Horváth Péter kecskeméti hangtechnikus kortörténeti írásainak 6. része a kilencvenes évekről, benne a Kertészeti Főiskola klubjában tartott bulikról. 

Az Ifjúsági Otthonban, a főleg tizenéves korosztálynak szóló B.B. Bulik 1992 őszére rendkívül népszerűvé váltak, nem ritkán szinte teljes osztálylétszámmal megjelentek, buliztak a fiatalok. Visszagondolva talán ez a zenés-táncos rendezvénysorozat volt a legsikeresebb akkoriban ott. 

Az év végén viszont komoly döntéshelyzet elé kerültem. Ajánlatot kaptam a Kecskeméti Kertészeti Főiskola Hallgatói Önkormányzatától, vállalnám-e náluk a következő évben a csütörtöki bulik megtartását. Kihívás, presztízs, új lehetőségek, stb., mind a Kertészeti irányába húztak, de ugyanakkor nem volt szívem magukra hagyni az Ifiházas gyerekeket sem, akikkel annyira megszerettük egymást. Úgy véltem, ha váltok, akkor keresnem kell magam helyett egy olyan lemezlovast, akire nyugodt szívvel rábízhatom a kis közönségemet.

A kilencvenes évek Kecskemétjén nagyítóval sem lehetett olyan diszkóst találni, aki annyira következetesen ragaszkodott az oldies zenei vonalhoz, mint Sareny barátom és én. Sareny (Saro Dragan) akkor húszas évei végén járt, és a délszláv háború elől sok más vajdasági magyar társával együtt menekült Magyarországra. 1992 hippi nyarán ismerkedtünk meg egy sportolói társaságban, és hamarosan megtaláltuk a közös hangot, jó barátok lettünk. Zeneileg teljesen kompatibilisek voltunk egymással, úgyhogy kipuhatoltam Sarenynél, mit szólna, ha adott esetben ő folytatná a B.B. Bulikat? Tetszett neki az ötlet, igent mondott. Ennek megfelelően én is hasonló válasszal szolgáltam a Kertészetiseknek, úgyhogy 1993 elején mindketten új környezetben, de annál nagyobb lelkesedéssel indultunk neki a közönség szórakoztatásának. 

A Dokk zenekar a Kertészetin (1974)

A Kertészeti mindig is elismert helynek számított a zenészek és zeneszerető fiatalok körében. Már a hetvenes évek elejétől több kecskeméti zenekar fellépett ott, de később is szívesen láttuk pl. a Hobo Blues Band, Deák Bill B.B., Teng-Lengs, Takáts Tamás D.B.B., Hevesi és Barátai, Old Boys… zenekarokat. A koncertmentes időszakban ismert diszkósok szórakoztatták a népes közönséget. Morva Robi (róla már írtam az első fejezetben), Melkvi Gabi (DJ Roger) és Bakóczay László (DJ Kekő) voltak az elődeim. Ebbe a sorba bekerülni, illetve a város legjegyzettebb főiskolás klubjában zenélni igazán felemelő érzés volt! Úgy éreztem, felnőttem a feladathoz, bár szükségesnek tartottam a technikai parkom korszerűsítését, fejlesztését, illetve a zeneállományom folyamatos gyarapítását, színesítését. Ez utóbbiban mindig számíthattam többek között Korpásy György barátomra, köszönet érte ezúton is.

Mindenekelőtt kellett két jó hangfal. Ebay, jófogás, vatera és hasonlók hiányában a kecskeméti Alföld Áruház emeletén található hangszerboltban találtam meg álmaim Vermona hangfalait, mely márkákról addigra már voltak pozitív információim a Tiszti Klubos időkből. Álomszép állapotban voltak, és hibátlanul szóltak, azonnal beléjük szerettem. Kéthavi fizetésemet hagytam ott értük. A vásárlást követően irány a Kertészeti, ahol üzembe helyeztem új szerzeményeimet, és lejátszottam kedvenc Dire Straits lemezemet. Csak ültem a padlón, és hallgattam a remek, igényes muzsikát. Később elkezdtek beszivárogni a diákok is, közösen élveztük Mark Knopfler gitárjátékát, énekét. Tetszett a srácoknak is, ami jó előjelnek bizonyult! 🙂

A legendás kecskeméti Dokk zenekar (1974-1975-ös felállás)

Egy évvel korábban, 1991 őszén, egyik országjárásom alkalmával Baján keresztül vitt az utam. Mivel ott kellett éjszakáznom úgyis, feltérképeztem a szórakozási lehetőségeket. A helyi művelődési ház udvaráról kiszűrődő zeneszó messzire elhallatszott, odavonzva a bulizni vágyó fiatalokat. Szeptember elején jártunk, az időjárás még kedvezett a szabadtéri rendezvényeknek, így nem csoda, hogy az épületrészek által határolt kis udvarban hering módjára nyüzsögtek az emberek. Feltűnően jól érezte magát a társaság, a remek hangulat engem is magával ragadott. A zenét két senior korú jampec szolgáltatta, és olyan érzékkel találták el, formálták a fiatalok ízlését, hogy az egy életre megmaradt bennem. Technikailag semmi különös, mindössze egy (!) darab, ütött-kopott hangfalból jött a zene, keverőpultjuk nem volt, egy magnóról játszották le az aktuális dalt, egy másikon keresgélték a következőt. Mikor a szám véget ért, csend lett, kazettát cseréltek és indult a következő. Nem volt ütemre keverés, átúsztatás, lelkesítő „kezeket a magasba” szövegek, de mégis kiváló volt az összhatás.

