Ágh Istvánnal, Serfőző Simonnal és Buda Ferenccel folytatva, Utassy Józseffel, Oláh Jánossal, Konczek Józseffel, Kiss Benedekkel, Baka Istvánnal és Nagy Gáspárral bezárólag többen is magukénak vallják ezt a tanítást. Ők azok, akik a formanívót is a létezési nívó szolgálatába állítva viszik tovább Sinka „zsákját”.

Miközben a létrontással és létabszurditással viaskodó Kiss Benedek legfőbb művészi törekvése a mi maradék várunk megóvására irányul, a virrasztó, értéktanúsító magatartáson belül a „tisztának a tisztát őrizzük meg” ethosza, illetve az emberként és magyarként hogyan lehetnénk őszintén boldogok dilemmája látszik a leghangsúlyosabb elemnek. Az általam vallomásos portrékönyvnek tekintett Kiss Benedek című kismonográfia a Magyar Művészeti Akadémia titkárságán rendelhető meg.  
    

 

kodobocz4

 

Most pedig arra kérem, hogy röviden mutassa be nekünk az Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóiratot, amelynek ön a főszerkesztője. Mikor és ki alapította ezt a lapot? Példaértékű az, ahogyan Eger városa támogatja a folyóirat megjelenését.

Az Agria irodalmi, művészeti és kritikai folyóirat 2007 óta létezik, és Eger város önkormányzatának finanszírozásában negyedévente jelenik meg. Az immáron kilencedik évfolyamát és hamarosan 32. számát jegyző lapnak én vagyok az alapító-főszerkesztője. A főmunkatársak között ott találjuk Bertha Zoltánt, Serfőző Simont és Szakolczay Lajost, továbbá az Egerben élő kiváló költő és meseíró Anga Máriát. Az Agria indulásától fogva egy olyan széles ölelésű lap, amely a nemzedéki és szemléleti sokszínűség jegyében tárja elénk a kortárs magyar irodalmat. A hosszmetszeti és keresztmetszeti elvet vegyítő szerkesztői felfogás antológia, illetve almanach jellegű lapot eredményez, melyben az egri és régióbeli értékek országos kitekintésben, sőt Kárpát-medencei beágyazottságban nyerik el a legteljesebb értelmüket.   

Az Agria Sz. Tóth Gyula találó megállapítása szerint „a kortárs magyar irodalom kincses kalendáriuma”. Ez a megtisztelő titulus arra is utal, hogy a lapban rendszeresen hatvan-hetven, sőt nemegyszer nyolcvan szerző jelenik meg – Pozsonytól Székelyudvarhelyig, Beregszásztól Lendváig, Sárospataktól Szekszárdig, Mátészalkától Tapolcáig, Nagyváradtól Budapestig. A húszas éveikben járó pályakezdőktől a nyolcvanas éveikben járó generációkig mindenféle korosztály publikál a lapban. Túlzás nélkül mondhatjuk, hogy az Agria olyan, mint a bőségszaru; van benne minden, s a sokféle gazdagságban kedvére válogathat az olvasó.
    

 

kodobocz9

 

A kortárs költészet művelői közül kik állnak önhöz a legközelebb?

Talán az eddig elmondottakból is kiderült, hogy elsősorban az erős hagyománytudattal rendelkező, határozott értékvilágot képviselő, közösségi elkötelezettségű és nemzeti horizontban gondolkodó költők és írók állnak hozzám legközelebb. A kortárs líra mezőnyéből ez elsősorban a Hetek és Kilencek nemzedékét jelenti. Ugyanakkor az is árulkodó lehet, hogy kik szerepelnek rendszeresen az általam szerkesztett folyóiratban. A lap állandó szerzői közül szinte napi kapcsolatban vagyok Anga Máriával, Antal Attilával, Bozók Ferenccel, Fecske Csabával, Finta Évával, Gittai Istvánnal, Kiss Benedekkel, Konczek Józseffel, Oláh Andrással és Serfőző Simonnal. Az ő folyamatos költői-emberi jelenlétük is épülésemre és gazdagodásomra szolgál.
    

 

kodobocz8

Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (Fotó: Eger Média)

Melyek azok a szakmai díjak, amelyekkel elismerték eredményes munkálkodását?

 A kitüntetésekről szólván az öröm érzésén túl mindig arra gondolok, hogy van értelme a munkának, a helytállásnak és a másokért jó szívvel vállalt áldozatnak. Az idén március 15-e alkalmából átvett Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj már csak a névadója miatt is nagyon becses számomra, ezzel együtt úgy élem meg a dolgot, hogy egy okkal több a szerénységre. És a serénységre is. Aki hittel és alázattal végzi a szolgálatot, annak magától értetődő, hogy mindent úgy kell tenni ezután is, mintha mi sem történt volna. Csak egy dolog számít igazán: képes vagyok-e arra, hogy nap mint nap a saját színvonalamon tegyem a dolgom.

Díjaim: Eger város irodalmi nívódíja (2009); Eszterházy Károly-emlékérem (2010); Partiumi Írótábor irodalmi díja (2011); MMA-ösztöndíj (2013); Petőfi Sándor Sajtószabadság-díj (2015). A kitüntetések kapcsán feltétlenül ide kívánkozik: Soli Deo Gloria!

 

kodobocz7

(Fotó: Eger Média)

Nagyon szépen köszönöm a beszélgetést. A magam és szerkesztőségünk nevében kívánok önnek nagyon jó egészséget! Neveljen, tanítson hittel, alázattal, becsülettel, – ahogyan azt eddig is tette!

 

 

Nagy L. Éva

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

 

Hozzászólások