Első verseimet még gyermekkoromban kezdtem el írni román nyelven, mivel tanulmányaimat románul végeztem. Gyermekként nagyon sokszor szavaltam szülőfalumban, Szatmárgörbeden templomokban, iskolai rendezvényeken román és magyar nyelven egyaránt.

A gimnáziumot Szatmárnémetiben végeztem, majd a nővérképzőt Nagybányán a megyei kórházban fejeztem be. Ezután Szatmárnémetibe költöztem, ahol gyermekotthonban dolgoztam. Szatmárnémetiben sem hagytam abba a versírást. Eleinte csak ünnepekre írtam verseket, aztán már felkérésre is, mint például keresztelőkre, eljegyzésekre, névnapokra, templomi ünnepekre.

Így 2001- re már annyi versem halmozódott fel, hogy kiadtam első verseskötetemet “Szivárvány”címmel. Ezután már egyre több időt szenteltem az írásnak, és 2003-ban már megjelent a második verseskötetem is “Szükségem van rád” címmel.

Ez idő alatt a Szatmárnémeti Láncostemplom Nőszövetség tagja lettem, ahol sokszor szavaltam saját verseimet, és természetesen a templomban is számtalanszor felkértek szavalni. Mivel hűséges gyülekezeti tagja voltam a Láncostemplomnak és a Nőszövetségnek, sokat utaztunk együtt, és már a kórusban is énekelek. Ezáltal még több időt töltöttem a gyülekezet körében és egyre több Istenes versem született

Az internetnek köszönhetően tagja vagyok a Cserhát Művész Társaságnak. Remélem, hogy egyszer módomban lesz személyesen is megjelennem a Társaság összejövetelén.

Kedves Ilonka, nagyon szépen köszönöm, hogy a magazin olvasóival megoszthatom életrajzodat, és bemutathatunk néhány versedet. Kívánok erőt, egészséget, töretlen alkotókedvet, és még nagyon-nagyon sokáig ápold ezt a csodálatos nyelvet, amelyet úgy neveznek: ”magyar nyelv”.
 

Nagy L. Éva

Hanakovszki Ilonka versei

A KÖLTŐ VILÁGA

Ez egy más világ , ennek nincs határa,
Itt minden lehet, amit nem szabad
A szavak beszélnek, álmaink szaladnak
Akár a mesében minden úgy halad .

Lehet álmodozni , új világot keresni,
Minden nap a földet körbe-körbe járni,
Elhozni a világ mind a hét csodáját ,
Az álmok útjain tündérekre várni .

Föl lehet ébredni, keservesen nézni ,
Mindaz ami szép, nem lehet enyém ,
De bármilyen ragyogás van ezen a földön,
Ha nem érinthetem, van szívemben remény.

Van olyan ember

Van olyan ember, kinek mindene van,
De mi lehet az oka, hogy boldogtalan?
Hiába van kincse, hiába van terve,
A nagy rohanásban, lemaradt a lelke,

Így mondta a barátom, ,,Lemaradt a lelkem”,
Azért várakozom, mert már keres engem,
Akkor nem értettem, de most már én is értem,
Ha rohanok az úton, a lelkemet féltem.

Ott ahol nincs lélek, üressé lesz minden,
A lelketlen embert elhagyja az Isten
Nagyon messze kerül attól, aki szeret,
Bús könnyek áztatják az éltető kenyeret.

Nehéz a mi sorsunk, mindig úton vagyunk,
Már észre sem vesszük, ha valamit elhagyunk,
Hogyha nem rohannánk, lenne békés tervünk,
Könnyes szemmel nézzük, hogy rohan a lelkünk.

Lemarad a lényeg abból, amit kaptunk,
Akkor vesszük észre, ha egyedül maradtunk,
Tudd, hogy lélek nélkül nincs öröm, csak bánat,
Várd meg, mert a lelked sírva fut utánad.

Mondj egy imát csendben,halld az égi tervet.,
Téged óv, hullatja reád a kegyelmet,
Ha megvan a lelked, vigyázd, mint egy kincset,
Csak lelkeden keresztül találod meg Istent.

A szent család

-József, én már fáradt vagyok,
Úgy érzem, hogy majd megfagyok.
Már nem bírok tovább menni,
Jó volna már megpihenni.

-Mária, mindent megtettem,
Minden házba bezörgettem.
Senki nem tud szállást adni,
Nem akarnak befogadni .

-Könny szökik a két szemembe,
Nincs több hely itt Betlehembe ?
Nézd József, nyitva egy ajtó,
-De Mária, az egy istálló.

-Ne félj, kísérj oda engem,
Alig bírja már a testem,
Hol a barmok rám lehelnek,
Ott születik meg a gyermek.

-Mária, mondd, mit vétettünk,
Hogy ily üldözöttek lettünk?
Mért nem tudja ez a világ,
Hogy te szülöd Isten fiát ?

-József, tégy szalmát a földre,
És imádkozz könyörögve:
-Istenem, ne hagyd magára,
Most tekints le Máriára.

-Nézd, József, kit tart a karom!
Ő a legnagyobb hatalom.
Fiút szültem e világra,
Ő a lelkek Messiása .

-Mária, egy kórus csendül,
Még az ég is belerezdül.
Hallod e, amit én hallok?
Körbevettek az angyalok.   


Hozzászólások