Klubos csütörtöki buli Horváth Péterrel. A háttérben az elmaradhatatlan petróleumlámpák világítanak.

Nos, azért ennél kicsit komolyabbnak képzeltem el saját bulijaim technikai kiszolgálását, de felismertem azt is, hogy az általam preferált oldies műfajhoz nem elsősorban a profi diszkók kellékeit kell felvonultatni, sokkal többet számítanak más egyéb dolgok. Ennek megfelelően száműztem a szinte összes szórakozóhelyen megtalálható stroboszkópot, füstgépet. UV lámpákat is csak a fehér színű feszes pólót viselő lányok bájainak jobb vizualizálhatósága érdekében hagytam a mennyezeten. A zenetartalom hangmagasságának, ütemének függvényében színt váltó fényorgona és némi dinamikus effekt fényeket hagytam csak meg. És természetesen mögöttem felszerelve 2 petróleumlámpa világított. A petróleumlámpás hangulatfény egyébként védjegyemmé is vált, ahol megfordultam, mindenhol ott pislákoltak a fényei. Kikövetkeztethető, hogy az Omega együttes slágere adta az alapötletet, mely tökéletesen szimbolizálta, az először betérő vendég számára egyértelműen közölte a műfajt, amire számíthat. 

Kertészetis lányok a Hair zenéjére táncolnak, míg az Old Boys zenekar előkészül a színpadon.

Ez az üzenet azért nem mindenkihez jutott el. Főleg a kezdeti hónapokban nagyon keményen meg kellett küzdenem magammal, másokkal, hogy következetesen tartsam azt a zenei vonalat, stílusirányzatokat, ami fontos a számomra, illetve amiért pont engem választottak az adott poszt betöltésére. A mai napig az a véleményem, hogy csak azt tudom mások számára élvezhetően prezentálni, amivel azonosulni tudok, ami én vagyok. Legyen az bármilyen munka, tevékenység.

A hitelesség mindig is fontos volt számomra. Rengeteget vívódtam, vajon mi a jobb: Beolvadni a sláger DJ-k táborába vagy zenei értékeket is közvetíteni a közönségnek? Én ez utóbbit választottam, és nem bántam meg a döntésem. Az a közönség, aki kitartott mellettem (illetve a felfogás mellett), a világ végére elkísért, a mai napig emlékszik a bulik hangulatára. Mondanom sem kell, erkölcsileg felemelő, de anyagilag bizony kevésbé volt előnyös ez a fajta következetességem az oldies műfaj iránt. 🙂

Hangulat a tetőfokon

Mindezek ellenére (vagy talán pont ezért?) folyamatosan, teltházzal üzemeltek a Kertészetis bulik csütörtökönként. A gyakoriságnak köszönhetően idővel annyira megismertük egymást a közönséggel, hogy azonnal tudtam itt is, kinek mi a kedvenc zeneszáma, hogyan lehet a hangulatot fokozni. A közönség soraiban egyre több ismerős arcot véltem felfedezni. A B.B. Bulik közönsége, Kertészetis, GAMF-os, Tanítóképzős hallgatók, de sok, a Reptérről kimenőn lévő sorkatona. Emlékszem, volt egy írnok ismerősöm, aki megfelelő saját öltözet híján a zászlóaljparancsnok alezredes szolgálati cipőjét kölcsönözte egy estére. De biztosan lehettek ott még más egyéb muris dolgok is…

A Kertészetisek egyébként nagyon tudtak élni, vidám társaság volt! A csütörtöki nyilvános bulik mellett igényelték a keddenként saját maguk szórakoztatására életre hívott, kávézóban tartott zártkörű rendezvényeket is. Ezek mellett megragadtak minden lehetőséget, hogy a nagy befogadóképességgel rendelkező aulában különböző apropóból nagy zenés mulatozásokat tartsanak. Ilyenek voltak például tavasz elején az egy hétig tartó Erdei Ferenc Napok, a félévi vizsgákat követően a „Még egy feles” party-k. Nyáridőben a főiskola udvarán található, tekintélyes méretű szökőkút medencéjét egy teljes napig töltötték meleg vízzel, hogy estére közösen pancsolhassanak.

Kertészetisek egymás között – kávézós buli

1994 tavaszán szomorú hírt kaptunk. A főiskola könyvtárának bővítése érdekében be kellett áldozni a klubhelységet, így a csütörtöki, rendszeres bulizási lehetőség megszűnt. A záró rendezvényen az utolsó szám elhangzását követően többen is elsírták magukat. Nagyon megható volt…

 

Folytatás következik…

Horváth Péter (Art Audio)

Szerkesztette: Weninger Endréné Erzsébet

 

 

Hozzászólások